Kereső toggle

Nincs helye kritikának

Ausztria Conchita lábai előtt hever

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Conchita Wurst tavaly úgy nyilatkozott, hogy újból csak férfiként kíván élni, ezért „megölné” szakállas nőimitátor alteregóját. Közben meggondolhatta magát, mert idén júliusban a Budapest Pride sztárvendége lesz.

 

A 11 500 forintról induló jegyek már elővételben elfogytak a Budapest legnagyobb, 12 ezer férőhelyes koncerthelyszínén tartandó Rainbow Partyra, ahol Conchita Wurst transzvesztita popénekes tart koncertet a Pride felvonulás után.

Pedig Conchita Wurst – a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál győztese, eredeti nevén Tom Neuwirth – tavaly még úgy nyilatkozott, hogy egy új alteregóval kíván újabb karriert csinálni. Mint mondta, mivel a szakállas nővel a dalverseny óta már mindent elért, ezentúl kizárólag férfi akar lenni.

Önbizalma nem alaptalan, hiszen már az eurovíziós győzelme után a legmagasabb politikai és egyházi méltatásban részesült. Államfőnek kijáró tiszteletadással fogadta őt az osztrák kancellár, hangsúlyozva, hogy honfitársai mennyire büszkék rá a művészi teljesítménye és a „toleranciát, szeretetet, életörömöt” közvetítő üzenete miatt.

Az osztrák katolikus egyházfő, Christoph Schönborn bécsi érsek pedig megáldotta a transzvesztita énekest, és imádkozott annak nagyobb elfogadottságáért, fontosnak nevezve a másság iránti toleranciát. Mi több, most decemberben Conchita a bécsi Stephansdomban imádkozott az AIDS-világnapon, amikor az osztrák katolikus egyház a bécsi Life Ball rendezvényhez kapcsolódva emlékezett meg az AIDS-napról. A jótékonysági megarendezvény egyébként provokatív és obszcén külsőségeiben a legmeredekebb Pride felvonulásokat idézi.

„Conchita Wurstnak tényleg hihetetlen társadalmi nimbusza lett Ausztriában. Míg korábban az országimázst mindenekelőtt a Bécsi Filharmonikusok jelentették, mára a nőimitátor került az első helyre. Egy felmérés szerint a turisták többségének ma Ausztriáról Conchita Wurst jut az eszébe” – mesélte lapunknak Rácz Ödön világhírű nagybőgőművész, a Bécsi Filharmonikusok tagja. Ausztria minden konzervativizmusa ellenére Conchita lábai előtt hever: a nőimitátor a bécsi püspökkel együtt üdvözölte a menekülteket, beszállt a választási kampányba, és legutóbb ő volt a karácsonyi vásár arca is. „Vele adnak el mindent, a legtöbb kirakatban és plakáton az ő képe díszlik, univerzális marketingtermék lett belőle” – sorolta Rácz Ödön.

Elmesélte, hogy amikor részt vett egy nagyszabású rendezvényen, ahol a komolyzene világklasszisai léptek fel, és Conchita volt a meglepetésvendég, a zeneértő közönség a popénekes szereplését felállva, hangos ovációval ünnepelte. „Úgy vélem, hogy Conchita világsztárrá avatása meglehetősen degradálja a valós komolyzenei teljesítményeket, életműveket, hiszen mindenki előtt világos, hogy a sikerét egyértelműen a bizarr imázsának köszönheti” – mondta Rácz Ödön.

Hozzátette: mivel nemcsak művészként, hanem háromgyermekes apaként sem tudott azonosulni a nőimitátor által képviselt mássággal, úgy döntött, hogy lemondja a közös szereplést. Ezután olyan komoly nyomás nehezedett rá, hogy végül kénytelen volt egy színpadra állni vele. „A szakmai közeg a mai napig különcnek tart amiatt, mert kifejeztem ellenérzéseimet a transzvesztita popénekessel közösen előadott komolyzenei produkció miatt” – jegyezte meg a zenész, aki aggasztónak tartja, hogy művészet címszó alatt ma minden korábbinál erőteljesebben igyekeznek az erkölcsileg és művészileg is silány produkciókat elfogadtatni az emberekkel. Példaként hozta fel az operaelőadások alatt a színpadi háttérre kivetített pornófilm-jeleneteket, vagy a komolyzenei koncertekhez kapcsolt, szexuális aberrációk széles skáláját felvonultató kiállításokat is.

„Kérem a magyar közönséget, hogy ne dőljön be az osztrák popdíva szemfényvesztésének, ne támogasson ilyen produkciót, hanem ragaszkodjon az európai és a magyar zenei kultúra hagyományos színvonalához, amit olyan nevek fémjeleznek, mint Liszt, Bartók, Cziffra vagy Perényi” – hangsúlyozta Rácz Ödön.

Olvasson tovább: