Kereső toggle

„Ez már nem csupán bérharc”

Sándor Mária az egészségügy helyzetéről

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Óriási szakmai és társadalmi felzúdulást váltott ki a hír, amely szerint a szakmai kamara etikai vétség miatt eljárást indít Sándor Mária ellen. Az ápolónő tiltakozása nyomán indult el ugyanis a fekete pólós nővérmoz-galom, amelyhez országszerte és külföldön is tömegek csatlakoztak a Facebookon keresztül. Céljuk, hogy felhívják a figyelmet a hazai egészségügyben uralkodó áldatlan állapotokra, és változásokat érjenek el – mondta lapunknak a lassan ikonná váló Sándor Mária.

A szakmai kamara nemrég kis híján felfüggesztette Önt az állásából, hiszen eljárást indított Ön ellen etikai vétség miatt. Hogyan fogadta a hírt?

– Kaptam egy hivatalos levelet arról, hogy a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) vezetője, dr. Balogh Zoltán etikai vétség miatt eljárást kezdeményezett ellenem. Pár napra rá a médiából tudtam meg, hogy az országos felháborodás hatására visszavonta a feljelentését.

Túljutott már a megrázkódtatáson?

– Az az igazság, hogy amikor én ezt a levelet megkaptam pénteken délután, nem nagyon tudtam foglalkozni vele, mivel szombaton volt egy nappalos, vasárnap pedig egy éjszakás műszakom a kórházban, ahol koraszülött csecsemőket látunk el. Szóval még fel se fogtam, hogy feljelentettek, kedden már jött a hír, hogy mégse.  Nem igazán értettem a dolgot: ez valami vicc? Így viselkedik a mi komoly szakmai érdekképviseletünk?

Mi volt a panasz Önnel szemben?

– Az, hogy nyíltan kritizáltam a kamara munkáját, mert azt mondtam róluk, hogy csak a papírokat tologatják. Soha nem rejtettem véka alá, hogy azért jutottam el februárban odáig, hogy tiltakozó akciót indítok a munkakörülményeink miatt, mert senki nem állt ki értünk. A hivatalos szakmai érdekképviselet semmit nem tett az egészségügyiek helyzetének a javításáért, ezért léptem be én is a Független Egészségügyi Szakszervezetbe. (FESZ).

Ezek szerint kilépett a MESZK-ből?

– Nem, onnan nem lehet kilépni, az egészségügyi dolgozóknak is kötelező a kamarai tagság és persze a tagdíjfizetés is, de párhuzamosan lehetnek különféle szakszervezeteknek a tagjai is.

Jogászuk szerint páratlan eset, hogy egy kamara saját tagját fegyelmezési célból feljelentse. Különösen, hogy a MESZK is tiltakozott az egészségügyben uralkodó tarthatatlan viszonyok miatt. Ennyire megosztott a szakma?

– Én inkább arra gondolok, hogy kormányzati szervként nem szeretik az alulról jövő kezdeményezéseket, talán féltik a pozíciójukat is, és kissé szerepzavarba is kerültek. A kamara a kezdeti távolmaradása után igyekezett meglovagolni a tiltakozási hullámot, és átvenni a kezdeményezést. Fehér pólós akcióval, letétbe helyezett felmondásokkal állt elő, de az együttes kiállásról nem volt hajlandó egyeztetni júliusban a szakszervezettel. Sőt, a FESZ tüntetőit igyekezték megregulázni, nem véve tudomást arról, hogy Magyarországon véleményszabadság van. 

Nemcsak Önök elégedetlenek a hagyományos érdekképviseletekkel, hiszen a májusi megatüntetésen a „független” fekete pólós tüntetők és a „kamarás” fehér pólósok egyaránt kifütyülték Cser Ágnest, az MSZ EDDSZ (Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete) vezetőjét…

– Sajnos valóban van egy széttagoltság, de amikor a saját szakmai vezetőségünk jött nekünk, az erősebb összetartást eredményezett az ágazatban, még intézményvezetők is nyíltan csatlakoztak hozzánk. Azt is szeretném hangsúlyozni, hogy a tiltakozásunk nem kormányellenes mozgalom, Zombor Gábor államtitkár úr részéről például korrekt hozzáállást tapasztaltam. Ő elismerően szólt arról, hogy mekkora tömeget tudunk mozgósítani. Én évek óta hasztalanul levelezek az illetékesekkel, köztük a miniszterelnökökkel és miniszterekkel is. Utoljára Áder János köztársasági elnök hárította el a megkeresésemet azzal, hogy ebben a kérdésben nem ő az illetékes.

Ettől telt be a pohár?

– Igen. A pénz- eszköz- és szakemberhiány régóta probléma az egészségügyben, de ma már ott tartunk, hogy napi átlagban három orvos és két szakdolgozó hagyja el az országot. Miközben a mindenkori kormányt kiszolgáló szakmai szervezetek évtizedek óta asszisztálnak az ágazat leépítéséhez, most értünk el odáig, hogy innen már nincs lejjebb: lassan nincs nővér, aki ellássa a betegeket. Ezért mondtuk, hogy ez már nem csupán bérharc, hanem a biztonságos betegellátásért folyó küzdelem is.

Zombor Gábor azt ígérte: július elsejével 5,3 milliárd, jövőre 13 milliárd forint áll rendelkezésre az egészségügyi dolgozók fizetésemelésére. Ez mire elég?

– Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy most a többműszakos munkarendben dolgozóknak a délutáni és éjszakai pótlékát rendezik, ami nettó 4-5 ezer forint pluszt jelenthet havonta, de ez is egy régi adóssága a kormánynak. 43 ezer dolgozót érint a 120 ezerből, miközben az alapbérek szintjén továbbra sincs egy átfogó bérrendezés. Rengetegen 2007 óta nem kaptak emelést, ők havi 80-90 ezret visznek haza.

Egy tüntetésen azt mondta, hogy nem fogadják el a bérpótlékokat…

– Mi méltó béremelést szeretnénk, ami az alapbérek legalább 50 százalékos növelését jelenti. Számításaink szerint ehhez 120 milliárd forintra van szükség, a 13 milliárd legfeljebb a túlórapénzek kifizetésére elég. De szándék sincs erre, hiszen a vonatkozó törvényekben egy szó sincs a bérek rendezéséről vagy bármilyen életpályamodellről.

Amikor elindította a fekete ruhás tiltakozást, először felmondott, mert a felettesei utasítására át kellett öltöznie, majd visszavonta a felmondását. Azóta milyen az élete a munkahelyén?

– A közvetlen munkatársaimmal, akik miatt visszamentem, jó a kapcsolatom, de nyilván ott se örül mindenki annak, hogy sikerült kikényszerítenem az elmaradt túlórapénzek kifizetését. Csak emiatt háromszor kellett tárgyalóasztalhoz ülnünk az államtitkársággal, holott ez nem is béremelés volt, hanem járt nekünk, hiszen ki kell fizetni a ledolgozott órákat.

Mire véli a szakmán belüli ellenállást?

– Az ápolónők követeléseit azért is kísérheti ellenérzés, mivel az egészségügy egy rendkívül hierarchikus szervezet, amelynek ők a legalján vannak, akiknek nem illik „hangoskodni”. Annak ellenére sem, hogy a munka legnagyobb terhét ők viszik, sokszor orvosi feladatokat is ők látnak el. Ráadásul rendszeres, hogy 24 vagy 48 órát vannak talpon egyhuzamban olyan területen, ahol emberéletekről van szó.

A tiltakozást ellenzők azt is mondják, hogy ez egy hagyományosan karitatív jellegű munka, amit nem a pénzért csinálnak, és ami nem véletlenül tartozott sokáig egyházi hatáskörbe.

– Persze, apácarendek végezték, de ez elég régen volt, és nekik megvolt a szerzetesrendi hátterük is hozzá. Ezt ma nem lehet az ápolónőktől elvárni, akik másod- és harmadállásokat is vállalnak, hogy valahogy megéljenek. Egyébként én is hasonló helyzetből jövök, hiszen elvégeztem a Győri Hittudományi Főiskolát, és tagja voltam a Római Unióhoz tartozó Szent Orsolya Rendnek. Tanítottam is ott, és szerettem köztük élni, de nagyon hiányoztak a gyerekek. Ezért kiléptem, és elmentem gyermekszakápolónak.

A szülei mivel foglalkoztak? Családtagjai között van egészségügyi dolgozó?

– Senki, és el is tiltottam ettől a pályától a kislányomat is. Szüleim építészek voltak, anyukám orvosnak szánt, de én kifejezetten ápolónő szerettem volna lenni. A családom abszolút támogat egyébként, a férjem és a tízéves lányom minden tüntetésen ott vannak a tömegben, gyártják velem a kitűzőket, ragasztják a plakátokat. De az már nekik is sok volt, hogy amikor épp szabadságon voltunk egy hétig, és kiderült, hogy a MESZK mégsem indít vizsgálatot ellenem, dőlni kezdtek a telefonok.

A kamara azért visszakozott, mert társadalmi közfelháborodás kísérte az etikai vizsgálat megindítását, ami nagyon pozitív fejlemény.

– Abszolút! Nem is tudtam mást mondani, csak azt, hogy köszönöm Magyarország!

Hiánypótlónak tűnik az érdekvédő tevékenysége. Mi hajtja előre?

– Én is – akárcsak a többi kollega a FESZ-ben – a munkaidőm után végzem az érdekvédő tevékenységet és a szervezést. Fantasztikus támogatást, biztatást kapok mindenhonnan, de ha még többen aktivizálnák magukat, akkor rám is sokkal kisebb nyomás nehezedne. Sajnos Magyarországon az emberek nagyon nehezen állnak ki magukért, s ha mégis, akkor már a munkahelyükön hatalmas ellenállásba ütköznek. Az egyik kórházban például nem akarták elfogadni egy teljes osztály belépési nyilatkozatát hozzánk, a FESZ-be, nekünk kellett közbelépnünk.

Egyszer sem bánta meg az eddigi szerepvállalását?

– Nem, sőt sokkal aktívabban szeretném folytatni, és továbbra sem szándékozom sem a szakmámat, sem az országomat elhagyni.

Sokak szerint a tüntetések mára kifulladtak, a tiltakozásoknak nem sok értelmük volt. Ennek ellenére folytatja?

– Igen. Ha eddig nem volt eredmény, akkor a jövőben még erőteljesebb nyomást fogunk gyakorolni a döntéshozókra.

Milyen eszközökre gondol? Sztrájkra? Felmondásokra?

– Nem, ezeket a módszereket mi teljes mértékben elutasítjuk, mert semmilyen szín alatt nem vagyunk hajlandók a betegellátást veszélyeztetni. De a tiltakozás erőteljesebb formáját fogjuk kialakítani, mert a helyzet drámai. Továbbra is érvényes, amit a kollégáimnak mondogatok: nincs mitől félnünk, nekünk nincsen veszítenivalónk, mert pótolhatatlanok lettünk.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint, aki több ízben is kiállt az Önök tiltakozása mellett, az „Emmi által sújtott ágazatok” – egészségügy, szociális és oktatási szféra – összefogására van szükség. Ezt reálisnak látja?

– Az biztos, hogy az országban zajló negatív folyamatok az ágazatokon belüli és az ágazatok közti összefogás erősödését idézik elő. De itt nem csupán az érintett szakmákról van szó, hanem mindannyiunkról, hiszen ezek az egész társadalmat, minden embert érintő problémák. Mi azt szeretnénk, hogy az egész ország megértse, hogy mekkora a baj. Ezt a célt szolgálta a szegénykórház-akciónk is, amikor az Őszintén az egészségügyről nevű mozgalom egy mozgósátorban mutatta be azokat a méltatlan viszonyokat, amelyek a hazai kórházakban uralkodnak. Az elavult műszereket, az omló vakolatokat, a széteső berendezést, a mindent fölemésztő pénztelenséget.

Olvasson tovább: