Kereső toggle

Lelki terror - Kell-e félteni a gyerekeket egymástól?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„A tanév során előfordult-e, hogy megszégyenítettél egy másik diákot, gúnyolódtál egy másik diákon?” – a magyar tanulók 33,1 százaléka igennel válaszolt erre egy 2009-es, iskolai erőszakról szóló átfogó felmérésben (4000 diákot kérdeztek meg). A zaklatás elszenvedőinek majdnem ugyanekkora az aránya: a megkérdezett iskolások 31,9 százaléka.

Az alapvető jogok biztosa által ismertetett bullying eset egy állami iskolában játszódik Budapesten. A tanárok és szülők akkor észlelték, hogy baj van, amikor a kisfiú elkezdte a játszótéren fojtogatni az egyik kislány osztálytársát. Az eset nem a semmiből jutott idáig, voltak előzményei: a fiú már előtte indulat- és agressziókezelési problémákkal küzdött, a lány viszont a többi tanuló elmondása szerint verbálisan bántalmazta osztálytársát. Abban, hogy a konfliktus idáig fajult, az ügyben szereplő felnőtteknek komoly felelősségük van. Joggal merül fel, hogyan lehetséges az, hogy sem a tanárok, sem a szülők nem vettek észre semmit az előzményekből? Mit tehet ilyen esetben az iskola vagy a szülő?

Csúfolódó lányok, verekedő fiúk – ez lenne a normális?

Az oktatás a második legnagyobb társadalmi alrendszerünk (közel 3,5 millió embert érint). Ráadásul olyan rendszerről van szó, amelyből a közoktatás kötelező volta miatt nem lehet kilépni. Az iskolák nap mint nap sorozatos összeütközések helyszínei a gyerekek számára, csakúgy, mint a felnőttek világában a munkahelyek. A tanulók viszont koruknál fogva korlátozott eszközökkel rendelkeznek a konfliktusok feloldására. A bullyingnál egy elhúzódó kortárs bántalmazásról van szó – ahogy nagy valószínűséggel az említett esetben is történt, ahol az ombudsman kifogásolta, hogy az iskola nem ásott a dolgok mélyére, pusztán tünetileg (nevezetesen szaktanári intővel és nyilvános bocsánatkéréssel) akarták kezelni a bullying szélsőséges megnyilvánulását. Úgy viszont nem tudnak gyógyulni sem az érintettek, sem a közösségük, ha nem tárják fel a probléma gyökerét.

A Heteknek nyilatkozó pszichológus szerint az elsődleges feladat ilyen esetben a gyerekek közötti konfliktus-hálózat felvázolása lenne, bevonva ebbe az osztályt, a tanárokat és a szülőket.  Hiszen maga a bullying nem egy elszigetelt környezetben zajlott, hanem az iskolai közösségben. Fel kell tárni a tényeket, a gyerekek családi állapotát, megérteni a bántalmazás mögött meghúzódó okokat, ami nyilván több időt és energiát igényel, mint egy szaktanári beírása. A szakember szerint azért is kell érzékenyen kezelni a kortárs zaklatási ügyeket, mert nincsenek tisztán áldozatok és tisztán elkövetők. Bárki lehet bullying áldozata, a helyzetet bonyolítja, hogy sokszor maga a zaklató is áldozat. A pszichológus szerint a család nagyon sok esetben nemcsak megoldást jelent, hanem a probléma okozója is. Az otthonról hozott mintáknak meghatározó szerepük van a társas kapcsolatokban, a gyerekek a családban látottakat érvényesítik más közösségeikben. A szakember szerint abból, aki stabil, magabiztos családi háttérrel rendelkezik, kisebb eséllyel lesz áldozat, de elkövető is. A zaklató gyerekek nagyon sok esetben maguk is lelki vagy fizikai bántalmazás áldozatai. Pont ezért olyan áldozatokat választanak, akik valamiért alattuk helyezkednek el, és könnyedén el tudják nyomni őket.

Kortárs zaklatási ügyekben az iskola dolgozói és a pedagógusok a közvetlenül jelen lévő felnőttek, így a család mellett felmerül az ő közvetlen felelősségük kérdése is. Dr. Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő, a Hintalovon Alapítvány elnöke bullying ügyekben problémásnak látja az iskolák kialakult gyakorlatát. „Mi általában azt látjuk az ügyeinkben, hogy az iskolai zaklatás kezelése még mindig nem nagyon megy az intézményeknek. Vagy erőből próbálják az ügyet »lenyomni«, a problémásnak ítélt gyereket kitenni, vagy pedig megúszásra játszanak, hátha nem lesz baj” – mesélte tapasztalatait a Heteknek. Gyurkó szerint az intézményi reakciók legnagyobb koncepcionális tévedése az, hogy azt a múlt századi elvet vallják, hogy a kortárs erőszak „természetes” része az iskolai életnek, a gyerekek „magánügye”, és amíg „nem folyik vér”, addig nem avatkoznak be. „Kevés intézmény látja az összefüggést az intézmény klímája, a bántalmazási esetekre adott válasz, a megelőzés fontossága, és aztán a bekövetkezett esetek kezelési lehetőségei között” – mondta a Heteknek a jogász az iskola szerepéről.

Mit ér a jog a bullyinggal szemben?

A bullying jelenséget összetettsége miatt nem lehetséges kizárólag jogi eszközökkel szabályozni. A zaklatás számos ok-okozati összefüggésből tevődik össze, és csak a legdurvább megnyilvánulásait érzékeli a külvilág. Ezt a jelenséget Eva Lievens, a genti egyetem jogi karának adjunktusa jéghegyeffektusnak hívja, amelyben csak a legkirívóbb jelenet látható, de az azt megelőző és a sérelemhez hozzáadódó események a víz alatt láthatatlanok maradnak. A bullying eleme sokszor az absztrakt veszély, az előkészületi jelleg és a sérelemokozás indirekt szándéka, amely a meglévő büntetőjogi tényállásokba nehezen illeszthető be, és a joggyakorlat nehezen talál rajta fogást.

A jog ugyanakkor olyan kereteket tud teremteni, melyek betartása csökkentheti a zaklatásos esetek számát. Ilyen például a köznevelési törvényben szereplő szabály, mely szerint a tanítási időben az intézmény köteles védelmet nyújtani a fizikai és lelki erőszakkal szemben egyaránt. Az iskolának gondoskodnia kell a rábízott tanulók felügyeletéről, a nevelés és oktatás egészséges és biztonságos feltételeinek megteremtéséről. Ennek a másik oldala pedig az, hogy a tanuló köteles iskolatársainak emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartani. Gyurkó Szilvia szerint ebben sokszor tetten érhető az iskolák felelőssége. „Amit gyakran látunk, hogy a kortárs erőszak eseteinél sokszor nem veszi komolyan az ügyet az iskola: nem csinál semmit, vagy formálisan reagál (intőt, beírást ad), ami nem kezeli a háttérben álló problémát. Az iskoláknak garantálniuk kell, hogy a diákok biztonságban legyenek a tanítás ideje alatt mindvégig.  A kortárs erőszak meg nyilván veszélyezteti a biztonságot.”

Legjobb eszköz a megelőzés

Az iskola (és fenntartója) mint szocializációs közeg felelősséggel tartozik az esetek megoldásáért és megelőzéséért. A gyermekek közötti erőszakos cselekmények egyre komolyabbak és összetettebbek, amelyek megoldására a szülők sokszor erőtlennek érzik magukat.

Az iskolákban és más oktatási-nevelési intézményekben még mindig nem megfelelő mértékű a megelőzés, ezért mindennapos a gyermekek erőszakkal szembeni védelemhez fűződő jogának megsértése. Az ombudsman szerint az iskolai bántalmazások kezelésére pont a megelőzés a legfontosabb és jogos elvárás a szülők és diákok részéről egyaránt, a jog csak végső esetként képes belépni. Éppen ezért egyáltalán nem biztos, hogy a keletkezett igazságtalanságokat megfelelően tudja orvosolni.

A bullying megelőzése történhet úgy, ha a gyerekeket egészen kis kortól szembesítik bántó szavaik és tetteik másokra gyakorolt hatásaival. Nyilván mindenki mást hoz otthonról, vannak gyerekek, akik a családjukban ezt a mintát látják. Viszont az iskola képes pótolni az elmaradt hiányosságokat. Ennek sikeréhez viszont elengedhetetlen, hogy a tanároknak is megváltozzon a hozzáállása, és a mindennapos „szekálásokon” túllátva ne csak szélsőséges esetekben avatkozzanak be.

Gyurkó Szilvia szerint, ha már megtörtént a baj, a jogszabályi keret arra helyezi a hangsúlyt, hogy legyen egyeztetés és békéltető eljárás, tehát ne a fegyelmi, az intő és a formális következmények legyenek az elsődlegesek. Az összeverekedés vagy jelen esetben a fojtogatás csak a jéghegy csúcsa. A konkrét ügyet és a megelőző konfliktust együtt kezelve, valamennyi érintett bevonásával mindenki számára megnyugtató módon rendezni lehet.

Olvasson tovább: