Kereső toggle

„Áldott embernek tartom magam”

Interjú Szilágyi Áron, kétszeres olimpiai bajnok kardvívóval

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

2012-ben a magyar csapat első aranyérmét nyerte. 2016-ban Rióban ő vitte a magyar csapat zászlaját. 1948 után az első olyan sportoló volt, aki zászlóvivőként lett olimpiai bajnok. Fuchs Jenő és Kárpáti Rudolf után a harmadik kardvívónk, aki képes volt megvédeni bajnoki címét. Rió egyetlen férfi olimpiai bajnoka, a 2016. év legjobb magyar férfi sportolója. A Hetek exkluzív interjúja a kétszeres olimpiai bajnokkal, akinél a zászló és a kard is jó kezekben van.

Miként viseled az eredményes és ismert sportoló terhét?

– Ezt nem tartom tehernek. A jó eredményekhez, a népszerűséghez hozzátartozik, hogy érdeklődésre számíthatsz, így legalább lehetőségem adódik arra, hogy átadjam tapasztalataimat, élményeimet, és ezzel hozzájárulhatok a sport népszerűsítéséhez is. Természetesnek tartom azt is, ha látni és hallani szeretnének azok, akik szurkoltak értem.

A felkéréseket hogyan lehet osztályozni? Mi határozza meg, hogy melyiket fogadod el? Például láttam, hogy a Hungarian Open ATP 250 döntőjén segítettél a sorsolásnál.

– A felkérések közül igyekszem azokat választani, ahol fiatalokkal találkozhatok, ott mindig jól érzem magam. Kedvelem a teniszt, általában a magyaroknak szurkolok, például Fucsovics Marcinak is. Felkészülés során többször is kezembe kerül a teniszütő. Élvezem a játékot, párosozni is szoktunk, egyébként a tenisz sok elemében közel áll a víváshoz.

Mikor kaptál először a kezedbe kardot? – itt most nem egy fakardra gondolok. Volt-e szerepe a választásnál a magyar tradíciónak?

– Kilencévesen kerültem először vívóterembe, és tíz voltam, amikor édesanyám ellátott felszereléssel. Akkor kaptam meg az első kardomat. Gyerekként akkor még nem ismertem a hagyományokat, de azonnal szimpatikus volt számomra ez a sport, amiben segített az is, hogy azonnal egy nagyszerű közegbe kerültem, a Vasas vívószakosztályába.

Nevelőedződ az a Gerevich György volt, akiről mindenki csak elismerően nyilatkozik. Miben volt ő különleges, szinte pótolhatatlan?

– Gerevich György különleges ember volt és nagyszerű pedagógus. Szinte vonzotta a gyerekeket, olyan hangulatot teremtett, hogy szerettünk lejárni az edzésekre, és egyben hozta magával a gerevichi hagyományokat is, valamint a felhalmozódott, rendkívül értékes tapasztalatokat. Nevelőedzőként többek között én is tőle kaptam meg az alapokat. Egyébként még sokáig velem volt. A pekingi olimpián és a szentpétervári világbajnokságon is. Gyuri bácsi munkája túlmutatott a nevelőedzői feladatokon, valójában ő szerette végig is kísérni a tanítványait egészen a csúcsig.

Minek volt köszönhető, hogy 17 éves gimnazistaként Nébald György kivitt a szentpétervári vb-re, és betett a csapatba?  Emlékszünk: a rossz kezdés után is kitartott melletted, és aztán 8:3-ra verted a tízszeres világbajnok Podznyakovot. Ezt hogy élted meg, hogyan dolgoztad fel?

– Igazából erről őt kellene megkérdezni. Feltehetően valamit sejthetett, talán taktikai okai is lehettek ennek a döntésnek. Az sincs kizárva, hogy saját személyes pályafutása is felidéződött ebben a döntésben. Ismert volt, milyen küzdelmesen alakultak a kezdetek számára, a megmutatkozó tehetsége ellenére. Valószínű az is, hogy nekem így szeretett volna segíteni, hogy gördülékenyebb legyen az elitbe vezető utam.  A tízszeres világbajnok Podznyakov elleni asszómra így tíz év távlatából már nem emlékszem vissza, de biztos, hogy új voltam neki, és megleptem a stílusommal. Abban azért nem vagyok biztos, hogy ha 5 perccel később újravívtuk volna azt a csörtét, ismét nyertem volna. Azért akkor az a 8:3-as győzelem a csapat világbajnoki címét eredményezte, és ez számomra soha sem felejthető emlék marad.

2008-ban, 18 évesen felnőtt magyar bajnok lettél, mindenki mögötted volt a vert mezőnyben. Hogyan tudtál alázattal továbbdolgozni?

– Amellett, hogy az eredménynek örültem, számomra mindig a nemzetközi mezőnyben elért eredményesség volt a mérvadó. Egyébként egy visszaigazolásra jó volt, hogy jó úton járok, ennyi, és tudtam, hogy dolgoznom kell tovább.

Tudtál szerény maradni? Vagy a szerénység alaptulajdonságod?

– Azért nem állt fenn az elbizakodottság veszélye, mert abban a felnőtt mezőnyben 18-20 évesen kaptam szép számmal veréseket is, ami jócskán segített az alázathoz.

Mennyi segítséget kaptál az egyesületedtől, a Vasas SC-től?

– Itt, Pasaréten, a Vasasban könnyű volt fejlődni, mivel olyanok voltak a körülmények. Sokat köszönhetek Nemcsik Zsoltnak és a következő mesteremnek, Somlai Bélának is. Biztos, hogy nem tarthatnék itt, ha nincsenek a közelemben. Zsolttal sokat asszóztam, és végtelen sokat tanultam tőle. Itt mindig megvoltak a lehetőségek a fejlődéshez, nyilvánvaló, hogy ez a klubnak, a Vasasnak is köszönhető.

Mik voltak a terveid a londoni olimpia előtt, főleg, hogy Chicagóban világkupaversenyt nyertél?

– Akkor már hittem abban, hogy az éremért vívott csatában ottlehetek. Így is lett, jól sikerült a felkészülésem, jó állapotban voltam, mentálisan és fizikailag is sikerült csúcsformába kerülnöm.

A magyar csapat első aranyát nyerted Londonban. Sokakat megleptél. Magadat is?

– Egy olimpiai aranyéremre nem lehet felkészülni, mert az annyira különleges, és semmi máshoz sem hasonlítható, euforikus érzés. Elképzelni lehet, de felkészülni nem. Igen, kijelenthetem, hogy azért még magamat is megleptem. Valójában a következő hónapok szóltak arról, hogy felfogjam, mi is történt velem.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.

Olvasson tovább: