Kereső toggle

Jön a Jobbik–LMP-összeborulás?

Akár már az EP-választáson is együttműködhet a két párt

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Sok újat nem mondunk azzal, hogy a magyar ellenzék súlyos vereséget szenvedett az áprilisi országgyűlési választáson. Ami meglepő: a zakó annál a két pártnál okozta a legsúlyosabb válságot, amelyek saját várakozásaikhoz képest a legjobb eredményt érték el.

Mi történt a Jobbikban és az LMP-ben? És miben manifesztálódhat a két párt esetleges közeledése, amelyet gyakran emlegetnek mindkét parlamenti erő vezetői?

Áprilisi pofonok

A Jobbik a 2014-es 1 millió 20 ezer listás szavazathoz képest idén áprilisban 1 millió 92 ezer listás szavazatot szerzett, és ezúttal egyéni mandátumot is sikerült bezsebelnie, ám a pártvezetés által vállalt áttörés elmaradt: nemhogy Vona-kormány nem alakulhatott, de a Fidesz–KDNP harmadszor is kétharmados többséget szerzett az Országgyűlésben.

Szintén javított négy évvel ezelőtti eredményéhez képest az LMP: 2014-ben 269 ezer listás szavazattal jutottak be az Országgyűlésbe, idén viszont 404 ezer voksot kaptak.

Ennek ellenére a két párt április óta nem tudja kiheverni a vereség okozta megrázkódtatást. Vona Gábor távozott a Jobbik éléről, majd viharos tisztújítás zajlott le a pártban, amelynek során Toroczkai Lászlóval szemben Sneider Tamást választották pártelnökké. Ezt követően bekövetkezett a Jobbik szakadása és jogerősen is párttá alakult a kivált Mi Hazánk Mozgalom. (Erről részletesen lásd Régi-új szélsőjobb című írásunkat.)

Az LMP nem szakadt ugyan a választás után, de a súlyos belső viharok a zöldpártot is megtépázták. Május elején kilépett az ökopártból az alapító Schiffer András; majd viharos körülmények között előbb a pártvezetésből, végül az LMP-ből is távozott Hadházy Ákos, aki Schiffer 2016-os visszavonulása után társelnökként követte az alapítót. Közvetlenül lapzártánk előtt pedig Szél Bernadett mondott le társelnöki és frakcióvezetői tisztségéről.

Szél sorsát illetően már az is figyelmeztető jel volt, hogy őt alig 60 százalékos támogatással választotta újra az LMP tisztújító kongresszusa (ellenjelölt nélkül), míg a Hadházyt váltó Keresztes László Lóránt 77 százalékos támogatottsággal lett társelnök. Ráadásul az LMP bázisdemokrata hagyományainak megfelelően az április óta turbófokozatra kapcsolt etikai bizottság megkezdte azoknak az LMP-s képviselőjelölteknek a felelősségre vonását, akik részt vettek a választási kampánybeli ellenzéki koordinációban.

Az LMP szövetségi politikájáról csak a párt kongresszusa dönthet. Márpedig a kongresszus (részben éppen Szél kezdeményezésére) 2016-ban megerősítette, hogy a párt önállóan indul az országgyűlési választáson, a pártvezetés azóta sem kapott „felmentést” az önálló indulás alól.

Ez alól a párt két kongresszus között legfőbb döntéshozó szerve, az Országos Politikai Tanács egyszer adott felmentést az elnökségnek – ennek eredménye volt Szélék rosszul elsült találkozója Gyurcsány Ferenccel és a szocialistákkal, majd Szél és Hadházy emlékezetes benzinkutas találkozója Vona Gáborral és Szabó Gábor jobbikos pártigazgatóval. Ám – érvelt az etikai bizottság – konkrét visszalépésekről szóló megállapodásra senki nem kapott az LMP-ből felhatalmazást sem a kongresszustól, sem az Országos Politikai Tanácstól.

Ezzel kapcsolatban a pártból már távozott és jelenlegi vezető LMP-s politikusok is azt mondták a Heteknek, hogy az etikai testületek az LMP-ben az alapítás óta politikai ambíció nélküli, kontraszelektált tagokból álltak össze, akik határozataikban negligálták a politikai szempontokat, ugyanakkor több forrásunk vélte úgy, hogy Szél az etikai eljárást követően hibát követett el azzal, hogy „megsértődött” ahelyett, hogy tovább dolgozott volna a párt élén.

Identitásválság

De vajon miért pont a Jobbikban és az LMP-ben tart hónapok óta a válság, miközben magukhoz képest kisebbet buktak áprilisban, mint a két régi baloldali párt? Mindkét pártbeli forrásaink azzal magyarázzák ezt, hogy mind a Jobbik, mind az LMP komoly identitásválságba került már a választások előtt.

Ami a Jobbikot illeti, Vona Gábor újságírók előtt már az év elején elismerte, hogy az egykori nemzeti radikális párt identitásválságot él át. Ennek világos jele volt Vona Spinoza-házbeli szereplése, a róla Havas Henrik által írott könyv vagy a Heller Ágnes által előadott, a Jobbik és a baloldal taktikai együttműködésére vonatkozó gondolatkísérlet fogadtatása. A Jobbik végül valamivel több új választót nyert meg magának 2018-ban, mint amennyit elveszített balra tolódása miatt, ám az a siker, amit a párt teljes identitásváltását esetleg igazolta volna pragmatikus szempontból, elmaradt. Éppen az elmaradt sikert kérte számon Vona Gáboron és a Vona által támogatott jelöltön, Sneider Tamáson Toroczkai László az elnökjelölti kampányában.

Hasonló a helyzet az LMP-ben, amelynek tagsága láthatóan kevésbé fogta fel sikeresnek a választási szereplést, mint a pártvezetés. Ezt mutathatta az is, hogy (ahogy arról már volt szó) Szél Bernadettet ellenjelölt nélkül is 40 százaléknyi (!) ellenszavazattal választották újra a tisztújító kongresszuson, majd az etikai bizottság sorra vonta felelősségre a párt április előtti vezetőit és a visszalépett képviselőjelöltjeit.

Jobbik–LMP összeborulás jön?

Az ökopolitikai-alternatív baloldali múltját maga mögött hagyni szándékozó LMP és a kuruc.infótól Heller Ágnesig menetelő Jobbik vezetői a választás óta egyre többször emlegetik, hogy a „21. századi pártokként” aposztrofált két pártnak szorosabban kellene együttműködnie a jövőben. Egy LMP-s vezető szerint ennek egyik lehetséges formája egy esetleges közös EP-választási indulás lenne. Kérdés persze, hogy mit szólna ehhez az Európai Zöld Párt, és hogy az LMP adott esetben úgy is vállalná-e a Jobbikkal történő közösködést, hogy azzal a kizárását kockáztatná a zöldpártok soraiból.

A Jobbik–LMP-összeborulásról szóló elképzelések nem új keletűek. Vona Gábor, a Jobbik volt elnöke az azóta megszűnt Magyar Nemzetnek adott tavaly novemberi interjújában azt mondta: ha a történelmi helyzet ezt követeli meg, és a választási eredmény erre készteti, hajlandó lenne az LMP-vel és a Momentummal is koalíciós megállapodást kötni a Jobbik.

A választás után az LMP társelnökévé választott Keresztes László Lóránt szintén nyitottnak mutatkozott a Jobbikkal való együttműködésre. „Ezt a kormányt csak akkor lehet meneszteni, ha hiteles, erős alternatívát és pozitív jövőképet tudunk felmutatni. Erre egyedül egyetlen párt sem képes. Sem az LMP, sem a Jobbik – akármilyen jó szakpolitikai munkát végzünk is. A régi baloldali pártok alkalmatlanok, többszörösen bizonyították, hogy képtelenek valóban az emberek érdekében kormányozni. Létezésük a Fidesz érdeke, mert nehezítik egy hiteles ellenzéki alternatíva felépítését – így a NER részeinek tekintem őket. És igen: fontosnak tartom, hogy az aktuális kihívásokra is választ kínáló, a NER ellen fellépő, nem pedig abba belesimulni igyekvő 21. századi pártok megpróbálják megtalálni az együttműködés lehetőségeit. Most ezt látom az egyetlen valódi politikai innovációnak.”

Egy LMP-s vezető úgy fogalmazott a Heteknek, hogy az EP-kampányban racionális döntés lenne az együttműködés. Egyrészt azért, mert „a Jobbiknak nem lesz pénze a kampányra, az LMP-nek igen”, másrészt az LMP „azt a szerepet tölthetné be az Unióban a Jobbik mellett, mint 1994-ben az SZDSZ az MSZP mellett: legitimálná a vállalhatatlan közelmúltú partner ideológiai fordulatát”. Egy másik, az LMP-t jól ismerő forrásunk szerint viszont az ökopárt tagságán nem menne át a Jobbikkal közös EP-indulás.

Visszalépés – 1 - Vona Gábor

A Jobbik elnöki tisztségét 2006 és 2018 között betöltő Vona Gábor a választási vereség másnapján távozott a Jobbik éléről. A távozását a Facebook-oldalán indokolta meg:
„A mai napon – a tegnapi választási eredmények fényében – ígéretemhez hűen benyújtottam a lemondásomat, amelyet a Jobbik elnöksége elfogadott. A közeljövőben a Jobbik tisztújító kongresszust fog összehívni, hogy új elnököt válasszon, a tisztújításon nem méretem meg magam. Egyúttal jeleztem az elnökség felé, hogy listás parlamenti mandátumomat nem fogom átvenni. A 2018-as választási eredményért a Jobbik miniszterelnök-jelöltjeként egyszemélyi felelősséget vállaltam. Mivel a választási győzelem nem valósult meg, tartottam a szavam. A Jobbik ma Magyarország második legerősebb pártja és az ellenzék egyedüli igazi ereje. Mindent meg fogok tenni azért, hogy ez a közösség a következő időszakban még erősebbé váljon, de 12 év után immáron nem elnökként. Nagyon köszönöm a több mint egymillió embernek, aki támogatta a pártunkat tegnap. Nekik ígérjük, hogy a Fidesz 2/3-a ellenére is folytatjuk küzdelmünket egy biztonságos, élhető, szabad és igazságos Magyarországért. A Jobbikra ezután is minden magyar ember számíthat, éljen bárhol a világban. Magyar szívvel, józan ésszel és tiszta kézzel.”

Visszalépés – 2 - Szél Bernadett

Az LMP lemondott társelnöke az ATV-ben mondta el, miért távozott tisztségéből. Szerinte döntésének fő oka az volt, hogy nem tudta megvédeni azokat, akik alatta és mellette dolgoztak.
„A teljes ellenzéki együttműködést szorgalmaztam, amiért majdnem máglyára küldtek” – mondta a lemondását közvetlenül kiváltó etikai bizottsági döntésről Szél.
Az ellenzéki politikus úgy véli, hogy pártjának etikai bizottsága nem egy politikai döntéshozó testület, a kampányban folytatott koordinációs tárgyalások kérdését pedig politikai eszközökkel kellett volna rendezni, nem fegyelmi eljárásokkal. „Furcsa, hogy engem újraválasztott a párt, mégis az etikai bizottság döntése nyomán mondok le” – tette hozzá.
A kampányról szólva kijelentette: nem tudták betartani a párt szabályait, mert azok nem voltak betarthatók. Az országos elnökség pedig nem működött szerinte úgy, hogy gyorsan és hatékonyan kezelni tudták volna az ügyeket, ráadásul sokszor ő is úgy érezte, hogy egyedül hagyták.
Arra a kérdésre, hogy Demeter Mártát alkalmasnak tartaná-e utódjának, úgy válaszolt: „Márta nagyon felkészült és nagyon gyorsan megmutatta a világnak, mennyire rettenthetetlen politikus.” Elmondta, nagyra tartja párttársát, de azt nem tudja, mennyire vannak vezetői tapasztalatai. „Igaz, nekem sem voltak” – tette végül hozzá.
(Forrás: ATV)

Visszalépés – 3 - Hadházy Ákos

Hadházy Ákos szintén a választási vereség pillanatában mondott le az LMP társelnökségéről. Április 8-án éjjel az MTI-nek nyilatkozva nyilvánosságra is hozta a távozását, majd másnap a 24.hu-nak adott interjújában elmondta azt is, miért döntött így:
„Schiffer András és Sallai Róbert Benedek sokmilliós perrel fenyegette azokat, akik visszalépnek. Ez persze nyilvánvalóan képtelenség és az elnökség nagy többséggel le is szavazta ennek lehetőségét. Azonban sok jelöltünk mégis tartott attól, hogy mi van, ha Schiffer betartja az ígéretét. Az LMP társelnöki posztjáról való lemondásom egyik oka, azon túl, hogy felelős vezetőnek felelősséget kell vállalnia az eredményekért, hogy nem tudtam meggyőzni sem a saját pártomban mindenkit, sem a többi ellenzéki pártot, hogy az a méreg, amit a Fidesz évek óta csepegtetett a társadalomba és a politikai ellenfeleibe, az halálos is lehet. Ez a halálos méreg a gyűlölet mérge. A választók jól érzékelték, hogy az ellenzéki pártok tagságának egy része jobban utálja a másik pártot, mint a kormányt. Ehhez persze kellettek azok a politikusok, akik a pártok tagságát heccelték.”

Visszalépés – 4 - Schiffer András

Schiffer András egy nap híján egy hónappal az áprilisi választás után távozott az általa alapított LMP-ből. Facebook oldalán ezzel indokolta:
„Két évvel ezelőtt úgy léptem vissza a hivatásos politizálástól, hogy addigra az LMP különböző testületei a párt stratégiájának legfontosabb cövekeit már leverték (…) Úgy voltam vele, hogy a másfajta – immáron nem hivatásos – közéleti szerepvállalásom jótékony harmóniában lesz majd az LMP politikájával. Nem így alakult, s ez számomra múlt szeptemberben, a werberi stratégia élesítésénél vált nagyon világossá. Ezért fokozatosan kivonultam a párt belső életéből, s tavaly szeptembertől egészen a választás napjáig – az ÁSZ-botrányt leszámítva – tartózkodtam mindenféle nyilvános pártpolitikai megnyilatkozástól is. Az utolsó csepp a pohárban: Szabó Szabolcs, a neoliberális Együtt képviselőjének csatlakozása az egykoron általam vezetett parlamenti frakcióhoz. A szabadkereskedelem előrenyomulásának megállítása, a szabad tőkeáramlás elé emelt szociális és ökológiai korlátok védelme: ma egyszerre globális és nemzeti sorskérdés. Egyetlen igazi parlamenti sikerélményem a gigantikus többséggel szemben 2016 júniusában az volt, hogy indítványomra az Országgyűlés határozatot fogadott el a globális szabadkereskedelmi politika korlátozására. Két hónappal később, az EU–Kanada-egyezményről (CETA) szóló vitában Szabó Szabolcs a fideszes Németh Zsolt tenyerébe csapott és kijelentette: „A szabadkereskedelem jó.” (Lásd még Orbán Viktor szerint: „A szabadkereskedelem kiterjesztése a glóbuszon bizonyítottan az emberiség javát szolgálná.”) A pártpolitikának pontosan addig van értelme, amíg jól azonosítható morális céloknak rendeljük alá a taktikai szempontokat és nem fordítva. A 2013-as újjászületésnél azt írtuk ki a képzeletbeli homlokzatra: „Van, ami nem eladó!”. Azóta ez a jelmondat is a feledés homályába veszett. A mai napon megszüntettem tagsági jogviszonyomat az LMP-ben.”

Olvasson tovább: