Kereső toggle

Gyereknevelésért magasabb nyugdíj?

A több mint százéves rendszer ma már nem működőképes

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A társadalombiztosítási nyugdíjrendszer minden problémája abból ered, hogy máig változatlan működési alapelvét Európa 120 évvel ezelőtti állapota, fejlettségi szintje, demográfiai helyzete határozta meg.

A korabeli alapelv szerint a sok aktív dolgozó hosszú munkaviszonyban szerzett keresete után fizetett járulékok fedezték a nyugdíjazásukat követően jellemzően már csak néhány évig élő, viszonylag kevés időskorú nyugdíját. Közelebbről nézve három egymást követő nemzedék egymás iránti bizalmára épült a rendszer: a szülő fizeti a járulékot, hogy a nagyszülőnek legyen nyugdíja, miközben eltartja a gyermekét annak reményében, hogy mire ő is megöregszik, a gyermeke fizeti majd azt a járulékot, amiből neki lesz nyugdíja.

***

Miért volt egyáltalán szükség erre a folyó finanszírozású rendszerre? A történelem során mindig a család feladata volt a gyermekek felnevelése mellett az öregek eltartása is, miért nem maradhatott ez így? A legfontosabb ok természetesen az iparosítás volt, amely felszívta a városokba a mezőgazdaságban robotoló tömegeket, és szétrobbantotta a hagyományos nagycsaládi kötelékeket azok gazdasági alapjaival együtt. Az idős családtagok eltartásának korábbi családi kötelezettségét ezért kellett társadalmasítani, vagyis az állam által erre a célra beszedett speciális közteherből, a nyugdíjjárulékból finanszírozni. 

A százhúsz évvel ezelőtti helyzetben a születéskor várható élettartam negyvenhat év volt, így nem kellett arra számítani, hogy az emberek tömegesen megélik a nyugdíjkorhatárt, arra pedig végképp nem, hogy utána hosszú ideig élnek még nyugdíjasként. Másfelől a termékenységi ráta nagyon magas volt, a termékeny nők jellemzően hat-nyolc gyermeket szültek, akik felnővén biztosították, hogy mindig legyen rengeteg járulékfizető. A gyors ipari fejlődés pedig elegendően sok munkahelyet teremtett a munkaerőpiacra folyamatosan áramló fiatal tömegeknek.

Ezen az elven azonban már nem lehet sokáig működtetni a nyugdíjrendszert, olyan gyökeresen megváltozott a világ.

A születéskor várható élettartam száz év alatt harminc évvel nőtt, ennek következtében szinte mindenki számíthat arra, hogy megéli a nyugdíjkorhatárt, majd másfél-két évtizedig nyugdíjasként fog élni. Eközben a termékenységi ráta történelmi mélypontra zuhant (száz termékeny korban lévő hölgynek Magyarországon csak 137 gyermeke születik a száz évvel ezelőtti 600-800 gyermek helyett). A társadalom e két fő ok következtében gyorsan öregszik, vagyis ará-nyaiban egyre több az idős ember. A járulékfizetők száma viszont drámai tempóban zsugorodik, egyrészt amiatt, hogy nem születik elég gyermek, másrészt amiatt, hogy a fiatalok és középkorúak egyre növekvő létszámban választják a tartós külföldi munkavégzést (s így itthon nem fizetnek járulékot).

***

Magyarországon évtizedek óta nagyon kevés gyerek születik. Évente kilencven-ezer alá csökkent a babák száma. Már eddig is hiányzik úgy egymillió gyerek a nyugdíjrendszer jövőbeni fenntarthatóságához. Képzeljük el, ha ennél is több hiányzik majd, pont akkor, amikor a mai harmincas-negyvenes korosztály szeretne nyugdíjat kapni.

A hölgyek átlagosan huszonnyolc éves koruk után (diplomások harmincegy éves koruk után!) szülik meg az első – és jellemzően az utolsó – gyermeküket. Száz éve a nők harmincéves korukra már befejezték a gyermekszülést, kétszáz éve szerencsések voltak, ha egyáltalán megérték ezt az életkort – nyolc-tíz gyermek kihordása után.

Jelenleg negyvenezerrel több magyar hal meg átlagosan egy évben, mint ahány gyermek születik, ezért évente negyvenezer fővel fogy a lakosság. Huszonöt év múlva egymillióval leszünk kevesebben! És nem az öregek, hanem a fiatalok száma apad el.

Felfoghatatlan tempóban változik Magyarország lakosságának korösszetétele. A folyó finanszírozás alapelve mindezek következtében a szemünk láttára válik működésképtelenné.

***

Nem véletlen, hogy a szakértők körében folyamatosan zajlik a lehetséges reformokról szóló vita. A Népesedési Kerekasztal például néhány éve javaslatot tett arra, hogy a felnevelt gyermekek számától is függővé kell tenni a nyugdíj összegét. Eszerint azoknak, akik legalább két gyereket felneveltek – feltéve, hogy e gyerekek legalább középszintű iskolai végzettséget szereztek –, magasabb nyugdíjat kell kapniuk, mint azoknak, akik ezt a minimumfeltételt nem teljesítették. A javaslatot néhány hete az ONYF társadalombiztosítási konferenciáján ismételten megvitatták, miután az egyik legégetőbb problémára, a járulékfizetők számának zuhanására próbáltak megoldást találni.

E koncepció alapján a középfokú végzettséget szerzett legalább két gyermek felnevelését természetbeni járulékfizetésnek kell tekinteni. A jelenlegi, keresőtevékenységre alapozott járulékfizetési elv nem változna lényegesen, csak kiegészülne a gyerekek kapcsán járó bonus-malus-rendszerrel.

Mielőtt eszünkbe jutna a Ratkó-korszak rossz emlékű gyermektelenségi adója, inkább a mai rendszerbe épült „gyermekességi” adóra figyeljünk, vagyis arra, hogy aki gyermeket nevel, az ennek magas költségei miatt nem tud annyi nyugdíjjárulékot fizetni, mint a gyermektelen. A gyermek e koncepció alapján olyan társadalmilag hasznos befektetés – azaz közjószág –, aki biztosítja a nagy társadalmi elosztó rendszerek jövőbeni fenntarthatóságát. Az a szülő, aki ilyen közjószágba fektet be, megérdemli e befektetése hozamát is, vagyis azt, hogy magasabb nyugdíjra legyen jogosult.

Tökéletesen igaz, hogy egy szülőnek minél több gyermeke van, annál nagyobb eséllyel él rosszabbul anyagi szempontból. Ráadásul nagyon kevesen engedhetik meg maguknak, hogy az anya sokáig otthon maradjon a gyermekeivel, mert az egykeresős modell a legtöbb esetben nem működik. Ez sem nagyon szítja a gyermekvállalás tüzét. Ráadásul a magyarországi lehetőségek zsugorodása miatt külföldre mennek a termékeny korban lévő lányok tanulni és dolgozni. A Népességtudományi Kutató Intézet komor előrejelzése szerint a mai huszonéves magyar nők 40 százaléka gyermektelenül, 60 százaléka pedig házasság nélkül élheti le az életét.

A javaslat szerinti bonus-malus-rendszer csak a 35. életévüket be nem töltött személyekre vonatkozna, akiknek legalább harminc éve van még hátra a nyugdíjkorhatáruk betöltéséig. Itt érdemes elgondolkodnunk egy pillanatra. Mi lesz pontosan 30 év múlva? A 2040-es évek derekán éppen összeroppan a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer, mert az utolsó nagy létszámú magyar korosztály, az 1970-es évek derekán született „gyes-nemzedék” is eléri a nyugdíjkorhatárt, s utánuk csak demográfiai sivatag húzódik generációkon át.  (Legalább egymillió meg nem született magyar gyermekről, a Ratkó-dédunokák és -ükunokák hiányzó nemzedékeiről van szó.)

Ebben a történelmi vészhelyzetben kínálna halvány reményt a gyermekeiket tisztességben felnevelő szülők számára az ismertetett javaslat. Sovány vigasz lenne nekik is, hiszen hatalmas léptekkel tartunk a nyolcmilliós Magyarország felé, ahol a lakosság 30 (!) százaléka hatvanöt évesnél idősebb lesz – akiket nem tudnak finanszírozni a zsugorodó létszámú fiatalabb nemzedékek itthon maradó tagjai még akkor sem, ha a gyermeknevelésbe fektető szülők jogosan tartanának igényt befektetésük hozamára. (A szerző nyugdíjszakértő jogász.)

www.nyugdijguru.hu
www.facebook.com/nyugdijguru

Olvasson tovább: