Kereső toggle

Lehetséges-e az együttélés?

Konferencia a migrációról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Migráció: konfliktus vagy kooperáció? – ezzel a címmel rendezett konferenciát múlt héten a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhelye és a Külügyi és Külgazdasági Intézet. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül szemezgetünk az elhangzott előadásokból.

A történelem során mindig szembesültek az európai közösségek újonnan érkezőkkel, de az új kihívás sok új kérdést, valamint szociális és morális dilemmákat is felvet, amelyek okai Afrika és a Közel-Kelet sajátos felekezeti struktúrájában keresendők” – adta meg a felütést a konferenciának Orosz Zoltán altábornagy, aki Simicskó István honvédelmi miniszter helyett nyitotta meg a rendezvényt. A Külügyi és Külgazdasági Intézet főigazgatója, Schőberl Márton pedig arra kérte az előadókat, hogy mellőzzék a politikai korrektséget, hiszen „nem akkor jó egy orvos, ha egy beteg érzelmeire való tekintettel nem mondja el neki, hogy beteg”.
Speidl Bianka, a Migrációkutató Intézet kutatója – aki a radikalizmus vallási hátterével foglalkozik – komolyan vette a felszólítást és kifejtette: egy muszlim számára alapvetően csak úgy legális egy nem iszlám országban való tartózkodás, ha azt missziós területnek tekinti, vagy szerződéses viszonyban áll vele (például vízumot kap, vagy fegyveres konfliktusban megkímélik az életét). Egy ilyen társadalmi szerződés viszont nem tekinthető integrációnak, ugyanis nem tartalmaz értékrendi azonosulást. De vajon bízhatnak-e abban a befogadó társadalmak, hogy pusztán egy „kölcsönös biztonsági szerződés” alapján nem éri őket támadás? A válasz nem, ugyanis egyrészt az iraki invázió óta sok muszlim háborús területként tekint Európára, másrészt nem tudni pontosan, mit tartanak szerződésszegésnek a befogadó társadalom részéről (például titkosszolgálati megfigyelést, Mohamed-karikatúrákat vagy a hidzsáb betiltását stb.), és hogy ilyen esetben csak az államapparátus, vagy a civil lakosság is célponttá válik-e a radikálisok szemében.
Somkuti Bálint, a Közszolgálati Egyetem oktatója a falépítés történelméről beszélt előadásában. Mint elmondta, a népvándorlások a római korban is a birodalom középpontja, a legfejlettebb területek felé irányultak, és ezeknek a limes csak jelképes határt tudott szabni. Hangsúlyozta: csak akkor tekinthető egy ország szuverén államnak, ha meg tudja védeni a területét. És mivel a vesztfáliai rendszer, amelyen már évszázadok óta alapszik a nyugati világ nemzeteinek kapcsolata, szuverén szereplőket feltételez, a határvédelem általános kudarca az általunk ismert geopolitikai rendszer összeomlásával fenyeget. Tehát bár fontos szimbólum egy fal vagy kerítés, hatékonnyá az teszi, aki mögötte áll – hangzott el.
Szíriával kapcsolatban Törökország a nyitott kapuk politikáját folytatja – mondta el Pechnyó Péter, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársa, aki a törökországi szír menekültekről tartott előadást. Számuk az ENSZ összesítése alapján 1,7 millió fő, de szakemberek szerint valójában kétszer ennyi szír tartózkodik az országban. A menekültek aránya a teljes lakosságot tekintve 2 százalék – miközben Jordániában 8, Libanonban pedig 21 százalék. Törökország által létrehozott menekülttáborokban a menekültek kevesebb, mint 10 százaléka (szám szerint 260 ezer fő) él. A többség nagyvárosokban éli fel megtakarított tartalékait, és amikor a források egy bizonyos szint alá apadnak, elindulnak Európa felé.
Szír szempontból előnynek számít, ha egy menekült rendelkezik török felmenőkkel, illetve rokonsággal, vagy ha elfogadja a török kultúrát. Ezért sokan megpróbálnak beházasodni – több-kevesebb sikerrel –, ebben az esetben ugyanis úgynevezett vendégstátuszt kapnak, ami első körben öt évre szól, de meghosszabbítható.
Az előadó kiemelte: Törökországban a menekültválság nyomán egyre nagyobb teret hódít a bűnözés, a drogkereskedelem és a prostitúció. Gazdasági szempontból pedig gondot jelent a bérleti díjak emelkedése, az olcsó illegális munkaerő, valamint egyre nagyobb számban jelennek meg szír nagybefektetők érdekeltségei, illetve a szír kiskereskedelem is.
Póczik Szilveszter, az Országos Kriminológiai Intézet kutatója a befogadó országok szemszögéből vázolta fel az előnyöket és a hátrányokat. Az előbbiek közül kiemelte a demográfiai mutatók és a korstruktúra egyensúlyának javulását, illetve a munkaerőpiaci kínálat bővülését – ám ezeknek ára van. A befogadók ugyanis a gyerekvállalási hajlandóságot látva joggal félhetnek, hogy az idő múlásával a kisebbségből többség lesz. A politikai életben pedig megjelenhetnek kisebbségi pártok és politikai erőcsoportok, felbomolhat a jogegység az idegen jogelemek, például a saría bevezetésével.
A befogadó társadalmak erre többféleképpen reagálhatnak: zaklatással, fizikai izolálással (gettósítás), kirekesztéssel, tűréssel, vagy befogadással. Azt, hogy a befogadó országok melyik reakciót választják, nagyban függ attól, hogy az új hazát keresők hogyan viszonyulnak a modernizációhoz. (Kocsor Dániel, Kormos Márk)

Olvasson tovább: