Kereső toggle

Napirendre vette a kormány a Soros által támogatott szervezetek ügyét

Újabb menet

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Németh Szilárd Fidesz-alelnök keddi sajtótájékoztatójával új fejezetéhez ért a Soros György által támogatott szervezetek és a magyar kormány küzdelme. A minta a külföldről pénzelt NGO-k (nem kormányzati szervezetek) izraeli szabályozása lehet.

„A Soros-birodalom álciviljeit azért tartják fenn, hogy a globális nagytőkét és a politikai korrektség világát átnyomják a nemzeti kormányok fölött. Ezeket a szervezeteket minden eszközzel vissza kell szorítani, és azt gondolom, hogy el kell innen takarítani. És most ennek, úgy érzem, eljött a nemzetközi lehetősége” – mondta keddi sajtótájékoztatóján Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese és alelnöke, mikor arról kérdezték, hogy tényleg nekiáll-e a kormány a civil szervezetekkel való leszámolásnak.

Németh: a célpont a nemzetállami politika

„Amikor létrehozzák ezeket a civil szervezeteket, pontosan tudják, hogy nem civil szervezetet hoznak létre, hanem olyan civil szervezetet, amik bele akarnak szólni a politikába. Azért hozzák létre ezeket a szervezeteket, hogy befolyásolják az adott ország politikáját, úgy, hogy nem kell részt venniük a választásokon” – tette hozzá az ATV Start című műsorában szerda reggel a politikus, aki elismerte azt is, hogy „nagyon sok tisztességes, becsületes ember dolgozik” ezeknél a szervezeteknél, ám maguk a szervezetek a nemzetállami politikát támadják.

Németh Szilárd úgy véli, a kormány által kifogásolt szervezetek létrehoztak egy párhuzamos világot, „ahol ott vannak a tudósaik, jelentéseik, ezt egy milliárdos finanszírozza, és politikai kérdésekben nyilvánulnak meg”. Németh szerint mindez tetten érhető volt az illegális bevándorlással kapcsolatos kampány idején is.

Az ATV-ben a Fidesz frakcióvezető-helyettese meg is nevezte azt a három szervezetet, amelyeket szerinte „ki kell takarítani” az országból. Ezek a Társaság a Szabadságjogokért, a Magyar Helsinki Bizottság és a Transparency International Magyarország. Ezek a szervezetek a Fidesz alelnöke szerint „mindenféle legitimációs részvétel nélkül akarnak beleszólni a nagypolitikába”.

A Németh által megnevezett szervezetek közül Kádár András Kristóf, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke az ATV-nek úgy reagált az alelnök szavaira, hogy szerinte elfogadhatatlan, hogy a kormányzó párt frakcióvezető-helyettese megengedheti magának, hogy így fogalmazzon. Az atv.hu-nak a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója, Martin József Péter azt mondta: tavalyi összbevételük mindössze hét százaléka származott a Nyílt Társadalom Alapítványtól, a legnagyobb finanszírozójuk az Európai Unió. Kapronczay Stefánia, a TASZ ügyvezető igazgatója szerint pedig a kormány saját magáról állít ki bizonyítványt, amikor – ahogy fogalmazott – fenyegeti a Németh Szilárd által felsorolt szervezeteket. Véleménye szerint a hatalom azokat az ügyeket akarja besöpörni a szőnyeg alá, amiket többek között a Társaság a Szabadságjogokért is felkarolt.

Izrael lehet a minta

Németh az ATV-ben cáfolta, hogy orosz mintát követne a kormány az említett szervezetek megrendszabályozásakor. Magyarország volt már az orosz birodalom része, nem szeretnénk ismét azzá válni – mondta a Fidesz alelnöke. Németh Szilárd ezen állítását látszik alátámasztani az Átlátszó cikke, amely szerint nem orosz, hanem izraeli mintát követhet a kormány a Soroshoz köthető szervezetekkel kapcsolatos fellépésekor. A portál értesülése szerint a magyar kormány stratégiai célja egy, az izraeli parlament által tavaly júliusban elfogadott, az izraeli civilszervezetek „átláthatósági törvényéhez” hasonló hazai jogszabály megalkotása. Az Átlátszó ezzel kapcsolatban emlékeztetett rá: mind az izraeli, mind a magyar kormány politikájának formálásában komoly szerepe van Arthur J. Finkelstein amerikai kampánytanácsadónak.

Az izraeli szabályozás lényege: 2017 januárjától a költségvetésük több mint felét külföldi pénzforrásokból fedező civil szervezeteknek minden hivatalos okmányukban és hirdetésükben nyomtatott formában és az interneten is jelezniük kell, hogy külföldről kapnak pénzügyi támogatást. Korábban a Hetek is beszámolt róla: a 2015. márciusi izraeli parlamenti választás kampányában komoly szerepet játszottak azok a külföldi finanszírozású NGO-k, amelyeknek nem titkolt céljuk volt a Benjamin Netanjahu vezette Likud megbuktatása – a kísérlet végül kudarcot vallott.

Az bizonyos: a magyar kormány Soros-ellenes lépéseit – épp az NGO-kkal szembeni fellépés izraeli előképe miatt – bajosan lehet antiszemita offenzívának beállítani. Az pedig kétségtelen: a Fidesz körül 2008-ban feltűnt legendás amerikai kampányszakember, Arthur J. Finkelstein már Benjamin Netanjahu első, 1996-os választási győzelmében is szerepet játszott. A Magyar Narancs négy évvel ezelőtti, a témában alapműnek számító Finkelstein-portréja szerint a republikánus politikusok sorát győzelemre segítő tanácsadó az erőteljes konzervatív ideológiai kampányok mestereként szerzett hírnevet Izraeltől (ahol komoly szerepe volt Benjamin Netanjahu kilencvenes évekbeli és későbbi győzelmeiben is) az Egyesült Államokig.

Finkelstein és részben neki köszönhetően a Fidesz híresen precíz mérésekkel dolgozik, melyek célja gyakran azoknak a sztereotípiáknak és (az ellenfelek előtt esetleg rejtett) ellenérzéseknek a felkutatása, amelyekre alapozva eredményes ideológiai kampányt lehet indítani, és az ellenfelet a valamilyen értelemben deviánsnak minősített csoport mellé lehet tolni. (A Narancs Finkelstein-portréja A vár esze címmel jelent meg 2013. február 14-én.) Ez alapján valószínűsíthető, hogy a Soroshoz köthető NGO-k elleni offenzíva megkezdése előtt is megmérték a támadás lehetséges hatásait.

Kétfrontos harc?

Az atv.hu úgy tudja: van olyan kormányzati elképzelés, amely szerint a Soroshoz köthető szervezetek tisztségviselőinek – ha az általuk vezetett NGO költségvetésének több mint harmada Soros-pénz – vagyonnyilatkozatot kell tenniük. A hírportálnak nyilatkozó fideszes politikusok Németh Szilárd alelnökhöz hasonlóan úgy látják: Donald Trump január 20-ai beiktatása után Soros befolyása meggyengülhet az amerikai politikára, így lehetőség lesz itthon is fellépni pártfogoltjaival szemben. A portál egyik forrása szerint a Soros által támogatt szervezetek elleni fellépés nyomán „a Jobbik esetleges iráni, török vagy orosz pénze is fényt kaphat”.

Olvasson tovább: