Kereső toggle

Nehezen születő szövetség

A magyar-izraeli viszony története

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Hogyan lett Izrael barátjából annak ellensége a kommunista Magyarország? És milyen fordulatok vezettek a két ország szövetségessé válásáig a szovjet tömb összeomlása után?

Történelmi látogatásra érkezett Magyarországra Izrael miniszterelnöke 2017. július 18-án. Benjamin Netanjahu személyében első ízben látogatott Budapestre hivatalban lévő izraeli miniszterelnök; ráadásul Orbán Viktor magyar miniszterelnök a kétoldalú tárgyalás mellett összehozta a visegrádi négyek és Izrael kormányfőinek találkozóját is.

A látogatás körülményei jelezték a magyar–izraeli viszony bonyolultságát: a jeruzsálemi külügyminisztérium néhány nappal a vizit előtt utasította vissza, hogy Magyarország kormányának Soros-ellenes plakátkampánya antiszemita lenne. Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy a magyar és izraeli kapcsolatok javulását részben a közös ellenségként meghatározott Soros-birodalommal szembeni hasonló érzelmek is elősegítik: a DC Leaks-iratokból 2016-ban kiderült, hogy a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok dollármilliókat áldoztak az Izraelt a nemzetközi közösség előtt delegitimálni igyekvő, a zsidó államot háborús bűnökkel, illetve apartheidpolitikával megvádoló NGO-k támogatására.

Hosszú volt azonban az út odáig, amíg Netanjahu Budapesten, majd idén júliusban Orbán Viktor Jeruzsálemben folytatott – az előzmények fényében feltűnően szívélyes hangú – tárgyalásokat.

Magyarország mint a Szovjetunió foglya

A magyar állam tevékeny részvétele a holokausztban kezdettől megterhelte Magyarország és a frissen megalakult Izrael Állam kapcsolatát – érthető módon, hiszen a frissen létrejött zsidó államban rengeteg, Európából érkezett holokauszttúlélő talált otthonra. Ám az 1948 utáni első években a két ország viszonyát nem ez, és nem is a szovjet tömbben időről időre ismétlődő, anticionista kampányoknak nevezett antiszemita gyűlölethullámok határozták meg. A sztálini Szovjetunió ugyanis az ENSZ közgyűlésének 1947. novemberi ülésén, „a brit imperializmus reakciós cinkosainak” tartott arab monarchiák gyengítése érdekében még támogatta a független zsidó állam megalakulását. Az ekkor már az önállóság legkisebb jelét sem mutató magyar diplomácia ennek megfelelően egy héttel annak megalakulása után, 1948. május 21-én elismerte Izrael Államot.

Amint arról a Hetekben 2000, májusában már írtunk, Izraelnek a zsidó állam budapesti képviseletével is megbízott prágai nagykövete, Ehud Avriel 1949. január 31-én adta át megbízólevelét Szakasits Árpád köztársasági elnöknek; a legmagasabb, Budapesten szolgálatot teljesítő izraeli diplomata pedig Péterfi Endre főkonzul lett. Az 1948/49-ben bekövetkezett szovjet-jugoszláv szakításig Magyarország tel-avivi képviseletét a jugoszláv nagykövetség látta el, majd Magyarország 1950 májusában nyitotta meg saját nagykövetségét. (Hullámzó barátság. Hetek, 2000. május 13.)

Ám a sztálini Szovjetunióban kezdődő újabb „anticionista” tisztogatás, a Kremlhez tartozó kórház orvosainak letartóztatása törvényszerűen a magyar külpolitika Izrael-ellenes fordulatához vezetett. Itthon – szolgaian másolva az előkészületben lévő orvospert – „cionista kémpert” tervezett a Rákosi-féle Központi Vezetőség; a per fővádlottja Péter Gábor egykori ÁVH-vezető lett volna, ám erre a perre végül Sztálin halála és a moszkvai antiszemita kampány leállítása miatt végül nem került sor (ahogy a moszkvai orvosperre sem). Ám a magyar forradalommal egy időben Izrael és Egyiptom között kirobbant szuezi konfliktus után az ötvenes évek végére fagyossá vált a magyar-izraeli viszony.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Olvasson tovább: