Kereső toggle

Márciusban újra kezdték

Gémesi György és Pukli István is új pártot gründol

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Két jobbközép párt létrehozását is bejelentették március 15-e körül: az egyik Gémesi György gödöllői polgármester Új kezdet nevű pártja, a másik Pukli István leendő, Polgári világ nevű formációja. Mindkét párt – akárcsak a Momentum – konkrét ügyekre teszi a hangsúlyt, és szakítana az elmúlt 27 év elitjével.

Nem marad üresen az ellenzéki oldalon a mérsékelt jobboldali platform, tekintve, hogy két párt megalakulását is bejelentették. Az egyik Gémesi György Új kezdet nevű pártja, a másik Pukli István Polgári világ néven szerveződő, leendő alakulata. Mindkét formáció indulni akar a jövő évi parlamenti választásokon, és kérdésünkre reagálva mindkét vezető ellenezte az egymással vagy más pártokkal való összefogás ötletét, valószínűsítve ezzel az ellenzéki erők további szétforgácsolódását.

A Momentumhoz hasonlóan ezek a pártok is új erőnek tartják magukat, a fiatalokat is megszólítanák, ellenzik az ideológiai megosztottságot, társadalmi párbeszédet akarnak, és az egész parlamenti elitet menesztenék. Különbség abban van, hogy a konzervatív polgári pártok a hagyományos értékeket (nemzet, család) nem megkérdőjelezve „hiteles polgári alternatívát” kívánnak nyújtani a jelenleg regnáló pártokkal szemben.

Mint ismert, Pukli István tavaly kilépett a Tanítanék Mozgalomból, mondván: őt az oktatásügy helyzete viszi az utcára, nem kíván egyik politikai szekértáborhoz sem csatlakozni, és azt is ellenezte, hogy a mozgalom exponálta magát az őszi kvótanépszavazás ügyében. Utána bejelentette, hogy bármeddig elmegy, pártot is alapít annak érdekében, hogy az oktatásügy rendszerszintű reformja megvalósulhasson.

„A különböző szakpolitikák átalakítására programokat dolgozunk ki és bocsátunk vitára, és bízunk abban, hogy az elmúlt 27 év kormányzati kudarcai után mára felértékelődött a szakértelem jelentősége. Az egészségügyi és oktatásügyi koncepciónk már elkészült” – mondta lapunknak Pukli, aki szerint nyárig feláll a párt, aminek valószínűleg Polgári Világ Pártja lesz a neve.

A Fideszben csalódott, polgári értékrendű embereket és a passzív szavazókat egyaránt szeretnék megszólítani. Szerintük a Fidesz által is emlegetett polgárosodás ára a minőségi oktatás megteremtése; csak ezáltal lehet felemelkedést, társadalmi mobilitást előidézni, 21. századi, versenyképes középréteget teremteni, tartós gazdasági fellendülést elérni. „Hosszú távon gondolkodunk, nem négyéves ciklusban, mivel ennyi idő alatt nem lehet érdemi szakpolitikai eredményeket elérni” – tette hozzá Pukli, aki szerint rövid, közép és hosszú távú oktatásügyi stratégiát kell közmegegyezéssel kialakítani. Első lépésként a kötelező hit- és erkölcstan, valamint a mindennapos testnevelés órák megszüntetését javasolják, és azt, hogy a GDP 6 százalékát fordítsák oktatásra.      

Pukli azt is megerősítette: csak új arcokkal dolgoznak együtt. „Egy bizonyos pozíció fölött alapelvünk, hogy nem fogadunk el senkit az utóbbi 27 év politikusai közül” – tette hozzá, ilyenformán Gémesit is a rendszerváltás utáni garnitúrához sorolva. Valódi konkurenciának legfeljebb a Momentumot tartja, legalábbis a baloldali polgári gondolkodású szavazók vonatkozásában. Pukli nem lát perspektívát az ellenzéki összefogásban, mert az egész politikai elit a NER részének tekinthető szerinte, ráadásul úgy látja, érdemi oktatásügyi koncepciója egyik pártnak sincs.

Gémesi György, Gödöllő polgármestere is nemrég jelentette be, hogy a Józan ész forradalma elnevezésű mozgalmukból létrehozták az Új kezdet nevű pártot. Kérdésünkre, hogy a jobbközéphez sorolt párt lényegében miben különbözik az eddigi pártoktól, Gémesi György – aki egyebek mellett 2006-ig az MDF alelnöke, illetve tagja is volt, és elmondása szerint nem tagadja meg MDF-es gyökereit – úgy válaszolt: többek között abban, hogy ők az egyedüliek, akik határozott lépést tettek abba az irányba, hogy megszűnjön az intézményes korrupció Magyarországon.

„Országos népszavazási kezdeményezést indítottunk el, és kérdéseket nyújtottunk be a választási bizottsághoz azzal a céllal, hogy a NAV végezze el az elmúlt 30 év politikai elitjének – kormánytagok, polgármesterek, parlamenti képviselők és közvetlen hozzátartozóik, beleértve minket is – vagyonosodási vizsgálatát. Az elmúlt 27 év politikai garnitúráit el kell végre számoltatni, e nélkül nem lehet megújulni” – mondta Gémesi, hozzátéve, hogy zéró toleranciát hirdetnek, tehát minden érintettet eltiltanának a politikai szerepvállalástól. Különösen fontosnak érzik ezt a lépést azután, hogy Bánki Erik fideszes honatya nemrég kijelentette: a NAV egy éve azért nem folytat vagyonosodási vizsgálatokat, mert már nincs olyan nagyságrendű eltitkolt jövedelem, amely miatt megérné lefolytatni a vizsgálatot.

„Nem szeretnénk hasonlítgatni magunkat másokhoz, és nem gondolkodunk összefogásokon sem. Önálló politikai erőnek tartjuk magunkat, amely egy valós kormányzati alternatívát kínál” – közölte Gémesi György. „Bár én egy jobboldali beállítottságú, kereszténydemokrata értékrendű ember vagyok, úgy gondolom, hogy az alapvető emberi értékek megléte, mint például a szolidaritás, egyenlőség, tisztesség, teljesítmény vagy lelkiismereti szabadság, ma már nem jobb- vagy baloldaliság kérdése, hanem a demokratikus minimum része” – tette hozzá. Nem a politikai szekértáborok megnyerésén gondolkodnak, hanem célcsoportjuk az az egymillió választópolgár, aki aktív ugyan, de egyik jelenlegi pártra sem adná a voksát.

„A hitelességünk az erősségünk. Nem véletlen, hogy pártunk meghatározó emberei polgármesterek, akik helyi szinten bizonyították hozzáértésüket, így azt is, hogy megfelelően bánnak a közpénzekkel” – vélekedett a gödöllői polgármester, aki egyben a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke is.

A párt által megfogalmazott tizenkét pont egyik hangsúlyos követelése az önkormányzatiság, a települések önrendelkezési jogának a visszaállítása is, ami Gémesi szerint a demokrácia egyik alapfeltétele. Fontosnak tartják az iskolák önkormányzati fenntartásának lehetővé tételét éppúgy, mint az egészségügy szerkezeti átalakítását, a szociális biztonság megteremtését vagy az állam világos szétválasztását az egyházi és civil szférától.

Olvasson tovább: