Kereső toggle

Folytatódik a dezintegráció a baloldalon

Szalámistratégia

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A választók nem a pártprogramokról, hanem a közöttük folyó hatalmi vitákról értesülnek. Mindez sok tekintetben emlékeztet a 2013–14-es választási előkészületekre, amiből, mint ismert, nem sok jó származott a baloldal számára.

Bár már 2016 őszén úgy tűnt, hogy megszületik a választási megállapodás az MSZP, a DK és több baloldali liberális kispárt között, 15 hónappal később, azaz napjainkra még sincs eredmény. Sőt, a külső szemlélő leginkább azt láthatja, hogy az érintettek szinte naponta üzengetnek a nyilvánosságban, és tévéműsorokban amortizálják egymást. Mintha nem is a kormányváltás lenne a céljuk, hanem az, hogy saját pozíciójukat javítsák az ellenzéken belül. Pedig, állítják mind a DK-ban, mind az MSZP-ben, igenis van esély a győzelemre. 

Lapzártánkkor a helyzet így fest: az MSZP közös országos listát, közös miniszterelnök-jelöltet és közös egyéni jelölteket akar a DK-val, az Együtt-tel és a Párbeszéddel (is). A DK, az Együtt és a Párbeszéd viszont egymással már megállapodott abban, hogy nem akarnak sem közös listát sem közös miniszterelnök-jelöltet az MSZP-vel. Ugyanakkor a közös egyéni jelöltállításban egyetértenek a szocialistákkal, sőt, a DK el is készítette a 106 körzet felosztását. A lista és a megegyezés valóságát az MSZP először elismerte, majd pontosítva kifejtette, az valójában a DK listája, amit a szocialisták még módosítani akarnak a maguk javára. A hét végén Juhász Péter, az Együtt elnöke szó szerint besétált Harangozó Tamás szocialista politikus ATV-s interjújába, odaguggolt az asztalhoz, és élő adásban kezdtek vitatkozni arról, hogy melyik oldal a megállapodás kerékkötője. Ugyanezen a napon az MSZP viharos elnökségi ülésén azok a szocialista vezetők kerekedtek felül – információink szerint többek között Molnár Gyula pártelnökkel szemben –, akik elvetették a DK-val mindenáron történő megállapodás szükségességét hangoztató álláspontot, és amellett foglaltak állást, hogy a közös lista és miniszterelnökjelölt elfogadása a feltétele az egyéni körzetekbeli megállapodásoknak.

Mivel a helyzet kezd emlékeztetni a 2013–14-es ellenzéki előkészületekre (azt leszámítva, hogy az MSZP támogatottsága lényegesen alacsonyabb, a DK-é pedig valamivel magasabb, mint akkor), a választás ismét közeleg, a színfalak mögött mégis kölcsönös vádak röpködnek, a Hetek megkereste az MSZP és a DK egy-egy meghatározó politikusát a folyamatok értékelésére.

A Demokratikus Koalíció szerint azért zajlik vita, mert az MSZP elvesztette baloldali hegemóniáját, már az 1-2 százalékos pártok, az Együtt, a Párbeszéd vagy a Liberálisok sem fogadják el vezető erőként, ennek ellenére a szocialisták képtelenek szakítani a nagypárti tudattal, úgy viselkednek, mint fénykorukban, amikor kétmilliós szavazótáborral rendelkeztek. Noha, emlékeztet a DK, a dunaújvárosi időközi választáson a DK-MSZP párharcot 21:8-ra, a debrecenin 10:5-re nyerte Gyurcsányék pártja. (Más kérdés, hogy mindkét mandátumot a Fidesz nyerte.)

A DK szerint az MSZP azért ragaszkodik a közös országos listához, mert ha a baloldali pártok külön listákkal indulnának, napvilágra jönne a valós támogatottságuk, és ez az, amit az MSZP nem akar. A közös lista viszont stabilizálná a szocialistákat, hiszen feltehetőleg kierőszakolnák maguknak az első húsz helyet.

A DK önálló listák melletti újabb érve úgy szól, hogy a 2014-es, MSZP vezette közös lista eredménye már ismert: a Fidesz kétharmados győzelme – 2010 után másodszor. A külön listák ugyanakkor lehetőséget adnak az ellenzéki választóknak, hogy kompromisszum nélkül támogathassák kedvenc pártjukat – érvel a DK. Ezzel szemben az MSZP-s forrásunk azt mondja, hogy a pártok támogatottsága a közvélemény-kutatásokból is kiderül, ehhez nem kell külön választási listákon indulni. Ráadásul külön listák esetén az ellenzéki pártok óhatatlanul is rákényszerülnek az egymás elleni kampányra, ami viszont a Fidesz malmára hajtja a vizet. Sőt – jön egy újabb érv – az öt százalékot el nem érő pártokra leadott listás szavazatok elvesznek. És ami a legfontosabb: az ellenzéki választók elvárják, hogy a pártok végre ne egymással vitatkozzanak, hanem igazolják kormányzóképességüket. Ami egyet jelent a koalícióképességgel – hiszen egyedül egyik párt sem juthat kormányra –, a koalícióképességet pedig éppen a választási megállapodással lehet bizonyítani. „Nyilvánvalóan legitim törekvés, hogy a DK önállóan akarja megméretni magát. De mi a fontosabb: ez vagy a közös ellenzéki győzelem?” – tette fel a kérdést MSZP-s forrásunk. (Abban teljes az egyetértés, hogy az egyéni körzetekben nem szabad egymás ellen indítani baloldali jelölteket, mert kioltják egymás eredményét. Az országos listaállítással kapcsolatban azonban nincs konszenzus: még a választási rendszert megalkotó kormánypárti politikusok számára sem egyértelmű, hogy a közös vagy a külön listák hoznának nagyobb sikert az ellenzék számára. Becslések szerint ezen a kérdésen 1-3 mandátum múlhat.)

Tény, hogy a felmérések szerint a kormányváltást akaró, de jelenleg bizonytalan szavazók tömegei várnak az ellenzéki pártok, elsősorban az MSZP és a DK megállapodására. Rendszeresen hallható érv, hogy ha nincs közös miniszterelnök-jelölt, ezek a szavazók inkább távol maradnak a választástól, pedig nagyon elegük van a kormányból. Ugyanakkor úgy érzik, csak az összefogás vezethet el a kormányváltáshoz. Ez azonban nem pontos, valójában – mint írtuk – az egyéni jelöltekben kell megállapodnia az ellenzéknek. Ennek ellenére szocialista forrásaink úgy érvelnek, hogy ha önálló listák lesznek, és emiatt egymás ellen is kampányol majd az MSZP és a DK, az megmérgezi, de legalábbis hátráltatja a közös egyéni jelöltek mögötti közös kampányt.

A DK-ra azonban ez az érv sem hat, olyannyira, hogy kedden bejelentették: elkészült a saját országos listájuk, és a jövő héten nyilvánosságra is hozzák a részleteket. Az biztos, hogy a listát Gyurcsány Ferenc pártelnök vezeti, ő ugyanakkor nem akar miniszterelnök lenni. A szocialisták mindeközben úgy érzik, a DK fel akarja morzsolni őket, Gyurcsányék rárepültek a megmaradt MSZP-bázisra. A DK ezt nyilván nem ismeri be, nyilvános érveik egy része viszont meggyőzően hat: „Az MSZP először megkereste Lattmann Tamást, hogy legyen a miniszterelnök-jelöltjük. Aztán jött Botka, hogy ő lesz az. Botka később kiszállt, a szocialisták erre megnevezték Balázs Pétert. Ez az út így nem járható” – mondta lapunknak a hét elején a DK egyik meghatározó politikusa. Ráadásul lapzártánkkor Szanyi Tibor MSZP-s uniós képviselő újabb nevet dobott be: Andor Lászlóét. Eközben a Párbeszédnek sikerült fokoznia a derűt – lapzártánk napján ugyanis társelnöküket, Karácsony Gergelyt ajánlották az ellenzéki pártok közös miniszterelnök–jelöltjének. Ez azért is vicces, mivel a Párbeszéd elméletben – az Együtt-tel közösen – az úgynevezett Új Pólusban vesz részt, amely elhatárolva magát az MSZP-től és a DK-tól külön listán indulna 2018-ban, épp Karácsonnyal a listájuk élén.

Az MSZP három feltételéből tehát – hacsak a DK és az Együtt meg nem gondolja magát – kettő biztosan nem teljesül, és a harmadik is csak félig alakul a szocialisták tervei szerint. Arra a kérdésünkre, hogy a DK-ban nem tartanak-e attól, hogy a magát „megalázottnak” érző szocialisták végleg felállnak a tárgyalóasztaltól, és ezzel elszáll a kormányváltás esélye, DK-s forrásunk azt mondta: remélik, hogy „az MSZP nem akarja magával rántani a teljes baloldalt”. Szocialista forrásunk ugyanakkor azt mondta, jó lenne az év végéig megállapodni a közös egyéni jelöltek személyében, mert ezzel véget érne „az első felvonás”, és kezdhetnének gondolkodni a folytatáson. Ugyanakkor, tette hozzá a politikus, jelenleg valójában csak választástechnikai kérdéseken vitáznak, és ha meg is oldják ezeket, a szavazótábor ettől még nem kezd nőni. Márpedig a baloldal összesített szavazóbázisa momentán kisebb, mint a Fideszé önmagában.

Közreműködött: Gavra Gábor

Olvasson tovább: