hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Az ATV ma közéletibb tévé, mint valaha volt”
Interjú Németh S. Szilárddal

2018. 08. 16.
Komoly változások zajlottak le a televíziós piacon. Az ATV vezérigazgatójával, Németh S. Szilárddal az elmúlt évek történéseiről és a jövőbeli tervekről beszélgettünk.

Hektikus változások zajlanak ezen a nyáron a tévés piacon, többek között újra jobboldalivá vált a HírTV, amely 2015 és 2018 között az ATV közvetlen konkurensének volt tekinthető mint kormánykritikus televízió. Hogyan érintette az ATV-t, hogy a HírTV kormánypártiból ellenzéki, majd ellenzékiből ismét kormánypárti lett?

– Azt, hogy a HírTV a kormány támogatójából egyik napról a másikra ellenzékivé lett, napi szinten éreztük. Több kollégánkat megkeresték ajánlattal a HírTV-ből, miközben a mieinkhez sok szempontból hasonló műsorok tűntek fel a konkurens tévénél, azaz megcélozták a nézőinket. Ezt az átpozícionálást hatalmas kampánnyal és komoly sajtóhátszéllel tették. Szeretném elmondani, hogy nagyon hálás vagyok minden kollégának, aki az elmúlt években kitartott az ATV mellett. Arra pedig büszke vagyok, hogy ha bizonyos hírműsoroknál volt is nézettségcsökkenés, az ATV végig megőrizte a dominanciáját ebben az időszakban a hasonló profilú tévékkel szemben. Miközben például köztéri hirdetésekben a lehetőségeink jóval szerényebbek voltak.

Ezt minek tulajdonítod?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!