Kereső toggle

Bajban az Index és az FHB tulajdonosa

Össztűz Spéderre

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A magyar bankrendszerben és a magyar online médiában is komoly változást hozhatnak a Spéder Zoltán körüli viharok. A TV2 Rejtőzködő milliárdosok című sorozata és a Lokál című ingyenes lap a pénzüket a takarékszövetkezetekben tartók megtakarításait veszélyeztető gonosz bankárként mutatták be olvasóiknak az Index és az FHB tulajdonosát, akinek feltérképezték magánéletét (amely a riport szerint kudarcos), vezetési stílusát (amely viszont ordibálós) és hétköznapi öltözködését (ez viszont nyárias).

A hosszú időn át Fidesz-közeliként számon tartott üzletember, Csányi Sándor egykori jobbkeze 2007-ben távozott az OTP-től, és 2008-ban lett az FHB Jelzálogbank igazgatóságának elnöke, de valószínűsíthetően már pályafutása FHB-s szakaszának kezdete előtt az Index valódi tulajdonosa volt.

Amikor Spéder tényleg „rejtőzködött”

Az Indexnél – mint arról a portál egyik alapítója, ma a Mandiner kiadójának ügyvezetőjeként is ismert Gerényi Gábor online olvasható visszaemlékezései pontosan beszámolnak – 2005 elején jelent meg tulajdonosként Nobilis Kristóf, előbb 49, majd 100 százalékos tulajdonosként. Elsőként a Manager Magazinban jelent meg az a hír, amely szerint Nobilis tulajdonszerzése mögött az akkor még az OTP-ben dolgozó Spéder állna, akit 2006-2007-ben már az Index munkatársai is a legfőbb tulajdonosként tartottak számon, majd 2008 végén első ízben megjelent az Index évzáró partiján is.

Gerényi már idézett visszaemlékezése szerint ekkortól vett részt Spéder a portál napi döntéseinek meghozatalában is, aminek következtében 2010 tavaszától egyre több súrlódás alakult ki közte és a szerkesztőség között, illetve magán a szerkesztőségen belül. A konfliktusok nyomán sorra távozott a laptól 2009-ben Vaszily Miklós kiadóvezető, aki az Origónál, majd az MTVA-nál folytatta pályafutását, 2010-ben Bodoky Tamás korábbi főszerkesztő-helyettes, aki kiszállása után megalapította az Átlátszót, 2011-ben Uj Péter főszerkesztő, majd 2013 elején utóda, Mészáros Zsófi és vele együtt az Index első korszakának tucatnyi újságírója, akik megalapították a balliberális 444.hu-t.

Az Index ennek ellenére a hazai online média meghatározó szereplője maradt, bár arról, hogy pénzügyi helyzete valójában milyen, éppúgy ellentmondásos információk keringenek, mint az FHB elmúlt éveinek eredményeiről. Ami biztos: a portál 2010 előtti hegemón helyzete megszűnt és az online reklámtortán belüli részesedése is töredékére esett vissza.

Egy barátság megszűnik

Az FHB viszont a jelek szerint a legutóbbi időkig erős kormányzati hátszéllel tevékenykedett, ami garantálta, hogy nem érte komolyabb baj a sajátos hazai piaci viszonyok közepette. A 444.hu idén tavaszi értesülései szerint például 2012-ben egyenesen egy rejtélyes, és a magyar államhoz köthető kötvényvásárlás mentette meg a bajba került bankot, majd tavaly szeptemberben az FHB jelezte belépési szándékát a takarékszövetkezeti integrációba – ekkor még úgy tűnt, hogy ehhez a folyamatos veszteségekkel küzdő FHB túléléséhez elengedhetetlen művelethez megvan a szükséges kormányzati hátszél.

Aztán tavaly ősszel valami megváltozott. Előbb októberben a jegybank bírságolta meg az FHB Jelzálogbankot, majd az FHB Kereskedelmi Bankot a pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló törvény megsértése miatt, majd a Magyar Állam képviseletében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) perelte be decemberben az FHB-t, amiért a bank rendkívüli közgyűlése a takarékszövetkezeti integrációba történő belépéshez szükséges tőkeemelésből kizárta az államot. Az MNV lépése gyorsan célt ért; januárban az FHB visszakozott a tőkeemelésből az államot kizáró döntés ügyében, végül némi huzavona után a cégbíróság bejegyezte a tőkeemelést.

Néhány hétig úgy tűnt, hogy a problémákkal küzdő FHB és a kormány viszonya rendeződött; Lázár János javaslatára a kistelepülési posták a takarékok fiókjaiba kerültek volna; ám március végén a javaslat hirtelen lekerült a napirendről.

A tavasz folyamán aztán egyre-másra robbantak az ügyek Spéder és az FHB körül: a Magyar Nemzet a Posta és az FHB kapcsolatát, míg a 444.hu egy, az FHB és a szintén Spéderhez köthető Libri–Shopline közötti hitelügyletet hozott nyilvánosságra, majd május utolsó és június első napjaiban Demján Sándor és a Bankszövetség indított frontális támadást az előbbi szerint „parazita”, az utóbbi szerint „piactorzító” FHB és annak vezetője ellen. A kormányoldal szokatlanul gyorsan és keményen reagált a panaszokra: alig néhány nap múlva az Országgyűlés hirtelen kiterjesztette a jegybank (mint felügyeleti szerv) ellenőrzési jogkörét a takarékszövetkezeti integrációra, majd az MNB százmilliós bírságot szabott ki az FHB-ra tiltott piacbefolyásolás miatt.

A bírság hatására a Budapesti Értéktőzsdén felfüggesztették a bank papírjainak jegyzését. A részvények másnap, a kereskedés újbóli megindulásakor zuhanórepülésbe kezdtek.

A kormány és a takarékok

Spéder és a kormány viszonyának megromlását a jelek szerint a takarékszövetkezetek három évvel ezelőtti kényszerintegrációja okozta.

A magyar takarékszövetkezeti rendszer története az 1860-as évekre nyúlik vissza: az első helyi pénzintézeteket falusi gazdák alapították azzal a céllal, hogy pénzügyi segítséget nyújtsanak a környék megszorult termelőinek. A kezdetben takarékpénztáraknak nevezett intézmények annyiban tértek és térnek el a bankoktól, hogy csak a szövetkezet tagjainak adhatnak hitelt, és alapvetően nem a profittermelés a céljuk, hanem a tagok vállalkozásának anyagi biztonsága. A takarékszövetkezetek a szocializmus idején is működtek – sokan emlékezhetnek még az „Útba esik jövet-menet a takarékszövetkezet” reklámszövegre –, és a rendszerváltás után is betöltötték funkciójukat.

A takarékszövetkezetek 1989-ben megalapították központi hitelintézetüket, a Takarékbankot, hogy ez a bank forgassa „felesleges” pénzüket. (Ám nem volt kötelező ide befektetniük.)

2010 után több takarékszövetkezet is bedőlt, például a soltvadkerti, a körmendi, illetve a Jógazda Takarékszövetkezet. Ezekre az esetekre hivatkozva a kormány úgy döntött, megerősíti a rendszert, hogy mindenki biztonságban tudhassa „az emberek pénzét”. Egy másik, a beavatkozás melletti érv a takarékszövetkezetek alacsony hitelmutatója volt: a betétállománynak kevesebb, mint a felét tették ki a kihelyezett hitelek, amit úgy is lehetett láttatni, hogy az emberek nehezen jutnak pénzhez.   

Az érintettek ugyan elismerték, hogy vannak hibák a rendszerben, ezzel együtt úgy élték meg, hogy a kormány szemet vetett az ezerhatszáz takarékszövetkezeti fiókra, a több mint egymillió betétesre, a szövetkezetek közel 2000 milliárd forintos mérlegfőösszegére. Kezdetben üdvözölték az állami segítséget, ám hamar ráébredtek, hogy az állam „át akarja venni” a rendszert: a 2013 nyarán megszavazott takarékszövetkezeti integrációs törvény alapján gyakorlatilag államosították a Takarékbankot, miután tulajdonrészt vásárolt benne a Magyar Posta, és így a szintén állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bankkal együtt az állam 55 százalékos tulajdonossá vált.  

Az átalakításért felelős kormánybiztos, Vojnits Tamás „új értelmet kívánt adni” a szövetkezeti rendszernek, amelyben – a nemzetközi példákkal szemben – túlzottan alacsony a takarékok piaci részesedése, „a vidék bankjai túlságosan óvatosak és szervezetlenek”, és nem hiteleznek eleget, hiszen legalább 400 milliárd forintnyi plusz hitelt adhatnának a hazai kisvállalkozásoknak, ha akarnának.

A kormánybiztos ezzel indokolta azt a szándékot, hogy 100 milliárd forintot költenek a szövetkezetekre, és át is szerveznék az integráció során. A végeredmény az lett, hogy 1,6 milliárd forintért cserébe a Magyar Posta és az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank (MFB) teljes mértékben átvette a hatalmat a takarékok fölött. Az említett 100 milliárdot egy garanciaalapba tették, de egy, a folyamatokat jól ismerő forrásunk szerint ezt az összeget valójában nem sokan látták.  Másrészt létrehozták a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetét (SZHISZ), amibe – a törvény erejénél fogva – minden takarékszövetkezetnek kötelezően be kellett lépnie (kivéve egy-két szerencsést, például a miniszterelnök barátjának, Garancsi Istvánnak Duna Takarékszövetkezetét, aki a rá is szabott törvénnyel kikerülhette a belépést).

A takarékszövetkezetek innentől fogva kötelezően csak a Takarékbankba fektethették a „felesleges” pénzüket, ami becslések szerint több száz milliárd forint volt, és kénytelenek voltak elfogadni a Takarékbank által meghatározott feltételeket: a Takarékbank (az „állam”) alacsony kamatra átvette a szövetkezetek (több százezer magánember évtizedeken keresztül összespórolt) pénzét, majd magas kamattal továbbkölcsönözhette.

Az akkori elemzések szerint a szövetkezetek átalakítása beleillett a miniszterelnöknek a magyar bankrendszerről alkotott elképzelésébe: Orbán Viktor ugyanis régebb óta azt szorgalmazta, hogy legalább 50 százalékos magyar tulajdon legyen a bankrendszerben. Ugyanakkor sokan úgy értelmezték a takarékszövetkezeti integrációt, hogy azzal Csányi Sándor OTP-jének építenek ellenfelet. Abban az időben nyilatkozta például Lázár János többször is, hogy Csányi polipként hálózza be az országot.

Spéder, Demján és a takarékok

Az OTP visszametszésének szándékát érezték a takarékszövetkezeti vezetők is, akik emlékeztettek rá, hogy az átalakítást irányító Vojnits Tamás korábban annak az FHB banknak volt az igazgatósági tagja, melynek Spéder Zoltán az elnöke. Spéder pedig barátságot ápol Lázárral, sőt, abban az időben Németh Lászlóné fejlesztési miniszterrel és állítólag Némethné korábbi főnökével, Simicska Lajossal is. Spéder 2013-as szerepéről a Figyelő írta meg, hogy a Magyar Posta igazgatóságát „a hozzá köthető pénzügyi szakemberek árasztották el, a héttagú testületbe öt igazgatót lényegében az FHB ültetett be”.

2014 januárjában Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnökeként pert indított a Magyar Posta, a Magyar Fejlesztési Bank, a Takarékbank és a Magyar Nemzeti Bank, vagyis az állam ellen. Az OTSZ már korábban is kifogásolta a takarékszövetkezetek integrációjáról szóló új törvényt, amellyel az állam átvette az irányítást a Takarékbank fölött, új irányítási struktúrát hozott létre, miközben gyakorlatilag lehetetlenné tette a tagoknak az ellenállást: aki nemmel szavazott volna, elvesztette volna jogait.

A Fővárosi Törvényszék 2014 áprilisában az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult, mert álláspontja szerint alaptörvény-ellenes a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény, így annak megsemmisítését kérte. Ez nem történt meg. Novemberben viszont úgy döntött a Fővárosi Törvényszék, hogy az állam a szövetkezeti hitelintézetekről szóló törvény megalkotásával és a Takarékbankban végrehajtott tőkeemeléssel nem okozott kárt, ezért nincs kártérítési kötelezettsége sem.

Közben az állam elhatározta, megválik a Takarékbankban meglévő 55 százalékos tulajdonrészétől. A vevő a Spéder Zoltánhoz is köthető újonnan alapított Magyar Takarék Befektetési és Vagyonkezelő Zrt. lett, így néhány hónappal az államosítás után ismét magánkézbe került a Takarékbank. Információink szerint a vételár mindössze 9 milliárd forint volt. Az 1 milliárd jegyzett tőkéjű cég 8 milliárd kölcsönnel vásárolt, és azóta is veszteséges.

Az FHB-t, amelynek Spéder – az OTP-től való 2007-es távozása után – 2008-ban lett a vezetője és egyik meghatározó tulajdonosa, 2010-ben 30 milliárd forinttal segítette ki az akkori szocialista kormány, és mint láttuk, 2010 után is komoly kormányzati hátszelet kapott.

Orbán elfordul

Az átalakítás kritikusai eleve úgy látták, hogy Spéder a takarékszövetkezetek pénzével a saját bankját is megpróbálja megtámogatni, és ez meg is történt: kétszer is úgy hajtottak végre tőkeemelést az FHB Jelzálogbankban, hogy az állam tulajdonrésze 40 százalékkal csökkent. Erre reagált úgy Orbán idén januárban, hogy ez egy „barátságtalan, sőt ellenséges lépés. Egy hiba, amit ennek a banknak ki kell javítania”.

Május végén Demján Sándor Orbán Viktornak írt – már idézett – levelében azt kifogásolta, hogy a célokkal ellentétben a takarékszövetkezetek rosszul jártak az integrációval, a szektor eredményei a Takarékbanknál csapódtak le, és üzleti körök „céghálót szőnek a takarékszövetkezeti szektor köré, parazitaként szívják ki erőforrásait”. Demján arra kérte Orbán Viktort, ellenőrizze a célok teljesülését. Bár a Takarékbank hazugsággal vádolta meg Demjánt, és válaszában az integráció sikerét bizonygatta, Orbán Viktor válaszából kiderült, véget vetnek a jelenlegi rendszernek: a takarékszövetkezeti rendszer átalakítását sikeresnek és lezártnak tekintik, ugyanakkor a teljes szektort a Matolcsy György vezette MNB felügyelete alá rendelik. Orbán azt is kijelentette: „a magyar kormány nyilvánosan és egyértelműen ellenzi, hogy a takarékszövetkezetek további FHB részvényeket vásároljanak”. Ez utóbbi kitétel arra utal, hogy hírek szerint az FHB arra készült, hogy június közepén újabb 70 milliárd forintnyi FHB részvényt vásároltasson fel a takarékszövetkezetekkel. Orbán válaszát követően néhány nappal a parlament meg is szavazta a törvényt, az FHB pedig lefújta a június közepére meghirdetett közgyűlést, vagyis elállt az állítólagos tervtől, a 70 milliárdos részvényvásároltatástól.

A folyamat – Demján levele, Orbán válasza, a törvény benyújtása és megszavazása – nagyjából egy hét alatt zajlott le, ami egyértelműen arra utal, hogy Spéder visszametszésének gondolata már Demján levele előtt megfogalmazódott, a levél csupán feladta a labdát a miniszterelnöknek.

A kormányközeli média hónapok óta tartó elővágásai után a Lokál című ingyenes lap kedden egész oldalas cikkben féltette Spédertől a pénzüket a takarékokban tartó befektetőket, majd a TV2 kedd este hatperces, karaktergyilkos riportban mutatta be Spéder Zoltánt, a „rejtőzködő milliárdost”. Ez a tény sokak szerint azt üzeni, hogy megadták rá a kilövési engedélyt. Úgy tűnik, a fejlemények nem maradtak hatástalanok az FHB-csoportra: lapzártánkkor 15 százalékot esett részvényeinek tőzsdei árfolyama.

Olvasson tovább: