hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Újabb fordulatok a TV2 tulajdonváltása körül
Folytatása következik

2015. 10. 29.
A TV2 körül fokozódó jogvita kezd hasonlítani egy olyan szappanoperára, mellyel éppen az ilyen kereskedelmi televíziók árasztották el a nézőket: múlt heti lapzártánk óta szinte minden napra jutott egy fordulat. Úgy tudjuk, a televízió dolgozói szerint végül Andy Vajnáé lesz a cég, a Simicska Lajoshoz kötődő „másik oldal” viszont a saját győzelmében hisz.

Amint megírtuk, a hazai televíziózás egyik legnagyobb bombája akkor robbant, amikor október 15-én Andy Vajna filmipari kormánybiztos bejelentette, hogy megvásárolta a TV2-t, majd két órával később Fonyó Károly, Simicska Lajos üzlettársa is bejelentette, hogy ő két nappal korábban a TV2-t tulajdonló céget vásárolta meg, tehát ő a tényleges tulajdonos.  

Hamar kiderült, hogy a Fonyó-féle Megapolis Media Zrt. még 2013 karácsonyán került – áttételesen – birtokon belülre a TV2-ben. Egymillió euróért opciót vett a TV2 megvásárlására, és ezt az opciót hívta le idén október 13-án – két nappal azelőtt, hogy Andy Vajna bejelentette, övé a TV2. Bár első hallásra úgy tűnt, hogy a két vevő ugyan­azt a dolgot vette meg, kiderült, ennél összetettebb a helyzet. A Mega­-polis – tehát Simicskáék – azt a céget vették meg, amely birtokolta azt a céget, ami működteti a TV2-t. Simicskáék szerint a középső szinten lévő céget az azt eladó Simon Zsolt és Yvonne Dederick – a TV2 két vezetője – el sem adhatta volna Andy Vajnának a Megapolis beleegyezése nélkül, ezért őket Fonyóék azonnali hatállyal kirúgták. Utóbbiak viszont először azt állították, hogy a Megapolis soha nem vett semmilyen vételi opciót tőlük, így azt le sem hívhatták. Még a múlt hét keddjén kiderült azonban, hogy Simon és Dederick 2013 karácsonyán tényleg aláírtak egy-egy üzletrészátruházási szerződést cserébe azért, hogy a Megapolis meghitelezte nekik a TV2 megvásárlásához szükséges önrészt. A szerződést idén október 13-án élesítették, ezzel a csatornát működtető cég a Megapolisé lett. Ugyanakkor 2013 óta, valószínűleg 2014 nyarán, a Simicska–Orbán-konfliktus kezdődő elmérgesedése idején Simon és Dederick cégátalakítások sorával „kiüresítették” az opcionálisan átruházott cégeket, így a TV2 mégsem került Simicskáék birtokába, mert amikor éltek opciós jogukkal, a televíziót már „kiszervezték” az adott cég alól. (Erre Simicskáék azt mondják, ilyen jogászkodás nincs, ez lopás.)

A meglehetősen kusza helyzetben érdemes kronológiai sorrendben továbbhaladni. Október 21-én Andy Vajna az Indexnek azt mondta, ő megvette a televí­ziót. „Ezt tudom, a többiről nem tudok, teljesen legálisan a miénk.” Arra a kérdésre, hogy hajlandó lenne-e tárgyalni Fonyóékkal, Vajna szó szerint ezt felelte: „Tárgyalni Fonyóékkal? Minek? Hogy Fonyó Gergely pontosan mit csinál ezzel kapcsolatban, az nem is érdekel.”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!