A Kötcsére jellemző harcias hangulatot Orbán először is egy győzelmi jelentéssel vezette föl, miszerint „a legfontosabb harcainkat már megvívtuk, de a kardunkat nem csatolhatjuk le” – fordította át aztán az elégedett hallgatóság figyelmét az előttük álló küzdelmekre, amit szerinte a terminátor módjára újraéledő kommunisták és a Juncker, Verhofstadt és Schultz nevével fémjelzett uniós elittel szemben kell majd megvívniuk. Ők a „nihilisták”, akik a „társadalomban kisebbségben vannak, de az európai elitet már rég elfoglalták”. Itt Orbán beszúrt egy, vállaltan Csurka Istvántól kölcsönzött fordulatot. A MIÉP néhai alapítója Orbán emlékei szerint „az SZDSZ-ről szólva lehangolóan, de pontosan megragadta a dolgok lényegét, ők nem választást akarnak nyerni, hanem be akarnak ülni a zsűribe”. A mai „nihilista elit” Orbán szerint ehhez hasonlóan „megragadta a zsűri pozícióját az európai intézményrendszerben. Ők azok, akik minden értékvitát elvetnek a politikailag korrekt beszédmód hazugsága mögé bújva.”
Ennek a „nihilizmusnak” a fegyvere a politikai korrektség, fűzte tovább Orbán a gondolatmenetét, ami „elveti az értékvitát”, „gondolatrendőrséggel” ér fel, és megteremti a „kisebbségek rémuralmát”. A PC érvrendszer és logika bukásaként értelmezte a Brexitet is, ami szerinte egy „nagy lehetőség is a szembenézésre; hogy mi az az elit, amelyet egy 65 milliós nagy ország elutasított”. A bevándorlás erőltetése mögött a „keresztény és nemzeti alapú Európa megsemmisítésére és az Európai Unió etnikai alapjainak megváltoztatására” irányuló törekvést lát, ugyanis „a muszlimok sosem szavaznak egy keresztény gyökerű pártra, így a muszlim tömegekkel a tradicionális konzervatív pártok örökre kiszorulnak a hatalomból”.
A „nihilista elittel” szembeni győzelem kulcsaként említette az október 2-ai népszavazást, ami után „élet-halál harc” veszi kezdetét Brüsszellel – azt reméli, ebben szövetségesekre talál a V4-ekben és talán Ausztriában is, de további partnerként tekint a francia és olasz konzervatívokra is. Ezzel szemben Németországot a legnehezebb esetként említette: „Az ottani irányított nyilvánosságban egyelőre lehetetlenség őszintén beszélni a migránskérdésről. Ezt mi csak a diktatúrákból ismerjük, de tudomásul kell vennünk, hogy van olyan demokrácia, ahol a szólásszabadság gyakorlása egzisztenciális kérdés, és bizonyos véleményeket ellenjavallt elmondani.”
2016. 09. 16. (XX/37)
