Kereső toggle

Göncz Árpád (1922–2015)

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Kedden, 93 éves korában elhunyt a harmadik Magyar Köztársaság első, szabadon választott elnöke. Göncz Árpádot a magyar irodalmi és politikai élet is gyászolja; a rendszerváltás óta a magyar politika nem tudott egyetlen, hozzá hasonlóan népszerű közszereplőt sem kiállítani.

Göncz Árpád bő két évtizeddel előbb lett politikus, mint író és műfordító. Egészen fiatalon, 1945-ben belépett a Független Kisgazdapártba, ahol először az ifjúsági szervezet elnöke és a Nemzedék című lap szerkesztője volt. Mivel számos párttársával ellentétben nem lett a kommunisták társutasa, a párt feloszlatása után segédmunkásként dolgozott, majd 1952-től négy évig a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre járt. Az 1956-os forradalom alatt a Magyar Parasztszövetségben dolgozott, november 4-e után részt vett a Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom által benyújtott memorandumok elkészítésében, majd 1957-ben segített Nagy Imre A magyar nép védelmében című kéziratát külföldre juttatni. Ez év májusában letartóztatták, majd 1958-ban a Bibó-per vádlottjaként életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték.

1963-as szabadulása után a Veszprémi Nehézvegyipari Kutatóintézet szakfordítója volt, de a forradalom kitörésekor félbemaradt gödöllői tanulmányait nem fejezhette be. Voltaképpen a börtönéveknek és a gödöllői kizárásnak köszönheti a magyar irodalom, hogy Göncz Árpád 1965-től szabadfoglalkozású író és műfordító lett. Többek között ő fordította magyarra J. R. R. Tolkien A Gyűrűk Ura című könyvének nagy részét (az első 11 fejezetet Réz Ádám fordította). Ő fordította Malcolm Lowry A vulkán alatt, Colleen McCullough Tövismadarak, Arthur C. Clarke 2001: Űrodüsszeia című művét, de William Golding, Thomas Wolfe, William Faulkner és Ernest Hemingway több könyvét is.

***

A rendszerváltás hajnalán azonnal visszakapcsolódott a politikába. 1988 májusában a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd a Szabad Demokraták Szövetségének alapító tagja, 1988-tól az SZDSZ ügyvivője, majd 1989-től a párt Országos Tanácsának tagja. A Nagy Imre újratemetésének megszervezésében kulcsszerepet játszó Történelmi Igazságtétel Bizottság alapító tagja, majd alelnöke, 1989-től az Emberi Jogok Ligája budapesti tagozatának elnöke lett. 1989 és 1990 között a Magyar Írószövetség elnöke, majd tiszteletbeli elnöke.

1990-ben az SZDSZ színeiben országgyűlési képviselő lett. Az MDF és az SZDSZ között született, az ország kormányozhatóságát biztosító megállapodás értelmében 1990 májusában Gönczöt az Országgyűlés elnökévé és ideiglenes köztársasági elnökké, majd augusztus 3-án a Magyar Köztársaság elnökévé választották. Posztját 2000. augusztus 3-áig töltötte be.

Sem Göncz Árpád hivatali éveiben, sem azóta nem volt hazai közszereplő, akinek a népszerűsége megközelítette volna az első szabadon választott államfőét. Ahogy a róla írt, a hvg.hu-n megjelent gyönyörű búcsúztatójában Tamás Gáspár Miklós fogalmazott: Göncz Árpád volt „ennek az országnak az egyetlen vezetője, akit titkolt neheztelés és rosszhiszemű hátsó gondolatok nélkül szeretett a magyar nép többsége”.

***

Göncz Árpád személyében egy olyan köztársaság első elnöke távozott, amely 2010-ben hosszú agónia után megszűnt. Az egykori szabaddemokrata harcostárs joggal emelte ki: Göncz Árpád nemcsak annak jelképe, amivé a rendszerváltás utáni – a magyar történelemben példátlanul sikeres – első évtized végére vált Magyarország, de ő „volt a jelképe annak [is], ami lehetett volna”, ha a harmadik köztársaság története másképp alakul.

TGM nekrológja a rendszerváltó generáció álmait is búcsúztatja Göncz Árpáddal. „Mint a gyászolók mindig, benne magunkat siratjuk. (…) Göncz Árpád halála arra késztet bennünket, hogy megálljunk egy pillanatra. S kimondjuk, hogy kár érte. Kár, hogy meghalt Árpád, kár, hogy meghalt az 1989-es demokrácia. Árpád csak most, a polgári demokrácia már régen. Szerettük őt, s nehéz bevallani, hogy szerettük azt, ami jóvátehetetlenül elmúlt.”

Sajnos viszonylag korán (bőven Göncz Árpád aktív államfői időszakában) eldőlt, hogy a szabad Magyarország, amelynek alapítói (Mészáros István László lapunk múlt heti számában megjelent, Európa válaszúton című írásának a nyugati demokrácia tartópilléreire vonatkozó megállapítását idézve) az egyéni szabadságjogok tiszteletben tartására, a szabad véleménynyilvánításra, a jogegyenlőségre, az együttműködésre törekvésre, a békés egyet nem értés kultúrájára véltek építeni, rövid idő alatt a terméketlen szekértáborharcok túszává vált. Az SZDSZ-ben az 1990-es választási kampány durva, személyeskedő, apák és fiúkozással és nem egy esetben zsidózással tarkított negatív kampányát élték meg a későbbi együttműködést megakadályozó traumaként (a kampány alaphangját Csurka István SZDSZ-t kunbélázó rádiós jegyzete adta meg), míg a jobboldalon a Demokratikus Chartában, majd 1994-től a koalícióban az MSZP-vel összeboruló liberálisok „árulását” látták jóvátehetetlennek.

***

A Göncz Árpáddal együtt saját, rendszerváltáskori álmaikat siratók szavaiban sok igazság van. Annak a köztársaságnak a története, amelynek Göncz Árpád első elnöke volt, alig húsz év után lezárult. Mégis: ami 1990-ben kezdődött és ma is tart Magyarországon, fogyatékosságaival és fájó torzulásaival együtt is a magyar történelem legsikeresebb demokratikus kísérlete. Soha korábban nem volt rá lehetőség, hogy Magyarország népe évtizedeken keresztül általános és titkos választójog alapján, többpárti demokráciában nyilvánítsa ki akaratát.

Göncz Árpádnak múlhatatlan érdemei vannak abban, hogy rendszerváltó társaival együtt alapítója volt az első stabil magyar demokráciának, és mindenki másnál többet tett azért, hogy a rendszerváltás utáni, sajnos kezdettől nem különösebben népszerű politikai berendezkedést megszerettesse a magyarokkal. Ha csak ennyit tett volna, azzal már önmagában is kivívta volna tiszteletünket, szeretetünket és hálánkat.

Olvasson tovább: