Kereső toggle

„Kádárra hirtelen rázuhant a mázsás mennybolt”

Aczél György 1991-ben készült, utolsó interjúja

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A gazdaság drámai romlása, a keményvonalas kommunistáktól való félelme és a valóság félreismerése vezetett Kádár János bukásához – mondta Kádár jó barátja, Aczél György egy 1991-es interjúban, amit azonban csak a napokban ismerhetett meg a történelemre fogékony közönség.

Aczél György 1991 nyarán adta élete utolsó interjúját – néhány hónappal halála előtt. A Kádár-korszak kultúráért felelős vezetőjével Szinetár Miklós rendező, a Magyar Televízió korábbi elnöke beszélgetett. A rendszer bukásának okait firtató, közel egyórás beszélgetés azonban 26 éven át a fiókban maradt, Aczél ugyanis azt kérte, ne hozzák nyilvánosságra. Aczél e héten aktuális 100. születésnapja kapcsán Szinetár Miklós úgy gondolta, immár közölhető az anyag, az ATV vasárnap sugározta a soha nem látott felvételt.

Aczél György 56 évet töltött a kommunista mozgalomban. Megjárta Rákosi börtönét, majd 1954-es szabadulása után azt remélte, „lesz valami”: megszabadulnak a sztálinizmustól. Élete végéig kitartott amellett, hogy „Marx munkássága megváltoztatta a gondolkodást”, még akkor is, ha később „áthaladt rajta az idő”, illetve hogy a rendszer célkitűzései és alapelvei helyesek voltak, a szocializmus jobb társadalmi rendszer a kapitalizmusnál.

Aczél merész terve

Arra a kérdésre, mikor kezdte érezni, hogy a megvalósult szocializmus nem az, amire eredetileg felesküdött, Aczél azt mondta: a Rákosi rendszerben, a Rajk-per idején, illetve saját börtönévei alatt. Szabadulása után éppen ezért azt tűzte ki célul, hogy a „régi ne ismétlődhessen meg”, hanem valami tartalmában is új korszak jöjjön.

1956 véres leverése, majd a konszolidáció után valóban egy puhább diktatúra jött el, azonban a szovjet típusú egypártrendszer – az egész keleti blokkban – 1989-ben összeomlott. Aczél „valamikor a ’80-as években”, Brezsnyev „Szolimán-korszakában” – amikor a szovjet pártfőtitkár már „halott ember volt”, de úgy „hordozták”, mint a lovára kötözött török szultánt – kezdte érezni, hogy össze fog omlani a rendszer.

„Kádár zseniális politikus volt, még a fokozatos leépülése során is zseniális maradt, és a Szovjetunió gyengülését érezve intuitív módon nyitni kezdett a Nyugat felé, ami a térségben példátlannak számított” – mondta Aczél.

Először a szociáldemokrácia felé indult el. Olyan politikusokat hívott meg Magyarországra, mint Bruno Kreisky osztrák kancellár, a német Willy Brandt és Helmut Schmidt, de olyan, a nyugati rakétatelepítési programban érintett országok vezetői is megjelentek, mint Margaret Thatcher brit miniszterelnök, az olasz miniszterelnök, vagy a francia köztársasági elnök. „Mindezt úgy, hogy előzetesen nem konzultált a Szovjetunióval, csupán tájékoztatta őket a nyugati politikusok látogatásáról.” Hogy a nyugati nyitás mennyiben függött össze a szocialista rendszer későbbi bukásával, arra Aczél azt mondta, két folyamat zajlott párhuzamosan: a nyugati nyitás, és az eredetileg eltervezett magyar reformok folytatása. Belátták, hogy a teljes államosítás őrültség volt, ezért is kezdődött el a kisipar magánosítása, de ezt nagyobb léptékben is ki akarták terjeszteni.

Aczél György egy egészen merész tervéről is mesélt a műsorban. 1984 őszi lemondása után, az 1985-ös MSZMP-pártkongresszus előtt megpróbálta rábeszélni Kádárt a politikai váltógazdaságra – „ami a burzsoázia nagy leleménye volt” – vagyis, hogy egy vezető legfeljebb kétszer öt évig lehessen hatalomban, után ki kelljen vonulnia minden pozíciójából. A széles körű reformok terve megvolt, ám „azzal lett tönkretéve”, hogy ebben az időszakban indult el a találgatás, mi lesz, ha Konsztantyin Csernyenkó szovjet pártfőtitkár várható halála után egy fiatal, ultrabalos „forradalmi” vezető veszi át a Szovjetunió irányítását. Aczél szerint Kádár erre hivatkozva nem akarta átadni a hatalmat: az 1985-ös kongresszuson a keményvonalas Gáspár Sándorra és Németh Károlyra bízták a jelölést, s így Kádár maradt a párt élén. 

1985-ben az MSZMP-kongresszus után jött egy olyan parlamenti választás, ahol több jelölt is indulhatott. A PB-tagok azonban – két kivétellel – nem merték vállalni az egyéni indulást, ezért egy speciális listáról juttatták be őket a parlamentbe. „Ez egy hihetetlen szegénységi bizonyítvány volt” – értékelte a történteket az 1991-es interjúban Aczél. (Ő maga elindult Pécsett.)

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Olvasson tovább: