hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Orbán Viktor azt üzente
A fideszesek is tiltakoznak a halasi nyitott menekülttábor ellen

2016. 07. 17.
Bár a miniszterelnök határozott meggyőződése, hogy a Kiskunhalason napokban megnyílt nyitott menekülttáborra szüksége van az országnak, a döntés ellen tiltakozó petíciót Bányai Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője is aláírja. Aligha tehetne mást: a titokban hozott döntés hatalmas felháborodást okozott az alföldi városban.

Sorjáznak a helyiek felháborodását, sok esetben pánikreakcióját tükröző kommentek a „Halasiak a nyitott tábor ellen” elnevezésű Facebook-oldalon, amelyet annak nyomán hoztak létre, hogy július elsejével egy új, kétszáz férőhelyes ideiglenes befogadóállomást nyitottak a menedékkérők számára Kiskunhalason.
A helyiek számára nem önmagában a migránsok jelentik az újdonságot – a településen négy idegenrendészeti intézmény működik ezres nagyságrendű kapacitással –, hanem az a tény, hogy az új tábor az eddigiekkel ellentétben nyitott lesz, vagyis az ott élők napközben elhagyhatják az objektumot. A Facebook-oldalnak néhány nap alatt több mint 2300 kedvelője lett. Az előzmények alapján érthetőnek tűnik az ellenérzés: június elején 300 rendőr szállta meg a halasi zárt tábort, miután a tábor közel 500 lakója körül 300-an fellázadtak az ügyintézés lassúságát kifogásolva, majd egy afgán menedékkérő füléből egy másik migráns kiharapott egy darabot.
A fideszes városvezetés számára – érthető okokból – nem kis kihívást jelentett a mindenki által ellenzett, központilag letelepített tábor kommunikációja, amelyről Fülöp Róbert polgármester csak egy (!) nappal a tábor nyitása előtt értesítette hivatalosan a halasiakat. A képviselőtestület egy héttel a nyitás előtt rendkívüli testületi ülésen foglalta határozatba, hogy kérik a kormánytól a halasi zárt (!) táborok felszámolását. Utóbb hiába állították, hogy ez nem kommunikációs fogás volt, és ők is az utolsó pillanatban értesültek a tábornyitásról, a hirtelen „kormány­kritika” határozatba foglalása csak erősítette a helyiek gyanúját, hogy „valami készül”. Főleg annak fényében, hogy Fülöp Róbert tavaly még úgy nyilatkozott az Origónak, hogy „melyik polgármester ne tapsikolna örömében”, ha látja, hogy a menekültkrízis több száz munkahelyet teremt a városban. A helyi közvélemény végül a titkolózó önkormányzat helyett a Halasinfo hírportálról értesülhetett a tábornyitás tényéről – két nappal annak megtörténte előtt, csak ezt követte Fülöp már idézett bejelentése (lásd keretes írásunkat).   
Nem kellett sokat várni, a Konok Kunok Motoros Klub aláírásgyűjtési akciót és lakossági fórumot hirdetett.
A zsúfolásig megtelt helyi művelődési ház közönsége előtt Bányai Gábor, a térség fideszes képviselője hangsúlyozta: nem ők kérték, hogy a nyitott tábort Kiskunhalasra helyezzék, ebbe lényegében nem volt beleszólásuk. Azért esett a városra a választás, mert a térségben itt volt megfelelő, még állami tulajdonban lévő egykori laktanyaépület. Azzal igyekezett nyugtatni a háborgó halasiakat, hogy a négy idegenrendészeti intézményben összesen 600 fegyveres biztonsági őr, valamint 500 készenléti rendőr teljesít szolgálatot, illetve további 1500 rendőr mozgósítható. Ezzel szerinte méretéhez képest Halason van a legtöbb rendőr az országban, ráadásul az elmúlt hetekben kiépített kamerarendszer is növeli majd a biztonságot.
Azt is kiemelte, hogy erősödött a migrációs nyomás, a déli határszakaszon napi 50-150 vagy akár 250 migráns is átjut a határon, ám ezt szerinte az új határőrizeti rendszerrel kezelni tudják majd. (Lásd cikkünket a 15. oldalon)    
Hozzátette: a nyitott táborba a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) ígérete szerint családok érkeznek majd (illetve beteg és idős emberek, mivel az ő esetükben nem alkalmazható a határon lefolytatott eljárás – a szerk.). Eddig 40-en jöttek (a szomszédos zárt táborban 500-an vannak). Bányai szerint jó hír, hogy nem lesznek köztük „kigyúrt, életerős férfiak, akik esetleg fegyveres kiképzést is kaptak”, illetve arra számít, hogy a térségbeli taxisoknak köszönhetően sokan tovább­állnak majd nyugat felé.  
A képviselő bizonyos értelemben elszólta magát, amikor azt állította, hogy ő már három hete tudott a tábor terveiről. Szerinte egyébként ez nem a kormány döntése volt, hanem a BÁH-é. Ugyanakkor – jegyezte meg – Orbán Viktor egy miniszterén keresztül azt üzente neki, hogy a halasi táborra szüksége van az országnak.
Ehhez képest nemcsak Bányai, hanem Fülöp Róbert is emelte a tétet: nem csupán a több száz munkahelyet adó zárt intézmények, de a nyitott tábor bezárását is követelik saját kormányuktól. A képviselő azt mondta, ezért mindent meg fog tenni, sőt a civilek tiltakozó petícióját is alá fogja írni.
Hogy a fideszesek kormánnyal szembe menő akciója mennyire lesz sikeres, az kérdés, mindenesetre Bányai a biztonság kedvéért hozzátette: a város és a vállalkozók is megfelelő kompenzációt kaphatnak majd a pályázatok elbírálásakor, ha vállalják az áldozatot.

Fülöp Róbert polgármester június 30-i közleménye

Ma délelőtt Csampa Zsolt, önkormányzati koordinációért felelős helyettes államtitkár telefonon folytatott megbeszélésünk során megerősítette, hogy 2016. július 1-jén Kiskunhalason, a Szegedi úti, volt honvédségi laktanya területén, 200 fő befogadására alkalmas, a menekültügyi őrzött befogadóállomás mellett, de attól elkülönítve, egy ideiglenes, nyitott befogadóállomás kezdi meg működését. Csampa Zsolt emellett elmondta, hogy még a mai nap folyamán hivatalos írásos tájékoztatót küld Kiskunhalas Önkormányzata részére. A tábor létrehozását a helyettes államtitkár az országra és Európára nehezedő migrációs nyomással indokolta.
Kiskunhalas város vezetése továbbra is kiemelten kezeli a korábbi testületi határozatban megfogalmazottakat, amely szerint kívánatosnak tartja – a helyi lakosság biztonsága érdekében – a Kiskunhalason létesült migrációs központok mihamarabbi bezárását, különös tekintettel a most megnyíló, nyitott befogadóállomásra. A nem várt nyitott befogadóállomás létrehozása miatt az önkormányzat előzetes lépéseket tett meg a kiskunhalasi köznyugalom és közbiztonság fenntartása érdekében.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitánysággal megtörtént egyeztetés során a kapitányság vezetője biztosított arról, hogy a befogadóállomás környezetében, a lakóövezetben, illetve a város közterületein fokozott rendőri jelenléttel, járőrözéssel biztosítja és fenntartja a közrendet és közbiztonságot. Utasítottam a városi rendészet vezetőjét, hogy a rendelkezésre álló erőivel és eszközeivel a befogadóállomás környezetét, különös tekintettel a lakóövezetre, a közterületi rend fenntartása érdekében folyamatosan ellenőrizzék, és a rendőri, polgárőri erőkkel működjenek együtt!
Felkértem a kiskunhalasi polgárőr szervezetet, hogy önkéntes munkájuk során a hatóságokkal együttműködve a befogadóállomás térségében és annak lakóövezeti környezetébe szervezzék elsősorban se­gítő és a közbiztonságot növelő munkájukat.
Kértem az illetékes, ügygazda hatóságokat, hogy adjanak a befogadóállomás működésével kapcsolatban részletes tájékoztatást!
Kérem a kiskunhalasi lakosságot, hogy a közbiztonság fenntartása érdekében támogassák a hatóságok munkáját!

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!