hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Új szélsőjobbos mozgalom indul
Sárkány ellen sárkányfű?

2017. 07. 06.
A korábbi példák alapján nem sok vizet zavar majd a szombaton alakuló szélsőjobboldali mozgalom, a kormánypártnak azonban a Jobbik minimális mértékű gyengítése is jól jöhet. Mégpedig azért, mert a tetemes Fidesz-előny ellenére is van bizonyos realitása a 2018-as hatalomváltásnak.

„Zászlót bont a szélsőjobb” – az utóbbi minősítésre sok esetben érzékenyen reagáló szélsőjobboldali szervezetekkel szemben a hétvégén megalakuló új mozgalom egyik sajátossága, hogy önmagát nevezi szélsőjobboldalinak a zászlóbontásra invitáló meghívóban. A résztvevők, illetve az alapítók névsorát olvasva még enyhe is az önmeghatározás, hiszen a saját magát nemzeti szocialistának nevező Betyársereg vezetője, Tyirityán Zsolt, vagy az izraeli politikusok bábuját akasztó Orosz Mihály Zoltán a náci, illetve az antiszemita jelzőket is kiérdemelné. A jelzőknél azonban érdekesebb, hogy mit akarnak. Feltehetően érzékelik a közvélekedést, miszerint kormányzati hátszéllel a Jobbik gyengítése érdekében akcióznak, legalábbis erre utal, hogy legfrissebb nyilatkozatukban azt írják:  „A közös felelősség révén leszögezzük, hogy e politikai kezdeményezés se nem mintegy direkt a Jobbik ellen formálódó protestszerveződés igénye, se nem az említett párt egykori profilját újjáélesztő formáció szándéka. Mi egy új és friss kezdeményezést helyezünk kilátásba, amelynek tervezésében egyaránt megtalálhatóak már tapasztalt politikai szereplők és a legújabb generáció jobboldali képviselői.”

Az alakuló gyűlésre szombaton kerül sor Vecsésen, a már említett ismert szereplők mellett a harmadik kezdeményező egy bizonyos László Balázs, az Identitesz nevű szervezet elnöke. Az Identitesz, vagyis az Identitárius Egyetemisták Szövetsége a zászlójuk alapján nyilas­szimpatizáns szervezet, vezetőjük politológia szakos egyetemista. Eddig nem sok nyomot hagytak a közéletben, a kormánypárti sajtó ennek ellenére több terjedelmes interjút is közölt Lászlóval.

Az összefogás révén létrejövő mozgalom a „Rend és az Igazságosság nevében” kíván a nyilvánosság elé lépni, és valószínűsíthető, hogy a tavaszi választás előtt párttá alakul. Ha így lesz, az némiképp a 2013-ben alakult Magyar Hajnal emlékét fogja felidézni, ugyanis azt a pártot is egykori jobbikosok – Bíber József és Kisgergely András – alapították, nem titkoltan a Jobbikból kiábrándult szavazók megszólítására. Kisgergely végül 0,7 százalékos eredménnyel végzett a választáson, a Magyar Hajnal kifejezésre pedig ma már egy ilyen nevű énekstúdió videóit dobja a gép – az akkori ellen-Jobbik tehát nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!