hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Brexit magyar szemmel
Magyar EP-képviselők a brit népszavazásról

2016. 06. 30.
A Fidesz, a DK és a Jobbik EP-képviselőit kérdeztük a Brexit következményeiről.

Niedermüller: nem lesz euroszkeptikus áttörés

Niedermüller Péter úgy véli, a Brexit után nem kapnak lendületet a kontinens euroszkeptikus pártjai, mert „nincs mitől” lendületet kapniuk. A DK EP-képviselője a Heteknek azt mondta, a Brexit népszavazás nem egy sikertörténet, amit az is igazol, hogy a kilépéspártiak vezéralakjai, Nigel Farage és Boris Johnson is meglepődtek az eredményen, és most teljesen tanácstalanok. Niedermüller szerint ugyanis nem volt koncepciójuk arra, ha tényleg győznek, és „most sejtelmük sincs róla, mi fog történni”. Tény, hogy a népszavazás éjjelén Nigel Farage még azt nyilatkozta, nagyon úgy néz ki, hogy a maradáspártiak győztek.  

„Farage tegnap felszólalt az EP-ben, ám azon kívül, hogy itt az Európai Unió vége, mást nem tudott mondani” – mondta Niedermüller, aki maga is jelen volt az ülésen. A politikus szerint a függetlenséggel „tíz percig lehet etetni a társadalmat”, előbb-utóbb azonban érdemi magyarázatot kellene adni a zsugorodó gazdaságra vagy a nyugdíjalapok csökkenésére.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!