Kereső toggle

„Európa az Iszlám Állam csapdájában”

A Hetek Közéleti Klubban mutatták be Tarjányi Péter és Dosek Rita új könyvét

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Több száz érdeklődő előtt jelentkezett hosszabb szünet után új eseménnyel a Hetek Közéleti Klub a Szent Pál Akadémia dísztermében, ahol egy szakmai kerekasztal keretében mutatták be Tarjányi Péter és Dosek Rita A terror stratégája című regényét.

Mit hoz a jövő Európa számára az Iszlám Állam párizsi, brüsszeli és nizzai vérfürdője után? Sikerül-e „szintet lépnie” a terrorszervezetnek kontinensünk elleni harcában? Meg tudja-e valósítani a horrorkalifátus Európában is azt a forgatókönyvet, amelyet Törökországban és az Arab-félsziget monarchiáiban alkalmaz, ahol kifejezetten civilek (kurdok, illetve síiták) elleni, civilek tömeges legyilkolását célzó terrorakcióikkal igyekeznek kiélezni a tőlük függetlenül létező etnikai vagy vallási ellentéteket? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Tarjányi Péter és Dosek Rita Patmos Records kiadásában megjelenő új könyve, a Terror stratégája, amit több száz érdeklődő előtt mutattak be a múlt héten a Hetek Közéleti Klubban.

Az ez alkalomból megrendezett kerekasztal-beszélgetést a Hetek rovatvezetője, Morvay Péter moderálta, résztvevői pedig Tarjányi Péter, Besenyő János ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Tudományos Kutatóhelyének vezetője, Tarik Demirkan, a Türkinfo.hu főszerkesztője és Seres László, a HVG publicistája voltak.

Tarjányi Péter és Dosek Rita regényében a balkáni háborús bűnösök felkutatásában edződött fejvadászcsoport egy szövevényes ügy közepén találja magát. Az Iszlám Állam stratégája keresztényeket akar harcba küldeni keresztények ellen. A mindenre elszánt szélsőségesek a legfelsőbb körökbe is beszivárogtak, aminek következtében félő, hogy a nyugati civilizáció egy új világégés felé sodródik. A főszereplőknek meg kell érteniük a szélsőséges iszlám mozgatórugóit és a dzsihád valódi arcát. A regény arra keresi a választ, hogy le lehet-e győzni a szélsőséges iszlámot hit nélkül. Mit tehetünk, ha egy terrorista vezér jobban ismer bennünket, európaiakat, mint mi magunkat? Hogyan védekezzünk egy olyan dzsihadista ellen, aki a gyermekeinket akarja szembefordítani velünk? Végül: képes elhárítani egy ilyen veszélyt Európa hírszerzése?

Olvasson tovább: