Kereső toggle

Ahol fű sem nőtt

Újjászülethet-e a vidéki foci Magyarországon?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Két újonc, a szezont egyaránt három vereséggel kezdő Békéscsaba és Vasas találkozott egymással az élvonal negyedik fordulójában a viharsarki megyeszékhelyen. A Kórház utcai stadionban a hőség ellenére közel háromezren voltak kíváncsiak a meccsre. Az angyalföldieknek sikerült jobban az este, kétgólos győzelemmel térhettek haza. A békéscsabai csapat elmúlt évtizede a magyar futball agóniájának egészen gyanús elemekkel átszőtt iskolapéldája.

Hosszú idő telt el a legutóbbi NB I-es Békéscsaba–Vasas meccs óta, hiszen mindkét csapat most jutott vissza az első osztályba. „Tíz hosszú év az élvonal nélkül, nagyon vártuk ezt a szezont” – mondja a lelátón mellettem ülő veterán törzsszurkoló, Kovács Sándor. Délután négy óra van, 37 fok árnyékban. A pályán 40 fok felett a hőmérséklet és a negyven feletti öregfiúk, az Előre arany korosztálya játszik Détári Lajos és barátai csapatával. Détári, az utolsó magyar világsztár nincs itt, de a hiányát nem érzi a csapata, mert a kétszer húszperces játékidőben 6–1-re nyernek.

Hullámvölgy után

Az élvonalba kerülés érezhető változásokat hozott a Kórház utcai pálya környékén, mindenütt tisztaság, rend és fegyelem, a meccs előtt több a sárga mellényes biztonsági őr, mint a szurkoló. Bár regisztráció nincs, jegyvásárlás csak személyi igazolvánnyal lehetséges. A mérkőzésre várva a bérletesek szektorában beszélgetek a csapat történetét kívülről fújó Kovács úrral. Először a pályán lévő öregfiúk csapatáról mesél, mondandóját időnként ordibálással szakítja meg egy-egy elhibázott helyzet miatt. Az egykori, hazai berkekben komoly sztárnak számító Ottlakán pályára lépésekor, majd első labda érintésekor hangosan megjegyzi: „Miska, rajtad nem fogott a kor, húsz éve se tudtál egyenest rúgni a labdába, most se megy”.

Az Előre a 2004–2005-ös szezonban esett ki az élvonalból, és nagyon mélyről került az idén vissza. A mélyrepülés kezdete egy, beszélgetőpartnerem által csak „balkáni maffiózóként” emlegetett bosnyák üzletember érkezése volt, aki 2004-ben szállt be a klubba. A bizniszmen alighanem még Magyarországon is rekordteljesítményt nyújtott beváltatlan ígéretek terén, ám végül cserbenhagyta a csapatot, amely teljesen széthullott, adósságban fuldokolva esett ki az élvonalból úgy, hogy a tulajdonos adóhátraléka miatt a következő idényben az NB II-ben sem indulhatott. Közben a város felbontotta a teljes objektum (pályák, öltözők, irodák) használatára megkötött szerződést a csapatot működtető Előre Fc Kft.-vel, így fennállt a veszély, hogy a város fociszerető lakossága labdarúgás nélkül marad. A kialakult helyzetben az NB III-as indulási joggal rendelkező Jamina SE és Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata összefogásával megalakult a Békéscsaba 1912 Előre SE, amely a harmadosztályú bajnokság Alföld Csoportjában indult el a következő szezonban.

A csapat alapításának 100. évfordulója előtt a tulajdonos békéscsabai önkormányzat új támogatót keresett, méghozzá egy Közgép-közelinek számító kft.-t. A kft. és a város 2012 júniusában 70-30 százalék tulajdonosi részaránnyal létrehozta Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt.-t, és a csapat a 2014–15-ös idény az utolsó fordulójában kiharcolta az élvonalbeli szereplést.

Az ultrák távol maradtak

Az NB I-es indulás azonban komoly kihívások elé állította a klubot, és messze nem csak a játékerő terén. A stadion átalakítása, a beléptetőrendszer kialakítása, az élvonalbeli csapatoktól elvárt biztonsági intézkedések megtétele – mindez igen távol van az elmúlt évek vidékies hangulatú családi eseményeként  megrendezett csabai focidélutánjaitól.

Az új feladatokhoz igyekeznek felnőni, mondja lapunknak lakonikus tömörséggel Molnár Balázs, a klub marketingvezetője. A hazai nyitómérkőzésen telt ház volt, közel hatezren szurkoltak a lila-fehéreknek a Debrecen ellen. A telt házba azonban a csabai ultrák nem fértek be. Ők szándékosan maradtak távol a beléptetőrendszer, a szurkolói kártya és a regisztráció bevezetése ellen tiltakozva. Molnár szerint ez a magatartás inkább a más klubok ultráival vállalt szolidaritással magyarázható, mintsem a konkrét békéscsabai helyzettel, hiszen a klub nem vezette be a kötelező regisztrációt, így a mérkőzésre bárki bejöhet, ha igazolja magát a jegyvásárláskor.

Kovács úr szerint hiányoznak az ultrák, akik az NB II-ben végig hűségesen és eredményesen szurkoltak, idegenbe is elkísérve a csapatot. Miközben beszélgetünk, egyre többen jönnek ki a meccsre, és nem hallok türelmetlen megjegyzést a környezetemben. A melegítés alatt is hangos biztatással biztosítják bizalmukról a csapatot a szurkolók, láthatóan mindenki bízik az első győzelemben, mint kiderül, hiába.

Az első gólt ugyan csak a második félidő elején szerzik a vendégek, de a mezőnyfölény addig is óriási. A végén mégis megtapsolják a győztest és a vesztest is, és bizakodva várják a csapatépítés következő lépését, egy csatár igazolását, aki nem más mint a világbajnok focista és edző Roberto Mancini fia, Andrea, aki eddig a Haladásban játszott, de békéscsabai remények szerint pár napon belül lila-fehérbe öltözik.

Olvasson tovább: