Kereső toggle

A legfőbb hírforrás

Kinyírja a web2 világa a sajtóetikát?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Egyre fontosabb szerepe van mindennapi tájékozódásunkban az alternatív hírforrásoknak és a web2-nek. De vajon demokratikusabbá vagy zavarosabbá teszik a világról alkotott képünket az új tartalomszolgáltatók?

Abban nincs újdonság, hogy számtalan különböző valóságértelmezés létezik, melyeket a politikai paletta különböző részein elhelyezkedő, vagy akár a függetlennek tartott újságok hasábjain olvashatunk. Az elmúlt időszakban számtalan olyan ügy volt, amit a kormánypárti média túlharsogott, az ellenzéki elhallgatott – vagy fordítva –, vagy akár homlokegyenest másképp beszéltek róla. A közösségi média előretörésével lassan minden ember fogyasztóvá és egyben tartalomszolgáltatóvá is válik, ennek eredményeként a hagyományos média információs trónfosztása is megindult. A több fronton zajló folyamatok eredményeképp az olvasókban ledőlni látszik a független média mítosza.

A Sajtó szerepfelfogása

A negyedik hatalmi ágként is emlegetett sajtónak klasszikus értelemben vett szerepe a demokrácia feletti őrködésben (public watchdog) állt. Ezen az önmeghatározáson belül mára két nagy iskolája alakult ki az újságírói szakmának, melyek eltérő hírközlési és feldolgozási mechanizmust tükröznek. Az egyik az úgynevezett „elkötelezett európai iskola”, mely saját szerepét egy politikai párt vagy eszme népszerűsítésében látja. A második a „semlegesen objektív angolszász” felfogás, melynek képviselői szerint az újságírónak tárgyilagosan és pártatlanul kell beszámolni a tapasztalt valóságról. Az európai újságírási hagyományokat követő szerkesztő és újságíró elkötelezett bizonyos értékek mellett, és ezeket ismeri el egyetlen követendő útként, míg az angolszász hagyomány híve a sajátjától eltérő valóságértelmezéseket is számba vesz. Az objektivitásdoktrína szerint az újságírónak a saját közéleti világnézetét félretéve, semlegesen kell beszámolnia a világban zajló eseményekről. E megközelítésből az következik, hogy az újságíró csupán tükröt tarthat a való világ eseményei elé, alakítóként nem léphet fel. Az elkötelezett újságíró viszont hatni akar, és a saját agendája mentén kívánja a közvéleményt formálni.

Hazánkban az elkötelezett újságírás dominál, vannak, akik nyíltan vállalják, s akadnak, akik függetlenként tetszelegve gyakorolják ugyanezt. Az olvasóknak viszont érdemes ennek tudatában tájékozódni. „A hírek kiválasztásával és bemutatásával a szerkesztők, az újságírók, a műsorszolgáltatók fontos szerepet játszanak a politikai valóság formálásában. Az olvasók nemcsak a szóban forgó kérdésről értesülnek, hanem arról is, milyen fontosságot tulajdonítsanak neki” – írták a sajtó munkatársainak felelősségéről McCombs és Shaw kommunikációs szakemberek.

Átpolitizált média vagy átmediatizált politika?

A sajtó szerepfelfogására jelentős befolyással van a politika is, hiszen mindketten kölcsönösen hatnak egymásra. Egyrészről a politika világát elkezdte átitatni a média – a stílus fontosabbá vált, mint a tartalom. Kommunikációs szakemberek szerint a modern politikai kommunikációnak alkalmazkodnia kellett a tömegmédia sajátosságaihoz, melynek hatására a politika mediatizálódott. Sükösd Miklós médiakutató ezt úgy határozta meg, hogy „a média a politikai események folyamatok alakításában nem másodlagos, utóidejű szereplő, amely csupán utólagos beszámolókat ad korábban történt eseményekről, hanem egyidejű és elsődleges szereplő, amelynek jelenlétével mindvégig számolnak a politikai szereplők. Más szavakkal: végig tudatában vannak annak, hogy politikai akcióikat, reakcióikat és interakcióikat – szóbeli és testnyelvi értelemben egyaránt – akár több millió néző (...) kíséri figyelemmel. Ezt a tudást beépítik politikai viselkedésükbe, stratégiájukba és taktikájukba.”

Egy modern politikusnál éppen ezért mára alap, hogy médiatudatos személy is legyen – például kamerák hatására felvegye szónoki szerepét, és ehhez alakítsa magatartását. Többen vizsgálták, hogy amikor az országgyűlési vitát a tévé közvetíti, a felszólaló képviselő a szokásosnál nagyobb hévvel támadja politikai ellenfeleit (Giovanni Sartori: Totalitarianism, Model Mania and Learning from Error). A kamerának és ezen keresztül a választóknak szólnak a gesztusai (kihúzza magát, rendezi a papírjait, megigazítja a nyakkendőjét), nem a többi képviselőnek. A nyilvánosság előtti megjelenés és a választók megszólítása mellett nagyobb célja is van a kommunikációjának: a közbeszéd tematizálása.

Hazánkban a közbeszéd tematizálását a Fidesz járatja csúcsra – ezzel nemcsak a számára kedvező kérdésekre irányítja rá a sajtó és az állampolgárok figyelmét, hanem elvonja olyanokról, amelyek ellenfeleinek kedveznének. A tematizálás másik előnye, hogy politikai ellenfeleit alapból védekező pozícióba szorítja, így az ő céljaik nem tudnak megjelenni, pusztán a reakcióik.

Politikus vs. újságíró

A politika mediatizálódása óhatatlanul együtt jár tehát a média politizálódásával. Ezt a fogalmat Bajomi-Lázár Péter médiakutató abban az értelemben használja, hogy az emberek szemében a politika és a média szorosan összefonódik egymással. Ilyen körülmények között a tárgyilagosságra és hitelességre törekvő újságírónak különösen vigyáznia kell a politikusoktól való függetlenségnek még a látszatára is.

A közélet és a sajtó viszonyában éppen ezért egy másik meghatározó elem magának a politikusnak és az újságírónak a kapcsolata. Külső szemlélőként a sajtó a politikai rendszer szerves részének látszik. Ebből annyi bizonyos, hogy az újságíró és a politikus egy különös, függő kapcsolatban létezik együtt, melyben mindkettőjüknek kölcsönösen szükségük van egymásra.

Médiatudósok szerint ezenfelül számos közös vonása is van a két szakma képviselőinek. Albert H. Cantril szerint mindkettő a kommunikációs képességeiből él, egyaránt létfontosságú számukra a nyilvánosság, valamint közel vannak a nagyközönség számára nehezen hozzáférhető információkhoz. Továbbá a politikai kampányoknak és a médiának ugyanaz a célja: megragadni az emberek képzeletét, és lojálissá tenni őket.

Ez a közelség viszont könnyedén azt eredményezi, hogy a politikusokkal szemben kialakuló ellenérzéseket a választók az újságírókra és a sajtó egészére is kivetítik. Sokszor nem is alaptalanul – az emberek intuitív módon képesek levenni, ha szervezetten manipulálni akarják őket, ami természetes védekezést vált ki belőlük. Az olvasó jogosan azt várja el a sajtótól, hogy az ő pártján, és ne a politikusokén álljon.

Web2 – a legfőbb hírforrás te vagy!

Ebbe az összetett és szinte megkövesedett viszonyrendszerbe lépett be a közösségi média, sok szempontból felülírva a politika és sajtó között működő szabályokat.

A 20. század elején tapasztalt egyoldalú, differenciálatlan, sokszor propagandacélú kommunikációhoz képest hatalmas fejlődés a többplatformos tájékozódás.

A 21.századi információközlés egyik legnagyobb vívmánya a web2, azaz a közösségi média világa, amely volumenében és jelentőségében is felülírta a korábbi információs forradalmakat. A kétezres években a statikus, készítőtől az olvasóig egyoldalúan eljutó oldalakat felváltották a felhasználók által generált tartalmak: mindannyian két lábon járó hírforrásokká és véleményformálókká váltunk.

Egy 2015-ös átfogó, a Facebook által készíttetett felmérés is alátámasztja ezt a jelentős átalakulást. Hazánkban a 16–19 éves korosztály 75 százaléka kizárólag az internetet használja szórakozásra, információszerzésre 53 százalék. A 16 év felettieknek 95 százaléka használ közösségi oldalakat, az egymással való kapcsolattartás helyét is az ezek által biztosított csevegőprogramok veszik át.

A hagyományos média a teljes lakosságot tekintve még mindig elsődleges, azonban világosan látszik, hogy folyamatosan tolódunk el a social media irányába. A közösségi média nemcsak a személyes kommunikációt, hanem a médiát, a tájékozódást, és az újságírói szakmát is folyamatosan alakítja (például tragédiák esetén gyakran személyes posztok átvételével gyártanak tartalmat).

Sokkal több és sokszínűbb információhoz jutunk, viszont ezek megbízhatósága erősen kérdéses. A klasszikus sajtóval szemben itt nincs szükség igazolási klauzulára (két független forrásból származó, bizonyított információ leközlése). Éppen ezért sokkal könnyebben terjednek az online világban a konteók, melyek hamis információkból vonnak le téves következtetéseket. És míg a sajtóval és az újságírókkal szemben él egy gyanakvó távolságtartás, az ismerősök által megosztott tartalmaknak nagyobb hitelességet tulajdonítunk.

Az információmegosztások elterjedésével (mindenki egyben tartalomszolgáltató és fogyasztó is) egyidejűleg a jogsértések száma is tömegessé vált. Sőt, annyira mindennapi dolog, hogy észre se vesszük, ha sérülnek a személyiségi jogaink. Például ha valaki a beleegyezésünk nélkül készít rólunk fotót, feltölti valamilyen közösségi oldalra, és még felirattal is ellátja, ez már önmagában megvalósítja a képmáshoz való jog sérelmét. A klasszikus sajtónál ölre mennek ilyen esetekben, a Facebookon és Instagramon viszont annyira megszokott, hogy ezek a jogsértések meg se ütik az ember ingerküszöbét. Amennyiben valakit mégis zavar, hogy lábbal tiporják a személyéhez fűződő jogait, ugyanolyan eszközei vannak az elégtételre, mint az online világon kívül.

Megbízhatóság

Az újságírói szakma értelmét, célját a politikai hatalom ellenőrzése, valamint a hatalom felé a közhangulat közvetítése adja. A hiteles és megbízható tájékozódás és ismeretszerzés kulcskérdés a mai világban. Ezt nem lehet olyan, a közösség szempontjából jelentéktelen információk tömkelegével elérni, melyeknek az egyetlen célja az indulatok felkorbácsolása. Ha a sajtó nem tud tudatosan viselkedni, az olvasóknak kell meghúzni a vészharangot.

Olvasson tovább: