Kereső toggle

Jeszenszky: Magyarország nem lavírozhat

– mondja hazánk korábbi washingtoni és oslói nagykövete

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Sikernek vagy elszalasztott lehetőségnek gondolja a német kancellár asszony látogatását?

– Mindenképpen siker, és nem azért, mert egy vezető politikus Magyarországra jött – bár sokan ezt tartották a legfontosabb elemnek –, hanem mert nagyon fontos dolgokat mondott. Valódi sikernek az számítana, ha tanácsai, észrevételei meghallgatásra találnának. Az „ellenzék nem ellenség” elvének, mint a demokrácia fontos elemének szóba hozását ilyennek tartom, illetve a civil társadalom mozgásterének szabadságára vonatkozó mondatokat. A Fidesz pár éve (főként ellenzékben) még polgári Magyarországról beszélt, polgári (azaz civil) köröket szervezett.

Sokan vélekednek úgy, hogy Orbán Viktor kioktatta Angela Merkelt, amikor kikérte magának, hogy a demokráciát csak egyféleképpen lehessen értelmezni.

– Ezt akár fordítva is lehetne mondani, bár nem állítom, hogy a német kancellár oktatta ki a magyar miniszterelnököt. A liberalizmus kifejezést Csurka István tette szitokszóvá Magyarországon, és azóta sajnos elterjedt, hogy az valami nagyon rossz dolog. Pedig a liberális a szabadságszeretőt jelenti. A magyar történelem nagy alakjai, Kossuth, Deák, Eötvös, de Tisza István is mind liberálisok voltak, csakhogy akkor a szabadelvű kifejezést használták, mert nem szerették az idegen szavakat. Jó pár évvel ezelőtt, amikor a Liberális Internacionálé alelnökévé választották, maga Orbán Viktor is azt mondta, hogy a Fidesz egy szabadelvű párt. Ezt a gondolatot szerintem érdemes volna föleleveníteni.

Nem lehet kihallani a miniszterelnök úr szavaiból egy olyan ideológiai megközelítést a demokráciát illetően, amit még explicite nem fejtett ki a szélesebb nyilvánosságnak, de úgy tűnik, mintha rendező elve lenne politikájának?

– Magyarországon még talán meg lehet magyarázni, hogy mit ért „illiberális” demokrácián, de külföldön ez lefordíthatatlan, és miként a kancellár asszony is mondta, számára értelmezhetetlen. Nyugati szövetségeseink szemében az illiberalizmus egyenlő a tekintélyuralommal. Tudom, hogy elhíresült tusnádi beszédében Orbán Viktor is rögtön hozzátette, hogy a kifejezés nem azt jelenti: nem demokratikus, de a külföld felé irányuló kommunikációban nemcsak a tartalomra kell koncentrálni, hanem a látszatra is. Különben a megfigyelők olyan negatív konklúziókat vonnak le egyes szavakból, kifejezésekből, amelyek ellentétesek Magyarország érdekeivel.

Mekkora kockázatot lát Vlagyimir Putyin magyarországi látogatásában abból a szempontból, hogy az atlanti szövetséget képviselő Merkelhez képest az orosz elnök tulajdonképpen az ellenoldalt testesíti meg?

– Putyin látogatása olyannyira fontos, hogy utólag ez vonja majd meg a Merkel-látogatás mérlegét is. Mindkettőből egyszerre akkor tudunk profitálni, ha Putyin látogatása nem azt a látszatot fogja erősíteni, hogy Magyarország kilóg a sorból, hogy a NATO-szövetség gyenge pontja. Ezzel teljesen jól megfér az a magatartás – ami egyébként a német politikára is jellemző –, hogy Oroszországgal a szankciók mellett is jó viszonyra törekszünk. A Putyin-látogatás döntő mértékben a magyar energiaigények biztosításáról szól, és ez érthető is. De ne szoruljon háttérbe az elv, amit eddig – nagyon helyesen – hangsúlyoztunk, hogy a magyar kormány csökkenteni kívánja függőségünket az orosz gáztól. Továbbá van mondanivalónk az egyértelműen Oroszország hibájából létrejött ukrajnai konfliktusról is, és nem csak a számunkra legfontosabb tényező, a kárpátaljai magyar kisebbség okán. Ha tehát a kormány egyértelművé teszi, hová tartozunk, és nem erősít rá azokra az itthon és külföldön is elhangzó vélekedésekre, miszerint hazánk Oroszországgal flörtöl, akkor ez a találkozó nem fenyegeti Merkel útjának például gazdasági természetű eredményeit.

Magyarország ki tud maradni az orosz–ukrán konfliktusból?

– Sajnos azt kell mondjam, hogy ha ez a konfliktus folytatódik, akkor Magyarország nem tud kimaradni. Demonstrálhatunk a távolmaradásunkkal például úgy, hogy nem adunk el fegyvereket, és így nem segítjük elő a konfliktus elmélyülését, de a konfliktus politikai oldalából nem maradhatunk ki. Amikor még Martonyi János volt a külügyminiszter, nagyon egyértelmű volt, mit ítélünk el, és mi az, ami elfogadhatatlan, nemcsak jogilag és erkölcsileg, hanem a magyar érdek szempontjából is. Ezt azóta sem cáfolta senki, legfeljebb kevésbé hangoztatjuk. A visegrádi országok mindannyian egyértelmű álláspontot foglaltak el ebben a kérdésben. Ezt érdemes volna megerősíteni.

Mikor a Parlamentben a BBC riportere odalépett Orbán Viktorhoz, és azt kérdezte tőle, hogy Magyarország meddig tud még szerinte Kelet és Nyugat között lavírozni, a kormányfő kitérő választ adott. Ön szerint valós felvetés a hintapolitika kérdése?

– Magyarország nem lavírozhat! Hazánk a NATO és az EU tagja, itt közös lépések vannak – például az oroszokat sújtó szankciókban –, amiket a magyar miniszterelnök is megszavazott. Főleg külpolitikai kérdésekben nem lehetünk félreérthetőek egy hidegháborúhoz közelítő válsághelyzetben. Nézze meg, mi lett a következménye annak, hogy Erdély annak idején a török és a Habsburg-hatalom között lavírozott. Teljes tragédia, Erdély még a maradék kis önállóságát is elveszítette, idegen hadak prédája lett, tovább csökkent a magyar lakosság, a románok többségbe kerültek.

A rendszerváltozás egyik nagy eredménye – és az Antall-kormány külpolitikájának gerince volt –, hogy nem elég csupán kiszabadulnunk a Varsói Szerződésből: nem akarunk a senki földjévé válni, szövetségesekre van szükségünk. A semlegesség akkor is illúzió volt és ma is az, kivitelezhetetlen. Svájc megteheti, mert kiváló földrajzi adottságai vannak, és van miből finanszíroznia erős hadseregét. Magyarországnak azonban se hadserege, se komolyabb hegységei nincsenek, ráadásul Kelet és Nyugat határán fekszik. Ezért volt rendkívül fontos, hogy Magyarország bekerült a NATO-ba, és védelmet élvez bárkivel, akár még rosszindulatú szomszédokkal szemben is. A NATO-tagság elsősorban nem kötelezettségünk, hanem jól felfogott érdekünk, és a szövetség vezető hatalma az USA. Ha ne adj’ Isten a NATO mégis háborúba keveredne, akkor Afganisztánhoz hasonlóan egyértelmű, hogy ott kell lennünk.

Jövő időben beszél a hidegháborúról. Mi kell még ahhoz, hogy az Amerika és Oroszország között mára kialakult helyzetet hidegháborúnak nevezhessük?

– A Nyugat a második világháború vége óta a kinyújtott kéz politikáját folytatja Oroszországgal szemben. Ezt a kezet elfogadta Jelcin és Putyin is, különösen a New York-i terrorcselekmény után. Most azonban visszautasította. Csak remélni tudom, hogy az orosz elnök visszatér a kinyújtott kéz elfogadásának politikájához. Még van visszaút.

Ha Orbán Viktor politizálása nyomán Amerika úgy ítélné meg, hogy átsodródtunk az orosz térfélre, megvan Ön szerint az – ellenzék által sokat hangoztatott – elméleti lehetőség arra, hogy másik szövetségest keresnek Magyarországon, a jelenlegi kormányt pedig úgymond „menesztik”?

– Az ilyen típusú beavatkozás – egy szövetséges országgal szemben – távol áll Amerikától, és amúgy sincs meg a politikai lehetősége: nincs egy árnyékkormány, mint Angliában, ahol gyakorlatilag bármikor, 24 óra alatt új lakó költözhet a Downing Streetre. Amerika és Németország részéről az egyetlen érzékelhető törekvés a magyar kormány vitatható lépéseinek, irányvonalának korrigálása. Mindkét hatalom egy stabil, demokratikus és szövetségi kötelezettségeit maradéktalanul teljesítő Magyarországban érdekelt.

Olvasson tovább: