Kereső toggle

Marxista szexforradalmárok

Kik azok a ’68-asok, akiknek búcsút mondana Orbán Viktor?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Nagy pillanat előtt állunk, meglátjuk, bekövetkezik-e, az esély itt van, de nem egyszerűen a liberális demokráciának, az arra fölépült liberális, nem demokratikus politikai rendszereknek mondhatunk búcsút a következő év májusában, hanem a ’68-as elitnek is úgy, ahogy van.”

Afenti mondatokat Orbán Viktor múlt heti tusnádfürdői beszédéből idéztük, ahol többek között a korszaképítés fontosságára hívta fel a figyelmet a miniszterelnök. Nem szabad elmennünk szó nélkül pusztán a nemzedék leváltásának szándéka mellett, ugyanis mélyebbre ásva egy gyakorlatias ideológiai szembenállás figyelhető meg. Az úgynevezett ’68-as elit gondolkodásmódja, kulturális és életmódbeli szokásai, valamint annak politikai céljai jelentős hatással vannak a mai európai elit válságára is.

A marxista-anarchista szellemi gyökerekből táplálkozó generációs mozgalom nyugaton elsősorban a francia diáklázadásokat, az amerikai békemozgalmakat és az olaszországi-németországi szélsőbaloldali terrorcsoportokat, keleten a prágai tavaszt és általában az antikommunizmust jelentette. A kultúrában ebben az időszakban jelent meg többek között Jim Morrison, Allen Ginsberg, Andy Warhol, a politikai filozófiában mindenki Trockijt, Marxot és Herbert Marcusét olvasott.

Nem demokratikus liberális rendszerek  

Orbán Viktor miniszterelnök már 2007-ben – pont Tusnádfürdőn – kemény kritikával illette a ’68-as balliberális diákmozgalmakat. Mint mondta, külön kell választani a keleti jó, és a nyugati rossz ’68-at. Beszédében akkor azt is hangsúlyozta, hogy nyugaton kulturális ellenforradalom, morális relativizmus vert gyökeret, amely mostanra elbukott, ezért Európában csak az új, nemzeti, demokrata, versenypárti és szociális politikának van létjogosultsága. 2013-ban a Magyar Diaszpóra Tanács II. ülésén pedig egyenesen arról értekezett a miniszterelnök, hogy a nyugat-európai elit ’68-asnak bélyegzett generációja szellemi rendszerével egyenesen szemben áll Magyarországgal. A miniszterelnök azt mondta, az európai társadalomfejlődés következő szakasza a tízparancsolat szellemében megfogalmazott tradicionális értékekre, a család megerősítésére és a nemzetek reneszánszára fog épülni, a ’68-asok gondolkodásmódja „nem állja ki a következő húsz év hullámverését”, nem lehet rájuk jövőt építeni.

A mostani miniszterelnöki beszédben immáron azt is hangsúlyozta, hogy a felépült liberális rendszerek nem demokratikusak. Vannak, akik szerint a liberális és marxista ihletettségű társadalmi áramlatok valóban a mai napig meghatározzák a politikai diskurzust, és dogmatikusan kezelik többek között a szexuális szabadság, a multikulturalizmus, vagy éppen a kapitalizmus kérdését. Ezektől eltérni, ezekkel vitatkozni nem lehet, akik pedig másképp gondolkodnak, egyből megkapják a „fasiszta”, „rasszista”, „bigott” és „szűk látókörű” jelzőket.

Deutsch Tamás fülbevalójától Kövér László hajpántjáig

A Fidesz immáron több mint harminc éve van jelen az európai politikában, és vitathatatlanul zajlott az ő esetükben is egyfajta ideológiai iránykeresés, ám úgy tűnik mára rájöttek, hogy nem a politikai hippimozgalom viszi előre a világot.

Nem volt ez mindig így, korabeli beszámolók gyakran emlegetik a rendszerváltás előtti Deutsch Tamás fülbevalóját, Kövér László fejpántját, vagy éppen Orbán Viktor arcszőrzetét, melyek mind-mind a ’68-as nemzedék szimbólumai. Sokak szerint a Fidesz konzervatív fordulatában nagy szerepet játszott, hogy az SZDSZ valóban a ’68-as generáció örökösének tartotta magát, ennek köszönhetően, amikor a hazai politikai színtéren meg kellett húzni a határvonalakat, egyértelmű volt, hogy ki milyen irányba megy. Látható az is, hogy a „mindig minden ellen lázadni, mindig mindennel vitatkozni” nem volt sikeres, márpedig a demokrácia ilyen jellegű félreértelmezése időnként komoly bukást jelentett szépreményű pártok esetében is.

Cohn-Bendit, aki minden ellen lázadt

Az 1968-as diáklázadások egyik vezéregyénisége, később a ’68-as generáció emblematikus alakja Daniel Cohn-Bendit volt, aki nem ismeretlen Magyarországon sem. 2011-ben ugyanis keményen támadta hazánkat az Európai Parlamentben, többek között a médiatörvény miatt. „Minden ellen lázadni” – talán így foglalható össze leginkább a sokat kritizált generáció hozzáállása, melyre jó példa Cohn-Bendit pályafutása. 1967-től a Párizs közeli nanterre-i egyetemen szociológiát tanult. Itt csatlakozott az országos Anarchista Szövetséghez, majd azt elhagyva a nanterre-i anarchista mozgalomhoz. Legfontosabb kérdésnek az egyetemi rendszabályok lazítását tartotta, többek között az éjjel tizenegy óra utáni szálláshely elhagyás ellen tiltakozott, valamint az is felháborította, hogy fiúk és lányok nem tartózkodhattak egymás lakrészeiben. 1967 áprilisában szimbolikusan elfoglalták a lányszállást, melyet behívott rendőrök foglaltak vissza. 

Nagy feltűnést keltett 1968 januárjában François Missoffe ifjúsági és sportminiszter nanterre-i látogatásakor: miután nagy nyilvánosság előtt cigarettát kért az egyetemi uszoda felavatására érkezett minisztertől, fennhangon a szemére hányta, hogy az ifjúságról szóló könyvében egy sor sincs a szexuális problémákról. Ugyanezen évben élére állt az egyetemi tüntetéseknek, először a nanterre-i egyetem épületét foglalták el, majd az események átterjedtek Párizsra is. Cohn-Bendit részt vett a párizsi Sorbonne épületének bekebelezésében is. Botrány- és feltűnéskedvelő, provokatív, nagyhangú, hatásos és szellemes szónok volt. Mikor ellenfelei a sajtóban mint idegent emlegették, a vele szolidáris diákság egy gyűlésen kórusban skandálta: „Mi mind németek és zsidók vagyunk”. Látványos szereplései alkalmassá tették arra, hogy a sajtó őt emelje ki a diáklázadók szervezetlen és vezetés nélküli tömegéből. Vörös haja és radikális politikai nézetei miatt „Dany le rouge”, vagyis Vörös Daniként emlegették. A ’68-as diákmozgalmak fotóikonja lett az a néhány fénykép, amin szemtelen hetykeséggel mosolyog fel az őt körülvevő, rohamsisakos rendőrökre. Így, noha valójában magukra a párizsi eseményekre nem gyakorolt jelentős befolyást, ’68 egyik szimbóluma lett.

Ezzel párhuzamosan keleten is zajlottak az események. Orbán Viktor egyébként 2011-ben úgy értékelte Cohn-Bendit szereplését, miszerint „mindketten lázadó típusúak vagyunk, ön egy polgári demokrácia ellen lázadt, én egy diktatúra ellen”. Mindezt azért is érdemes hangsúlyozni, mert Franciaország elnöke ekkor Charles de Gaulle volt, aki bár keménykezű elnökként irányította az országot, külpolitikáját több területen is kritikával kell illetni, mégis egy stabil, biztonságos, gazdaságilag is erős országot épített, diktatúráról pedig semmiképp sem beszélhetünk.

Az antikommunista marxista, pedofil beütéssel

Cohn-Bendit gondolkodását tekintve is furcsa ellentmondásokra lelhetünk. Hiszen marxista anarchistának vallotta magát, aki egyetért Marx elemzésével, amit a kapitalista társadalomról adott, de politikai megoldási javaslataival nem. Kimondható tehát, hogy egy antikommunista marxistáról beszélünk, aki azonban képes a nézeteit változtatni. Napjainkban kifejezetten globalista, meleg- és bevándorláspárti politikus képe sejlik fel, aki 2003-ban például azt javasolta, hogy amennyiben az új európai alkotmányra az európai polgárok és az európai államok többsége is igent mond, akkor az lépjen életbe. Azok a nemzetek pedig, ahol a lakosság többsége elutasítja azt, döntsék el, hogy mégis alávetik-e magukat az alkotmánynak, vagy kilépnek az Unióból. Támogatja a multikulturalizmust, az európai muszlimok teljes emancipációját és a szabad bevándorlást, amire szerinte a kontinens elöregedése miatt is szükség van. A drogfüggőkkel szemben a toleránsabb politika, továbbá a fizikai függést nem okozó könnyű drogok liberalizálásának híve. Támogatja a szabad szoftverhasználatot. Élesen bírálta XVI. Benedek pápát, amiért az 2009-ben kijelentette, hogy az afrikai óvszerosztás csak súlyosbítja az AIDS problémáját.

Mindeközben komoly vádak is érték a harcos jogvédőt. Bettina Röhl újságíró ugyanis tíz évvel ezelőtt megszellőztette, hogy Cohn-Bendit pedofil. 1975-ben megjelent a Le Grand Bazar című félig fikciós, félig életrajzi műve, amelyben pedofil jeleneteket ír le. Később ezt azzal magyarázta, hogy polgárpukkasztásnak szánta csak, valójában ezek a dolgok nem történtek meg. Eckhard Stratmann-Mertens, a Zöldek egyik társalapítója azonban a WDR-nek adott interjújában azt nyilatkozta néhány éve, hogy együtt volt diák Frankfurtban Cohn-Bendittel és Joschka Fischerrel, és nem igaz, amit Cohn-Bendit állít, hogy csupán provokációnak szánta a könyvben leírt történeteket.

Jöjjenek a ’90-esek!

„Tisztelt Hölgyeim és Uraim, ha a ’68-as elit megy, akkor már csak egyetlen kérdésre kell válaszolnunk, hogy ki jön? És erre azt a szerény választ kell adnunk, hogy mi jövünk, higgadtan, nyugodtan, visszafogottan azt kell mondanunk, hogy jönnek a ’90-esek, a ’68-asok helyett jönnek a ’90-esek, az antikommunista, keresztény elkötelezettségű, nemzeti érzelmű nemzedék következik most az európai politikában. Harminc éve még azt gondoltuk, hogy Európa a jövőnk, ma pedig azt gondoljuk, mi vagyunk Európa jövője. Hajrá!” – ezekkel a sorokkal zárta Orbán Viktor az idei tusnádfürdői beszédét, kijelölve azokat az alappilléreket, melyek a ’90-es nemzedék korszakának jellemzői lehetnek történelmi távlatokban.

Olvasson tovább: