Kereső toggle

Tények, sorsok, csillagok

Dokumentumkönyv a budapesti csillagos házakról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Mintegy 2000 fővárosi épületre tették ki a 30 centiméter átmérőjű sárga csillagot 1944 nyarán, hogy azok a budapesti zsidóság gyűjtőhelyévé váljanak. Ezekből a házakból közel 1600 ma is áll. Az egykori lakók visszaemlékezéseiből készült a Csillagos házak – Emberek, Házak, Sorsok című dokumentumkönyv.

A Nyitott Társadalom Archívum (OSA) 2014-ben nagyszabású programot indított az egykori csillagos házak történetének feltárására. A Csillagos házak – Emberek, Házak, Sorsok kötetben gondos válogatás és csoportosítás után közel 90 visszaemlékezés jelent meg a projekt elindítása után beérkezett körülbelül 200-ból. A történetekből világosan kirajzolódik a zsidó családok közös sorsa a kor Budapestjén.  

Élet a csillagos házakban

„A holokausztról, a gettókról mindenki hallott, a csillagos házakról azonban az emberek többsége alig tud valamit” – mondta lapunknak a kötet szerkesztője, dr. Nádor Éva egyetemi docens. Pedig Dorogi Farkas Ákos főpolgármester azért adta ki az 1944. június 21-én hatályba lépett, a sárga csillagot viselő emberek összegyűjtésére vonatkozó rendeletet, hogy ezzel előkészítse a fővárosi zsidóság gyors és tömeges deportálását. „Ezekben a házakban összesen 33294 lakás volt, 70197 szobával. Ebből azonban 11766 lakást, illetve 22219 szobát nem zsidó személyek laktak” – írja a kötet előszavában Ungváry Krisztián történész. Az érintettek száma azt is mutatja, hogy a rendelet az egész főváros életét felforgatta.
Az egy-egy szobába beköltöztetett zsidó családok tagjait szigorú házirend betartására kötelezték: a lakóépületüket, amelyet egy 51x31 centiméteres alapon megrajzolt sárga Dávid-csillaggal jelöltek, mindössze napi néhány órára hagyhatták el. Noha eredetileg előírták, hány szoba jár egy családnak, a gyakorlatban egyre gyakrabban előfordult, hogy 20-30 embert is egy lakásba zsúfoltak. A rendeletek betartását az élet-halál uraivá vált házmesterek biztosították. Ők vezették a nyilvántartásokat; feljelentéseik nyomán pedig szinte mindig elhurcolták az érintetteket.

Akik a náciknál is rosszabbak voltak…

Budapest akkori határain belül a zsidótörvények hatálya alá eső lakosok számát 200 ezerre becsülik. Tömeges deportálásukra végül azért nem került sor, mert a német döntésnek megfelelően a zsidók haláltáborokba szállítása a vidéki zsidósággal kezdődött. Az október 16-ai nyilas puccsot követően azonban Szálasi magyar pribékjei több ezer embert gyilkoltak meg egyenként vagy tömegesen, illetve lőtték őket a Dunába.
„A beszámolókból kiderül, hogy a legszörnyűbb gyilkosságokat a magyar nyilasok követték el, akik egyszerűen összetépték a svájci, vatikáni vagy svéd menleveleket, s azonnal lelőtték azokat, akik ellenkeztek, vagy akik például bámészkodásukkal irritálták őket. Talán a legmegdöbbentőbb a visszaemlékezésekben a fiatal nyilas suhancok kegyetlenkedése”– mondta lapunknak Nádor Éva.

… és akik emberek tudtak maradni

A vészkorszakban voltak azonban emberséges házfelügyelők, szomszédok, polgárok is, akik igyekeztek mindent megtenni zsidó felebarátaik érdekében. Sőt, akadt olyan nyilas is, aki „félrenézett”, ha szökést látott, futni hagyott embereket, vagy éppen szándékosan kihagyott egy-egy lakást a razziákból. „Noha az eseményekben magam is érintett vagyok, mert édesapám és családja csillagos házban lakott, a történetek feldolgozása során éreztem azt, hogy a történelem valósággá válik számomra” – mesélt élményeiről a Heteknek a kötet szerkesztője.
A könyvet az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem zsúfolásig megtelt dísztermében mutatták be. A rendezvényen dr. Schöner Alfréd főrabbi, egyetemi rektor megosztotta azon tapasztalatát, miszerint ma is élnek közöttünk olyan idős emberek, akik számára a sárga szín önmagában is felidézi a csillagos házakban átélt borzalmakat.

Olvasson tovább: