hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Kiss László-ügy: Erőszak, titkok, hazugságok

2016. 04. 07.
A 75 éves Kiss Lászlóról kedden írta meg a privatkopo.hu internetes portál, hogy 1961-ben, 21 éves korá­-ban két másik úszóval megerőszakolt egy tanítványát, amiért három év börtönre ítélték.

Az atv.hu a botrány kirobbanása napján megkérdezte az úszótársadalom ismert bajnokait és edzőit, mit gondolnak Kiss és társai tettéről, illetve annak a jelenre gyakorolt hatásáról. Az eredmény döbbenetes volt: gyakorlatilag senkitől nem kaptak elítélő választ.

Az Úszószövetség elnöksége és edző­bizottsága szerdán kiállt az 1962-ben a csoportosan elkövetett nemi erőszakért három évre ítélt, de a jelek szerint rejtélyes körülmények között már 1963-ban szabadlábra helyezett Kiss mellett.

 „Akik a magyar sportban, ezen belül a honi úszóéletben tevékenykednek, mindannyian hallottak arról, hogy Kiss Lászlóval szemben 55 évvel ezelőtt milyen ítélet született. A történtek ellenére módot kapott arra, hogy a sportágban dolgozhasson; a mögöttünk álló több mint fél évszázadban edzőként, pedagógusként, kapitányként példás munkát végzett, amelyet pártállástól függetlenül több kormány is a legteljesebb mértékben elismer, kevés sportember büszkélkedhet annyi kitüntetéssel, mint ő. Nem kérdés előttünk, hogy Kiss Lászlót a bíróság egykor elítélte, ugyanakkor mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy teljesítményével, helytállásával feledtesse bűnét. A szövetségi kapitánynak ez – előttünk – sikerült” – olvasható az edzők közleményében.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!