Kereső toggle

Ideológiai gettók fogságában

Hogyan alakítja a hazai politikát a közösségi média?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ahogy az amerikai demokratákat 2016 őszén sokkolta Donald Trump győzelme, úgy számos, az ellenzéki pártokkal szimpatizáló honfitársunk nemigen tudta feldolgozni az áprilisi választási eredményt. Kommunikációs szakemberek szerint a sokkhatásban nagyon komoly szerepet játszik a közösségi média.

A héten megalakult az új parlament, Áder János államfő pedig ismét kormányalakításra kérte fel Orbán Viktort. A Fidesz – vártnál nagyobb arányú – győzelme kétségtelenül sokkolta az ellenzéki pártok támogatóit, az pedig még inkább, hogy a Fidesz által a belföldi választók körében elért listás eredménye (47,4 százalék, 2,6 millió szavazat) közel félmillió szavazattal jobb lett, mint a négy évvel korábbi (43,55 százalék, 2,1 millió szavazat). (A Nézőpont friss közvélemény-kutatása szerint a kormánypárt támogatottsága még nőtt is a választások után, közel 52 százalékon állnak a biztos szavazók körében.) De vajon miért érte az eredmény váratlanul az ellenzéki pártok támogatóit? Mi okozza, hogy ennyire nem tud egymásról a „két Magyarország”, vagy akár a „két Amerika”? Hogyan élhetünk egymás mellett párhuzamos valóságokban?

Adatszerzés evolúciója

Az információszerzés módja minden eddiginél nagyobb változáson ment keresztül az elmúlt húsz évben. A 2000-es évek elején az online hírportálok elterjedése, második felétől pedig a közösségi média szabta át a piacot.

Az okostelefonok  megjelenésével már a helyhez kötöttség is megszűnt, ami lehetővé teszi a folyamatos online jelenlétet.

A közösségi média (különösen a Facebook) egyre inkább kezd politikai információforrássá válni, ma már messze nem csak a fiatalok körében. Ez minőségileg is nagy ugrást jelent, hiszen a korábbi változások mindig megmaradtak a professszionális újságírás keretei között. Ezzel szemben a közösségi média adathálóját hétköznapi emberek, főként a felhasználó és saját ismerőseinek kommunikációja alakítja.

A Facebookot hazánkban is a választópolgárok többsége használja hírfogyasztásra (sokan pedig kizárólag innen tájékozódnak): jelenleg 5,4 millió magyar felhasználója van a legnagyobb közösségi hálózatnak, ami azt jelenti, hogy a választóképes lakosság közel 60 százalékára lehetnek hatással az itt megjelent tartalmak.

Emellett érdekes még az online töltött idő megoszlása is: naponta átlagban 203 percet töltenek el a magyarok netezéssel. Ez persze korosztályonként változik, de még az 50 feletti generáció is 120 percet tölt online, a Z generáció pedig 348 percet. Az eltöltött idő nagy  részét a Facebook teszi ki (30,8 százalék), ezt követi a YouTube (9,8 százalék), valamilyen chat program (8,5 százalék), az Instagram (6,3 százalék),  weboldalak böngészése (27 százalék), e-mailezés (13 százalék).

A Pew Research Center amerikai fiatalokat vizsgáló kutatása azt találta, hogy a 18–33 év közötti fiatalok 61 százaléka találkozott az adott héten politikai hírrel a Facebookon, ennél magasabb arányt pedig semmilyen más hírforrás nem tudott elérni: a második legtöbb fiatalt elérő CNN hírei is csak a válaszadók 44 százalékához jutottak el. (Pew Research Center 2015). Ausztráliában és az Egyesült Államokban a 16 és 29 év közötti fiatalok csaknem kétharmada, de a brit fiataloknak is több mint a fele állította azt, hogy a legfontosabb hírekről előbb hallanak a Facebookról, mint egyéb hírforrásból, és az előbbi két országban a válaszadók több mint fele, Nagy-Britanniában pedig majdnem a fele látja úgy, hogy politikai ügyekről, eseményekről más emberek posztjaiból tájékozódik.

Buborékhatás

A kommunikáció kétlépcsős elmélete szerint (Katz–Lazarsfeld, 1955) a politikai viselkedést erősen befolyásolják a társas hatások. A közösségépítés – online térbe terelődés – érvelés: ez a web2 világában teljesen új értelmet nyer; a lájkok száma hajlíthatja a politikai akaratunkat is. A választási eredményt követő reakciókra könnyen magyarázatot tud adni a közösségi média térnyerése. Sokan azt gondolták, hogy az internet tömeges elterjedésével az emberek tájékozottabbak lesznek, könnyebben kerülnek interakcióba más véleményekkel, és ezáltal a vitakultúra is fejlődni tud, amelynek eredményeként nyitottabbak leszünk a világra. Ezzel szemben vált közismertté pár éve a Filter Bubble jelenség (magyarul buborékhatás vagy szűrőbuborék), ami az internetes oldalak algoritmusai által létrejövő intellektuális elkülönülést jelenti.

A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy a böngészési előzményeink és internetezési szokásaink alapján az algoritmusok kialakítanak egy személyre szabott profilt, ami alapján kiszűrik, milyen információkat, híreket kedvelhetünk. Ezeket felhasználva később csak olyan tartalmakat tolnak elénk, amelyek a profilunk alapján találkoznak az érdeklődési körünkkel. Erre példa a Google keresőmechanizmusa vagy a Facebook személyre szabott hírfolyama is. A szűrők egyik legnagyobb problémája, hogy pusztán marketing szempontokat vesznek figyelembe, vagyis az az elsődleges céljuk, hogy minél jobban kiszolgálják az ízlésünket. Ennek a közvetlen hatása pedig az lesz, hogy rengeteg információról egyáltalán nem szerzünk tudomást, plusz alig találkozunk a sajátunktól eltérő véleménnyel.

A jelenséggel először 2011-ben foglalkozott Eli Pariser (az Upworthy vezérigazgatója) a „The Filter Bubble: What the Internet is Hiding from You”  című könyvében (Szűrőbuborék: Mit titkol az internet előled). Hozzá vezethető vissza a fogalom elterjedése is, mely szerint mindenkinek van egy saját, külön bejáratú online világa, ahol csak azok az információk szerepelnek, amelyekre az adott felhasználó szívesen rákattintana. „Az internet azt mutatja meg nekünk, amiről azt gondolja, hogy látni szeretnénk, és nem szükségképp azt, amit látnunk kell” – foglalta össze Pariser. A felhasználók döntő része nincs is azzal tisztában, hogy szűrőbuborékban él, és hogy bizonyos tartalmakkal nem szembesül sem a Facebookon, sem a Google-ban, sem más, személyre szabott oldalakon. Ebből adódhat az a jelenség, hogy sokan nem értik, ki szavazhat egyik vagy másik pártra, ha egyszer sem ők maguk, sem ismerőseik között nem találkoznak az adott politikai erő szimpatizánsaival. 

Megerősítési torzításnak nevezik a pszichológiában azt a helyzetet, amelybe az internetező könnyen kerülhet, ha az algoritmusok folyamatosan csak a számára fontos, a nézeteit alátámasztó híreket válogatják össze a hírfolyamba – miközben az ellentétes véleményeket tejesen kiveszik a felhasználó látóköréből. Érthető, miért nehezményezik sokan, ha a politikai hírekből csak egyik vagy másik párt nézeteit jeleníti meg a felhasználói számára az az oldal, ahonnan a választók a híreket fogyasztják. Mindez viszont nemcsak az amerikai választásokat érinti, hanem bármely témában minden ország internetezőit.

Magyar buborék

A hazai felhasználók körében tapasztalható buborékhatásra is talált bizonyítékokat a Facebookon egy 2016-os elemzés (Dalibor Bobok).

A kutatásában a közösségi oldalon 300 megosztott, politikai oldal szerint előre besorolt bejegyzés hozzászólásait és kedveléseit vizsgálták. Az eredmények alapján az olvasók 85-92 százalékban inkább az összhangban lévő tartalmakra reagáltak a disszonáns információkkal szemben. (Érdekes módon kivételt képeztek egyes, főként összeesküvés-elméleteket taglaló és szélsőséges  bejegyzések, amelyekhez nem csak azok kommenteltek, akik egyetértettek a tartalmakkal. Ez azt bizonyítja, hogy nem minden esetben érvényesült a buborék.)

Beszűkült világunk

Mennyire van joga a Facebooknak és általában az internetes szolgáltatásoknak kiválasztani, hogy milyen információ bír jelentőséggel a felhasználók számára? A szűrőbuborékok egyre jobban elfoglalják az emberek idővonalát, cenzúrázva bizonyos tartalmakat. A buborék ezen kívül még azt is befolyásolja, hogy a felületen a liberálisoknak csak liberális, a konzervatívoknak pedig csak konzervatív tartalmak jelenjenek meg (lásd grafika a 18. oldalon).

Azt, hogy mennyire alakult át a politikai gondolkozásmód, és hogy valójában ideológiai izoláció zajlik a web2 világában,  jól mutatja a Pew Research Center friss kutatása. Ebben a politikailag eltérő vélemények iránti fogékonyságot vizsgálták az Egyesült Államokban. A kutatócég által elemzett jelenség a magyar valósággal is könnyen párhuzamba állítható, hiszen rendkívül hasonló reakciók követték az ottani elnök- nálunk pedig az országgyűlési választást (választási rendszer tisztességességének megkérdőjelezése, tüntetések, vidék-város ellentét stb.).

A csoport vizsgálata azt mutatta ki, hogy az emberek személyes szituációkban sokkal inkább beleállnak a vitába, mint a közösségi médiában. Az online közeg (a vágyott teljes szólásszabadság eszméjével szemben) durván visszafogja a vitát, és öncenzúrát alkalmazva hallgatásra készteti a felhasználókat. Ezt támasztja alá Elisabeth Noelle-Neumann hallgatási spirál modellje is, mely szerint az emberek mind a személyes, mind az online szituációban csak akkor szeretnek vitába bonyolódni, ha véleményük szerint támogató közeg veszi őket körül. Ennek másik oldala, hogy az emberek eltitkolják a véleményüket, ha az ellentétes a médiában tapasztalt mainstream állásponttal.

A politikai megosztottságot vizsgáló kutatás pártpreferenciák alapján vizsgálta az amerikai választókat.

A megkérdezett konzervatívok kétharmada nyilatkozta azt, hogy a közeli barátaik velük azonos nézeteket osztanak. A liberálisokra pedig az a jellemző, hogy blokkolnak, vagy „unfriendelnek” valakit a közösségi médiában, ha ellentétes politikai póluson állnak. Ezek alapján az amerikaiak életét egyre erősebben befolyásolja a politikai előítéletesség a pártállások alapján, ami már a randevúzási döntéseket, a házasságokat és a munkavállalást is befolyásolja. Az 1960-as években a republikánusok 5 százaléka, míg a demokraták 4 százaléka állította, hogy „elégedetlen” lenne, ha a lánya vagy a fia a saját pártján kívül házasodna. 2010-re ezek a számok (Shanto Iyengar, Gaurav Sood és Yphtach Lelkes kutatásai alapján) felmentek 49 és 33 százalékra.

Kettős beszéd

A buborékjelenséggel kapcsolatban kettősség figyelhető meg a Facebook nyilatkozataiban: míg a cégek körében azzal népszerűsíti hirdetési megoldását, hogy erőteljesen tudja befolyásolni a felhasználók döntéseit, addig Zuckerberg személyesen cáfolja, hogy ugyanennek az oldalnak bármilyen hatása lenne a politikai nézetekre.

A Facebook alapítója szerint a „kutatási eredményeink azt mutatják, hogy a közösségi média általában, a Facebook pedig különösen az a hely, ahol a legkülönbözőbb nézetek megjelennek. Ha a felhasználó ismerőseinek nagy része azonos háttérrel, politikai nézettel és vallási meggyőződéssel rendelkezik, akkor is van közöttük 5-15 százalék ellenkező állásponttal rendelkező, és az ő hatásuk már megjelenik a hírfolyamban. Ez pedig sokkal több különböző vélemény megjelenését teszi lehetővé (legalábbis elméletben), mint a hagyományos média, amelyben a szerkesztők szabják meg a tartalmat.”

Az említett Facebook-kutatást Eytan Bakshy, Solomon Messing és Lada Adamic publikálták a Science Magazine folyóiratban 10,1 millió amerikai felhasználó tevékenysége alapján (az összes amerikai Facebook-használó 4 százaléka), akik bejelölték a profiljukon, hogy saját magukat liberálisnak vagy konzervatívnak vallják. A kutatók a híreket osztályozták, hogy mennyire számítanak politikai tartalomnak (hard news) vagy inkább könnyedebbnek (soft news).

A buborék fogalmát megalkotó Pariser viszont erősen kételkedik a levont következtetésben, szerinte ugyanis „ha az algoritmus szűkítő hatása majdnem olyan erős, mint a tartózkodásunk a miénktől eltérő nézetektől, akkor az már egy nagy dolog”.

A buborékelméletnek viszont csak egyik része az, hogy a felhasználók saját világnézetüket alátámasztó híreket látnak rendszeresen a hírfolyamban. A másik, hogy a választópolgárok nagy része egyáltalán nem találkozik a felelős, demokratikus döntések meghozásához szükséges tartalmakkal. A Facebook-kutatás pedig pont azt mutatta be, hogy csak a felhasználók 7 százaléka kattintott a politikai (hard) hírekre, így a könnyedebb (soft) hírek hamar elárasztják az egyének hírfolyamát.

Pariser az ideális algoritmust úgy képzeli el, hogy a szűrő ne csak a relevanciát vegye figyelembe, hanem a  provokatív vagy eltérő nézőpontokat és híreket is. Az algoritmus viszont nem nyilvános, ezért nem lehet tudni, mi alapján tűnnek fel a tartalmak a hírfolyamban, vagy hogyan lehet ezeket alakítani. Jelenleg tehát egy Facebook-felhasználó akkor sem tud a fejlesztők által szabott információs ketrecből kitörni, ha történetesen akarna.

Olvasson tovább: