Kereső toggle

Iskolázatlanság a magyar fejlődés gátja

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az iskolázatlanok munkanélkülisége világszerte a gazdasági növekedés egyik kerékkötője. A norvégok és olaszok viszont tudnak valamit: Norvégiában a szakképzetlenek közel háromnegyede foglalkoztatott, az olaszoknál több mint a fele, míg a magyaroknál mindössze a harmada. A magas foglalkoztatottság titka a kis családi agrárvállalkozásokban, valamint a felnőttkori tanulásban és a civil társadalom megtartó erejében rejlik – csupa olyan dologban, amiben hazánk a legkevésbé jeleskedik.

A szakképzetlen tömeg foglalkoztatása minden országban nagy kihívás, a gazdasági növekedés egyik fő visszahúzó ereje. Európában a képzetlen réteg foglalkoztatottságát tekintve Norvégiában és Olaszországban a legjobbak a mutatók – derül ki Köllő János közgazdász elemzéséből, amely a Társadalmi riport 2014 című kötetben jelent meg. Norvégiában a képzetlenek 70 százaléka dolgozik, Olaszországban 51 százaléka, míg Magyarországon csupán 34 százaléka  – nem számítva ide a 35 év fölötti, soha nem dolgozott réteget. Az egyik legmegdöbbentőbb adat, hogy míg a képzetlen férfiaknak Norvégiában és Olaszországban a 79, illetve 72 százaléka foglalkoztatott, addig Magyarországon csupán a 39 százaléka. Mindez úgy, hogy a képzetlenek aránya nem nálunk a legnagyobb: Olaszországban a társadalom fele  végzett 0-10 osztályt, míg nálunk a negyede, Norvégiában pedig az ötöde. 

A képzetlenek foglalkoztatásának fő terepe a mezőgazdasági magánszektor, ami még Norvégiában is szerepet kap. „Ebből a szempontból Románia viszonylag jobb helyzetben van, azonban a többi volt szocialista ország mindegyikében óriási problémát jelent a szakképzetlen tömegek munkanélkülisége és társadalmi leszakadása. Nem magyar specialitásról, hanem közép-kelet-európai jelenségről van szó” – tudtuk meg Köllő Jánostól, aki szerint a régiós szintű probléma nyitja nem olyan tényezőkben keresendő, mint a minimálbér vagy a segélyek mértéke, sokkal inkább a munkaerő-kereslet és -kínálat általános jellegzetességeiben. A norvégoknál ugyanis a felnőttkori tanulásnak és a civil aktivitásnak, az olaszoknál pedig a családi kisvállalkozásoknak jut főszerep a képzetlenek foglalkoztatásában. „A mi régiónkban viszont az államszocializmus kiirtotta mind a kisvállalkozásokat, mind a civil szférát. Ezt a hátrányt nagyon nehéz leküzdeni, sőt, helytelen közpolitikával akár rá is lehet erősíteni” – jegyezte meg a szakember.

Dél-Európában fennmaradt a családi kisvállalkozások széles szektora, amely jobban tud bánni a tudáshiánnyal, és inkább hajlandó elviselni az ebből származó veszteségeket is, akár alacsony termelékenységet produkálva is. Ennek köszönhető, hogy bár a déli országokban nagyon magas a képzetlenek aránya, és a magyaroknál is rosszabbak az alapkészségeik (olvasás, számolás, szövegértés), ennek ellenére magas a foglalkoztatási arányuk. A 20 fősnél kisebb vállalkozásokban dolgozik az olasz képzetlenek 57 százaléka, míg a magyarok 27 százaléka.

Sem a norvég, sem az olasz közoktatás színvonala nem tér el különösebben a miénktől, a norvég szakképzetlenek mégis nagy számban végeznek bonyolultabb munkákat is. Ugyanakkor a szakképzetlenek formális felnőttképzésben való részvétele Észak-Európában 42, Dél-Európában 12, Kelet-Európában 10 százalék. Északon az a siker kulcsa, hogy a szakképzetlenek felnőttkorukban rengeteg tudást halmoznak fel, részben a formális és informális képzésben, és nagyobb részt azért, mert működik egy nagyon kiterjedt civil társadalom, és az abban való részvétel erőteljesen fejleszti azokat a készségeket, amik a bonyolultabb munkák elvégzéséhez különösen szükségesek. Nem véletlen, hogy az alapkompetenciák – olvasás, szövegértés, számolás, kommunikáció – terén a norvégok rendre jobban teljesítenek nálunk, míg az olaszok rosszabbul.

„A nemzetközi kutatási eredmények azt mutatják, hogy a formális képzés nem olyan hatékony ebben a társadalmi körben felnőttkorban. A generális átképző tanfolyamok nagyon kevéssé emelik a foglalkoztatást. Tehát nem ez a kulcs, hanem hogy olyan közegben mozogjanak rendszeresen, ahol nemcsak egymás között vannak bezárva, hanem más társadalmi státuszú emberekkel kommunikálnak, működnek együtt, dolgoznak azonos célokért. A kulcs nálunk is a civil szervezetek erősítése kellene, hogy legyen” – hangsúlyozta Köllő János. Lehet ez sportkör, vallási közösség, jótékonysági szervezet – az iskolázatlan norvégok részvétele ezekben sokkal magasabb, mint akár az olaszoké vagy főképp a magyaroké. Ez annál is fontosabb, mert a fejlett országokban nő a kereslet az iskolázatlan, viszont kellő kompetenciákkal rendelkező munkaerő iránt a szociális és idősellátásban, valamint a szolgáltató szektorban. Jellemző, hogy az informális ismeretszerzés lehetőségeit (olvasás, számítógépezés, internetezés, konferenciák) a norvég képzetlenek 95 százaléka, míg a magyar iskolázatlanok alig egyharmada használja ki.

Köllő a magyar közmunkarendszer legnagyobb hátulütőjének is azt tartja, hogy annak csak kis töredéke zajlik valóságos munkahelyeken. Ez egy teljesen elszigetelt világ, ahol tanulásra, kitörésre értelemszerűen alig nyílik lehetőség. Így viszont csak egy önmagát újratermelő, pénzelnyelő rendszer jön létre, ami rengeteg uniós támogatást elvisz. Az összes skandináv országban van közmunka, ami jobbára kötelező, segélyhez kötött, viszont támogatott foglalkoztatás, azaz valós munkahelyen, gyakran nonprofit szervezeteknél zajlik. Így nagyobb a visszailleszkedés esélye a munkaerőpiacra.

 „A legfontosabb lenne elzárni a képzetlenek utánpótlását, hogy az iskolarendszer ne bocsásson ki 20-25 százaléknyi funkcionális analfabétát évente” – mondta a közgazdász. A képzetlenek foglalkoztatását az is nehezíti, hogy a képezhetetlen szakmunkások tömegesen szorítják ki a segéd- és betanított munkából a nyolc általánost végzetteket. Ez szintén régiós probléma, hogy hiányoznak az alapkészségek, a szaktudás pedig hamar elavul. Nem véletlen, hogy a sikeres oktatási reformok homlokterében az alapfokú oktatás megerősítése, ha kell, meghosszabbítása áll.

Olvasson tovább: