hetilap

Hetek hetilap vásárlás
HISZ: segítség a határon túl
Erdélyben is dolgozott a téli időszakban a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata

2017. 05. 03.
A téli, karácsonyi időszakban – a Hit Rádió által szervezett aukciónak köszönhetően  is – ismét fókuszba került a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálatának a határon túli magyarság körében végzett tevékenysége. Az év végi aukción a rádió hallgatói összesen mintegy másfél millió forintot ajánlottak fel a Szeretetszolgálat erdélyi munkájának a segítésére, most ismét hasonló nagyságrendben ad támogatást a HISZ a határokon túl élő szórványmagyarság számára.

„Egy, még romániai mércével mérve is elmaradott régióban, rendkívüli szegénységben élő családok által lakott településen kezdtük meg egy közösségi helyiségnek szánt épület felújítását. Pénzünk annyi volt, hogy elkezdeni tudtuk, de azt már nem láttuk, miből fogja futni a befejezésre. A Magyarországról érkezett segítség most azt is jelenti, hogy Gagyon lesz egy nagyjából 50 négyzetméteres ingatlan, ahol az ott lakó, aktív keresztény életet élő mintegy 60 ember hétről hétre összegyűlhet majd istentiszteletre” – mondta el a Heteknek Fodor Sándor, a Marosvásárhelyi Hit Gyülekezete pásztora.

Az erdélyi Hit Gyülekezete évtizedek óta végez kiterjedt karitatív munkát a térségben, a magyarországi közösség pedig évről évre küld impulzusszerűen adományokat, pénzügyi és tárgyi segítséget az akciókhoz. A HISZ legutóbb a tavalyi év végén a Hit Rádióval közösen indított kampányt: a rádió hallgatói 24 óra alatt mintegy másfél millió forintot ajánlottak fel. Abból a pénzből akkor gyermekélelmezési program valósult meg – Szentábrahámban több mint 300 általános iskolai tanuló kapott napi rendszerességgel élelmiszert hónapokon át, emellett meleg, téli ruhát és tanszerekkel megpakolt iskolatáskákat is vittek a gyerekeknek.

Akkor azzal hívtak fel bennünket Erdélyből, hogy itt az évszakváltás, de sok családnak egész egyszerűen nincsen téli ruhája a gyerekek számára” – emlékezett vissza a tavaly év vége felé érkezett telefonhívásra Kovács Sándor, a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálatának elnöke. „A Hit Gyülekezete és a HISZ mindig is fontosnak tartotta, hogy szülőföldjükön támogassuk a magyarokat. Az ilyen programjainkkal azt szeretnénk segíteni, hogy az ott felnövő új generáció is lásson maga előtt perspektívát, hogy meg tudjanak maradni Erdélyben – és ne »tűnjön el« a következő nemzedék” – tette hozzá Kovács.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!