Kereső toggle

Skandináv modell itthon?

Miről szól az úgynevezett szociális demokrácia?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az elmúlt időszakban a magyar politikai élet mintha újra felfedezte volna a baloldali gondolkodást, legalábbis annak bizonyos elemeit – különös módon mintha utolsóként a baloldali pártok eszméltek volna.

A Fidesz már 2008-ban a szociális népszavazással alakította ki a két évvel később megszerzett kétharmadhoz szükséges „új többséget”, de a Jobbik 2018-as kampányának is központi eleme lett a hazai bérek felzárkóztatását célzó bérunió gondolata.

A baloldalon az októberben lemondott szocialista miniszterelnök-jelölt Botka László, majd a Párbeszéddel együtt az MSZP listájának élére katapultált Karácsony Gergely is szívesen beszél egy baloldali fordulat szükségességéről – részben nyilván feledtetve a kormányon a Tony Blair-féle szociálliberális irányzat befolyása alá került MSZP múltját.

Az Új Egyenlőség főszerkesztője, Pogátsa Zoltán szerint sem az Orbán-rendszer, sem az azt megelőző 20 év nem adta meg az embereknek a felemelkedés lehetőségét (sőt a Gyurcsány Ferenc vezette MSZP–SZDSZ-kormány egy amerikai kutatás szerint az egyik legrosszabb teljesítményt nyújtó kormány volt világviszonylatban). A szociális demokrácia lényege ezzel szemben az, hogy az emberek érzik, hogy a politika az ő életminőségük javításáért dolgozik.

Egy százalék kezében a fele 

Tény, hogy az elmúlt évtizedekben világszerte fokozatosan nyílik az olló a legfelső szűk réteg és a „többiek” vagyoni helyzete és életszínvonala között. A svájci Credit Suisse novemberben publikált számításai szerint a világ összvagyona 280 ezer milliárd dollár. Ez azt jelenti, hogy a vagyon egyenletes eloszlása esetén a Föld minden lakosára 40 ezer dollár, azaz 10 millió forint jutna, tehát elméletben létezhetne egy olyan világ, ahol nincs egyetlen nincstelen ember sem. A vagyontömeg azonban nemhogy nem egyenletesen, hanem kifejezetten torz módon oszlik el: az idézett kutatás szerint a teljes vagyon fele a világ leggazdagabb egy százalékának a kezében van. Az olló ráadásul folyamatosan nyílik, hiszen 2001-ben a felső egy százalék még „csak” az összvagyon 45 százalékát birtokolta. Eközben 3,5 milliárd ember magánvagyonának az értéke kevesebb, mint 10 ezer dollár, azaz 2,7 millió forint, és nagyjából 3 milliárd ember él napi 2 dollárból.

Az Új Egyenlőség szerzői szerint „egy igazságos országban az előrejutás mércéje az egyénnek a közösség által megtámogatott erőfeszítése, nem pedig örökölt vagyona és kapcsolati hálója”. De mi van azokkal, akiknek se örökölt vagyona, se kapcsolati hálója nincs? Őket az esélyteremtő állam segítségével kell versenyképes helyzetbe hozni. És ez nemcsak az érintetteknek jó, hanem az egész társadalomnak is, mivel ezáltal alakul ki valódi piaci verseny, ami energizálja a fejlődést. Természetesen az állam által támogatott egyénnek is tudnia kell, hogy saját teljesítménye nélkül nem számíthat a közösség segítségére. A tehetősebb rétegnek pedig azt kell elfogadnia, hogy az újraelosztás valójában befektetést jelent a szegényebb rétegek felzárkóztatásába, ami a gazdagabb réteg számára is haszonnal jár: „Nemzetközi kutatások mutatták ki, hogy az egyenlőbb társadalmakban a tehetősebbek is jobban járnak szinte minden lényegi mutató tekintetében, az igazságosságba beruházni a gazdagabbaknak is megéri.”

Arra a kérdésre, hogy a magyar gazdaság állapota lehetővé teszi-e az Új Egyenlőség által vázolt elképzeléseket, Pogátsa azt mondta: Húsz éven keresztül működött az a logika, hogy akkor lehet újraelosztást csinálni, ha majd a gazdaság ezt lehetővé teszi. A sikeres nyugati országokban viszont pont fordítva gondolkodnak, attól lesz sikeres a gazdaság, ha van újraelosztás. Ugyanis ha bizonyos rétegeket nem tudunk bekapcsolni a gazdaságba, mert képzetlenek, vagy mert egészségügyi gondokkal küzdenek, akkor nem fog nőni a gazdaság. 

A skandináv modell

A szakirodalom négy európai modellt különböztet meg az állami szerepvállalás tekintetében: mediterrán, skandináv, angolszász és kontinentális modell. A különbségeket leginkább az adóztatás, az állami újraelosztás és a piaci folyamatokba történő állami beavatkozás eltérő mértéke adja. (Az angolszász modell lényege az alacsony adószint, az alacsony állami újraelosztás és a piaci folyamatokhoz semlegesen viszonyuló állam.) Pogátsa szerint a skandináv modellt megvalósító országok állnak a legközelebb a „szociális demokrácia” eszményéhez.

A skandináv modell országai közé Svédország, Finnország, Dánia és Hollandia sorolható. Ezeket az országokat a kirívóan magas adószint és a jelentős társadalmi újraelosztás jellemzi, kiemelkedő a szociális ellátások és a közszolgáltatások szintje is – írja az Adó Online szerzője, Juhász István. Az államok a piaci folyamatokba nem avatkoznak be, ahol viszont a piaci mechanizmusok nem képesek megfelelő módon működni, belép az állami ellátórendszer (családtámogatások, szociális háló, kultúra stb.), vagy az állam kvázi piaci szereplőként belépve lát el jóléti feladatokat. Az államok aktív szerepet vállalnak a foglalkoztatás bővítésében, az erős szakszervezetek pedig a bérmeghatározásban játszanak jelentős szerepet.

Ezt a modellt javasolják tehát a szociális demokrácia hívei hazánk számára is. De nemcsak ők, hanem például Matolcsy György is. Az MNB elnöke szeptemberben arról beszélt, hogy a magyar gazdaság számára a skandináv országok gazdasági modellje lehet a példa, ezek az államok a munka- és a tőkeintenzív gazdaság után a tudásintenzív gazdaság irányába haladnak. Matolcsy szerint Magyarország számára nem lehet követendő példa a dél-európai országok gazdasági modellje, nem lehet a túlzott eladósodottságot, a magas munkanélküliséget példaként állítani az ország elé.

Egy lábon állunk

A francia Institut Économique Molinari kutatóintézet úgy hasonlítja össze évente az európai uniós országok munkavállalóinak adóterhelését, hogy a bruttó bérre rakódó terhek mellett a fogyasztás adóztatását, tehát az áfát is belekalkulálja. A cég legújabb mérését a portfolio.hu idézi. Eszerint egy átlagos magyarországi dolgozó esetében a bruttó bér 51 százalékának megfelelő mennyiségű pénzt szed be az állam. Ezzel a 7. helyen állunk a vizsgált 29 ország között, megelőzzük Svédországot is. Egy másik európai uniós felmérés azt vizsgálta, hogy az átlagjövedelem 67 százalékával rendelkező gyermektelen munkavállaló bérének adóterhe miként alakult az EU tagállamaiban 2005 és 2014 között. Miközben a 28 ország közül 14-ben csökkent vagy nem változott a terhelés, Magyarországon kiemelkedő mértékben, 6 százalékponttal nőtt, és ezzel sajnos elsők vagyunk.

Sajnálatos módon a skandináv modell másik jellemzője, a kiemelkedő szintű szociális ellátás és a magas szintű közszolgáltatások meglehetősen gyenge lábon állnak hazánkban. Ráadásul 3,6 millió magyar a létminimumot jelentő 88 ezer forintból vagy annál is kevesebb pénzből él havonta.

Olvasson tovább: