Hetek Univerzum
Soós Zoltán: a kisebbségi lét felelősséggel jár
Interjú Marosvásárhely keresztény magyar polgármester-jelöltjével

Marosvásárhely(Forrás: Shutterstcok/Puzzlepix)

Soós Zoltán: a kisebbségi lét felelősséggel jár
Interjú Marosvásárhely keresztény magyar polgármester-jelöltjével
2016. 06. 27.
Romániában a június eleji önkormányzati választások részben magyar sikereket is hoztak. A választások most sem voltak pusztán politikai alapúak, sok etnikai konfliktust is újra kiéleztek. Így volt ez Marosvásárhelyen is, ahol egyedül Erdélyben a magyar pártok közösen támogatták Soós Zoltán muzeológust, aki az ötödik ciklusára készülő Dorin Florea legkomolyabb kihívója volt. A polgármesteri széket nem sikerült végül elnyerni, de a városban élő magyarok összefogása példát állíthat az egyre jobban széthúzó magyar pártoknak. Az ötgyerekes régész-muzeológus-politikus, aki elkötelezett lokálpatrióta, keresztény értékek alapján politizál, és egyik fontos kampánycélja a magyarok és a románok közötti konfliktus csökkentése volt. Soós Zoltánnal beszélgettünk sikerről és kudarcról. (2016. 06. 17.)

Soós Zoltán 2020 szeptember 27-ei választásokon elsöprő fölénnyel nyert, így elérte célját, hogy Marosvásárhelyen polgármester lehessen, leváltva a várost 20 éve vezető politikai kört.

Az egyetlen olyan polgármesterjelöltként indult, akit mind a három magyar politikai formáció, az EMNP, MPP és az RMDSZ is támogatott. Miért alakult ez így, miért pont ön az, aki létre tudta hozni ezt az egységet, és másutt miért nem működött?

– Sorolhatnám itt a személyem kiválóságát, az alkalmas voltomat, a kisugárzásomat vagy karizmámat, de ezek nem fedik az igazságot.

Maros megyében és így Vásárhelyen is egy politikai generációváltás zajlik már pár éve, és ennek az okán kerültünk mi fiatalok pozícióba. Képzettségben, korban, politizálási stílusban és gondolkodásban is egy új generáció bontogatja szárnyait, nemcsak a személyemben, hanem sokan mások is.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Vissza a Hetek univerzumba
Aktuális hetilap
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!