Kereső toggle

Akinek az életemet köszönhetem

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az MTI 2016. február 22-én adta hírül, hogy „öt év után megegyezett a főváros, a kormányzat és a zsidó hitközségek szövetsége, hogy a Kozma utcában temetik el a Margit hídnál speciális búvárok által még 2011-ben felszínre hozott emberi csontokat…”

A témával a Népszabadság 2016. február 17-i hosszabb cikke is foglalkozott, amely szerint a 2011 óta folyó vizsgálatok során megállapították, hogy a mintegy kilenc férfi, női és gyermek holttest-maradvány többségében egyértelműen zsidó személyektől származik, a többi esetben sem zárható ki a zsidó származás.

***

A hír édesanyám elbeszélését idézte fel bennem, aki 1944. október végén, a nyilas hatalomátvétel után a Lukács fürdőben húzódott meg. Vele volt két gyermeke, akik közül én szeptemberben születtem, tehát másfél hónapos voltam, és bátyám, aki négyéves.

Éjszaka nyilasok jelentek meg a fürdő épületében. Megvizsgálták az ott található személyek, így édesanyám iratait is. Ő igazolta magát, az iratok közé helyezve édesapám katonai egyenruhás fényképét. Látta, hogy mintegy tíz zsidó származású személyt a nyilasok összetereltek, és elvitték őket. Később megtudta, hogy a Dunához vitték és belelőtték őket a folyóba.

Én is köztük lehettem volna. Édesanyám zsidó származású „árja párja” volt. Ám édesapám barátjának, Zolnay Kálmánnak köszönhetően megmenekültünk. Ő volt az, aki édesanyám horvát szövegű születési bizonyítványáról „hiteles” másolatot készített. A történetet Zolnay Kálmán naplófeljegyzései alapján testvére, Zolnay László írta le a családjáról szóló, Hírünk és hamvunk című könyvében (Budapest, 1986., 371–372. o.) a következők szerint:

„…Zolnay Kálmán okmányhamisító műhelyében – ebben az aktatáskájában hordott miniatűr kancelláriában – 1944 nyarán két olyan hamisítvány is készült, amelynek baráti körünk két tagja – a kedves Klári, Bornyik Sándor festőművész neje, illetve dr. Benkő Gyula felesége, Benkő Erzsébet festő- és textilművész – talán az életét köszönhette. Így emlékezik meg erről fivérem naplószerű visszapillantása:

»A másik eset volt katonatársam, majd későbbi bírótársam, dr. Benkő Gyula feleségéé. 1944 tavaszán Benkőné komplikált születési (területi és időbeli) adatai miatt igen beható tanulmányozás után azt kellett végrehajtanom, hogy horvát nyelven szerkesszek egy olyan születési bizonyítványt, amely 1919 elejére keltezve, hozzácsatolt magyar fordítással hiteles közjegyzői másolat formájában jöjjön létre. A horvát szöveget az Igazságügy-minisztériumban Csánk Béla útján megszereztem.

A szöveget eredeti horvát betűírással megírtam, majd pedig annak magyar fordítását hozzátoldva, Buday Gábor barátom elhalt atyjának – aki az utolsó brassói közjegyző volt – megmaradt közjegyzői bélyegzőjével 1919 elejére datálva, néhai dr. Buday Gábor markáns aláírásával hitelesítettem. Ezt az okiratot vagy két hétig délelőttönként napra helyezve sárgára javítottam (igazságügy-minisztériumi hivatali szobám ablakában). Oly élethűre sikeredett, hogy utóbb, amikor 1944 októberében Benkőné immár két kisgyermekével a Lukács fürdő szállodájában menekültként húzódott meg, és az ott rejtőző zsidók közül tíznél többet elvittek a nyilasok a Duna-partra  kivégezni, Benkőné a kitűnő okirat védelmében gyanú nélkül megúszta a razziát.«”

***

A holttestmaradványok bevezetőben említett megtalálása után vita bontakozott ki azok lehetséges eredetéről. A sajtóban hírt adtak nyomozás indításáról, majd annak elmaradásáról. A lehetséges eredet tekintetében beszéltek a híd felrobbanásának következményéről, egy közelben lévő gyűjtőtáborról, de az egyik lehetséges valóságos ok, a Lukács fürdőben végrehajtott razzia, fel sem merült.

Olvasson tovább: