hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Trump és Magyarország
Így fogadták a hazai pártok az amerikai elnökválasztás eredményét

2016. 11. 18.
Lelkes Fidesz, visszafogott Jobbik, DK és LMP, tökéletesen néma MSZP – lapzártánkkor így festenek a magyar pártok reakciói az amerikai elnökválasztás eredményére.

„Micsoda nagyszerű hír! A demokrácia még mindig él” – ezekkel a mondatokkal gratulált Orbán Viktor Donald Trumpnak, az Egyesült Államok 45. elnökének. A lelkesedés nem véletlen, hiszen a magyar miniszterelnök idén júliusban – a hivatalban lévő állam- és kormányfők közül – elsőként állt be az akkor még csak esélytelen populistának tartott jelölt mögé. „Én nem vagyok Donald Trumpnak a kampányembere, sose gondoltam volna, hogy fölmerül majd a fejemben az a gondolat, hogy a kinyílt lehetőségek közül mégiscsak ő volna a jobb Európa és Magyarország számára. Sose gondoltam volna, de a helyzet mégiscsak úgy áll: meghallgattam ezt a jelöltet, és azt kell mondanom Önöknek, hogy tett három javaslatot a terrorizmus megfékezésére, és aligha tudtam volna jobban megfogalmazni európaiként azt, hogy mire lenne szüksége Európának” – mondta Orbán tusványosi beszédében.
A lelkesedés a kormány hivatalos reakciójában is visszaköszönt: „A magyar kormány gratulál Donald Trump elnökválasztási győzelméhez, Magyarország készen áll az együttműködésre. A világgazdaságban és a világpolitikában új korszak zajlik, amely történelmi kihívások elé állítja az egész világot. Ezen kihívások legyőzéséhez új és bátor megközelítésekre, új és innovatív politikákra van szükség.”
A Jobbik a következőképpen kommentálta az eredményeket: „Az amerikai emberek választottak, mi tiszteletben tartjuk ezt, és gratulálunk Donald J. Trumpnak, az Egyesült Államok új elnökének.” Vona Gábor Facebook-oldalán még hozzátette: „Felelős és bölcs munkát kívánunk Donald Trumpnak.”
Gyurcsány Ferenc, aki júliusban még úgy nyilatkozott, hogy „ezerszer inkább Clinton, mint egyszer Trump”, Orbánt pedig „szerencsétlennek” nevezte, amiért Trumpot támogatja, az eredményhirdetés után gratulált a Fehér Ház leendő urának: „Gratulálok Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok új elnökének! Most ő volt az, aki meg tudta szólítani az amerikaiak többségét. Nincs ok pánikra. Az Egyesült Államok ma is a szabadság és a demokrácia hazája, és az egész világ érdeke, hogy az is maradjon. Magyarország pedig továbbra is egyik legfontosabb szövetségeseként tekint az Egyesült Államokra.”
Ezt követően Gyurcsány azt fejtegette, hogy a magyar ellenzék számára miért biztató, hogy egy jelölt a politikai elit és a média ennyire erős ellenszelében is talpon tudott maradni: „Úgy gondolom, ahogy Obama Orbán-kritikus viszonya érdemben nem gyengítette a magyar kormányt vagy erősítette ellenzékét, ennek nem fog megtörténni az ellenkezője sem Trump alatt. Orbánt itthon kell megverni, nem Washingtontól kell remélni a segítséget. Fontos tanulság, hogy a vetélytárs anyagi és médiafölénye ellenére is lehet győzni, és a közvélemény-kutatók sem tévedhetetlenek. Holnaptól újra összpontosítsunk az előttünk álló feladatokra és az Orbán-kormány leváltására.”
A DK elnöke mindenesetre a baloldalon uralkodó katasztrófahangulattal szemben józanul nyilatkozott Trump győzelméről. Az LMP a gratuláció mellett annyit kért a kormánytól, hogy törekedjen az ország érdekeinek érvényesítésére Washingtonnal szemben. Az MSZP elnöke, Molnár Gyula az európai-amerikai kapcsolatok fontosságát hangsúlyozta közleményében.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!