Kereső toggle

Druzsba kötve

„Baráti” ölelés

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Tökéletes ellentéte volt az Angela Merkel látogatását és Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin vizitjét követő sajtótájékoztatók atmoszférája. Míg a német kancellár jelenlétében kissé olyannak tűnt a magyar magyar miniszterelnök, mint egy megszeppent diák, aki magyarázza a bizonyítványt – például az illiberális állam elméletét –, addig az orosz elnökkel tartott tájékoztató oldott hangulatban zajlott le, és semmi nézetkülönbség nem érződött kettejük között.

Tavaly nyár óta a magyar kormány elképesztő külpolitikai akcióba kezdett, hogy az amerikai–orosz hidegháborús helyzetben ne ragadjon bele a Putyin leghűbb európai szövetségese szerepébe. Az elmúlt hónapokban a kabinet látványosan rendelte alá magát a német külpolitika irányának. Ebben a helyzetben csapdahelyzetnek tűnt, amikor év elején kiderült, hogy Vlagyimir Putyin is Budapestre látogat. Az a mai napig vita tárgya, hogy visszautasíthatatlanul bejelentkezett, vagy tényleg tárt karokkal várták. Az elmúlt napokban érzékelhető volt, hogy az Orbán-kabinet nagy mutatványra készül, olyan helyzetet kívántak teremteni, amelyben a vizit mindkét oldal, Nyugat és Kelet irányában is arcvesztés nélkül megúszható. Orbán Viktor hosszasan tárgyalt az Európai Bizottság elnökével, váratlanul Kijevbe utazott, a szerb miniszterelnökkel is tanácskozott, illetve hangosan feldicsérte a francia elnököt és a német kancellárt a minszki megállapodás létrejöttében betöltött szerepükért.

Az érdek pártján

A Putyinnal lezajlott kétórás, láthatóan szívélyes hangulatú egyeztetést követően érezni lehetett a magyar miniszterelnök kommunikációján, hogy az orosz–magyar kapcsolatok területén kényesen kerüli az ideológiai jellegű megközelítést, és mindenekfelett az érdekekre helyezi a hangsúlyt. A helyzetben meglévő ellentmondás: az Európai Unió és a NATO tagjaként, amely szövetségek értékekről is szólnak – egyebek mellett a demokrácia és a jogállam működésének szabályairól, addig Oroszország jelenlegi politikája, Moszkva „demokráciakultúrája” vitatható. Nem mellesleg miközben a magyar emberek tisztelik az oroszokat, az orosz kultúrát, a történelmi tapasztalatok, így 1849 és 1956 miatt az „Orosz Medve” kapcsán a néplélekben fellelhető némi szkepszis az orosz államszervezési modell kapcsán. Éppen ezért, ha az értékek és elvek területére tévedt volna a magyar miniszterelnök, akkor ellentmondásos helyzet alakult volna ki. Az érdekek emlegetésével könnyebben lehetett ezt a látogatást „arcvesztés” nélkül megúszni, hisz az könnyen eladható érvelés, hogy a magyar állam rá van szorulva az orosz energiahordozókra, illetve arra, hogy a magyar termékeket értékesíteni tudjuk Oroszországban. A nagy világpolitikai, elvi és értékvitákról szóló kérdéseket pedig nem a magyarok tiszte boncolgatni.    

Pedig érdemes felidézni, hogy korábban az orosz elnökök milyen „körítéssel” érkeztek. Borisz Jelcin orosz elnök 1992. november 11-én Budapesten például megkövette a magyar nemzetet az 1956-os  szovjet beavatkozásért. Ez azért is volt történelmi pillanat, mert Budapest volt az első kelet-európai főváros, amelyet a Szovjetunió felbomlását követően az orosz föderáció elnöke felkeresett. 2006-ban maga Putyin pedig az Országház előtti Kossuth téren megkoszorúzta az 1956-os forradalom és szabadságharc magyar áldozatainak emlékművét, és 60 év után „visszahozta” a sárospataki református kollégium könyvtárának értékeit.

Ezzel szemben kedden a Fiumei úti sírkertben egy olyan emlékhelyet koszorúzott meg Putyin, melynek egyik obeliszkje azokra az ’56-os szovjet hősökre emlékezik, akik az ellenforradalom leverése során haltak meg. A kormánypártok látványosan hallgatnak erről az eseményről, mintha azt üzennék, hogy mindenki úgy emlékezik, ahogy akar, ideológiai jellegű kérdéseket nem feszegetünk. Ha ugyanis az érdekalapú külpolitikai helyett értékalapú dimenziót is adunk az Orbán–Putyin-találkozónak, akkor a Fidesz antikommunizmusa, az ’56-os szabadságharcosokat elődjeiknek tekintő párt ideológiai alapjai már csak a Fiumei úti sírkertben történtek miatt „felborultak” volna. Mindenestre Putyin tapintatos volt Orbánnal, a közös sajtótájékoztatón a Magyarország nácik alól történő felszabadításában maghalt orosz katonákra emlékezett, 1956-ot kihagyta a mondanivalójából.               

Putyin látogatásának kétségkívül legszánalmasabb vetülete az volt, hogy szerepcsere történt. Azok, akik 2006-ban Gyurcsányt hazaárulózták, és szidták az oroszokat a Putyin-látogatás során, azok most – köztük leglátványosabban Bayer Zsolt kormánypárti publicista – Putyin-dicsőítésre váltottak, míg a „gyurcsányista vonal” egy része pedig az orosz elnök látogatását „ekézte”.

Jönni akar?

Göncz Kinga volt külügyminiszter meggyőződése szerint – miként azt a Heteknek kifejtette – Vlagyimir Putyin látogatása nem a magyar fél meghívása alapján történt, hanem az orosz elnök „jelentkezett be”, és ezt a Moszkva felé erősen elkötelezett Orbán Viktor nem utasíthatta vissza. Már csak azért sem – tette hozzá –, mert a magyar miniszterelnök az oroszoktól remélt olcsó – bár pillanatnyilag a világpiaci árnál drágább – energia alapján gondolja folytathatónak a rezsicsökkentést, amit a hatalmi túlélés zálogának tekint. Ugyanezért fontos a Paksi Atomerőmű bővítése is: az átláthatatlan módon elkölthető 10-12 milliárd euróból bőven juthat a klientúrának.

Eközben Putyin egyértelmű diplomáciai sikert aratott, hiszen egy NATO- és EU-tagországból üzenhetett a világnak az ukrán helyzettel kapcsolatban – ehhez pedig Orbán Viktor volt a díszlet. A volt külügyminiszter hangsúlyozta: Putyin az energiaellátás terén nyújtott kedvezményekért mindig politikai árat kér – ez jól látszott Ukrajna esetében is. Ebbe az utcába viszont a Putyinnal való szoros kapcsolatát a gázfüggőséggel magyarázó Orbánnak nem feltétlenül kellett volna bemennie, hiszen az energiaellátás diverzifikálódott, vagyis nem vagyunk kiszolgáltatva teljes mértékben az orosz gáznak.    

Göncz Kinga lapunknak kiemelte: már az orosz sajtóban is megjelentek olyan vélemények, miszerint Orbánnak el kellene döntenie, melyik oldalon áll. Szerinte ez a nyomás fogalmazódott meg abban, hogy az orosz elnök meghívta a magyar kormányfőt a győzelem napi ünnepségre Moszkvába. (Később ezt fordítási hibának minősítették, és azt állították, nem Orbánnak, hanem a politikai értelemben súlytalan, protokollszerepben levő Áder János államfőnek szólt. – a szerk.) Ez zsarolás, egy igazi diplomáciai csapda – jegyezte meg –, hiszen ha Orbán elfogadja a meghívást, és nem vállal szolidaritást Ukrajnával, és azokkal a NATO-tagországokkal, amelyek elhatárolódnak a részvételtől, akkor azt már nehezen tudja az energiakérdéssel megmagyarázni.

Göncz Kinga arra is rámutatott, hogy két szokatlan és gyors lépés is történt a Putyin-látogatás előtt: Orbán Viktor sietve ellátogatott Ukrajnába, és egyeztetni hívta az ellenzéket. A volt külügyminiszter szerint könnyen lehet, hogy ezt Merkel kancellár szabta feltételül a kormányfőnek, mondván, nehéz lesz továbbra is megvédeni a Fideszt az Európai Néppárton belül, ha nem áll ki az ukránok mellett, és nem veszi figyelembe a demokratikus játékszabályokat.

Az egykori diplomata hangsúlyozta: a pávatánc nem járható. Minden nyugati ország üzletel nem demokratikus alapon álló országokkal, mint ahogy a korábbi magyar kormányok is nyitottak Kelet felé, ám a gazdasági érdekek érvényesítése nem jelenti szükségszerűen a nyugati értékek feladását is.  Márpedig szerinte az illiberális demokráciát építő Orbán esetében pontosan ez történik.

Putyin, a nettó nyertes

A korábban szintén külügyminiszterként szolgáló Balázs Péter úgy látja, hogy a találkozó „nettó nyertese” Putyin volt, aki a transzatlanti közösség egyik tagállamában szólíthatta fel megadásra a Debalcevében körülzárt ukrán erőket. Sőt, a szovjet hősi emlékmű megkoszorúzása szerinte szintén aktuális üzenetet hordozott: a Kelet-Ukrajnában még harcoló orosz szakadárokat bátorította ezzel az orosz elnök. Balázs Péter azt is kiemelte, hogy amikor Putyin a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy háborús övezetekben a fegyverszállítás bevett gyakorlat, akkor gyakorlatilag beismerte, hogy ezt Oroszország is megtette Ukrajnában.

Mindezt úgy tette, hogy a mellette álló Orbán Viktor egyetlen szó erejéig sem vette védelmébe Ukrajna önrendelkezését, területi egységét, és általában azokat a nyugati értékeket, amelyeknek az érvényesítéséért Németország vagy Franciaország erőfeszítéseket tesz. Úgy látja, hogy a magyar kormányfő az oroszországi szankciókról is úgy beszél, mint egy kellemetlen jelenségről, de azt elhallgatja, hogy miért van szükség erre az eszközre. Megjegyezte: ez maga a cinkosság. Mindez pedig annak fényében érdekes igazán, hogy Merkellel szemben Orbán bátran megvédte az illiberális demokrácia ideáját.

A volt külügyminiszter szerint ráadásul Putyin üres kézzel, vagy legjobb esetben is egy szál hervadt virággal jött Magyarországra, hiszen az a gázmegállapodás, amit bejelentettek, már korábban megszületett. Hozzátette: Orbán még ezt a keveset is szemérmesen kezelte, hiszen a gáztárolók és Paks kérdését is Putyin hozta szóba. Szerinte a titkolózás azt mutatja, hogy ezekkel is csupán a Fidesz klientúrája fog gyarapodni.

Balázs Péter úgy véli, hogy a magyar miniszterelnök „kállai kettőst” próbál járni: kell neki a Nyugat pénze és támogatása, de annak normáit elutasítva Moszkvához dörgölőzik. A diplomácia egykori vezetője megemlítette, hogy miután Gyurcsány Ferenc fogadta Putyint, neki kellett elmagyaráznia Hillary Clinton akkori amerikai külügyminiszternek, hogy ne aggódjanak, az „asztal alatt” semmilyen alku nem köttetett a két fél között, amíg Putyin Gyurcsány pulikutyáját simogatta. Úgy vélte, Gyurcsány csak dörgölőzött, barátkozott, de nem kapott érte semmit, olcsón vagy ingyért prostituálta magát. Orbán Viktorral – legalábbis Balázs Péter szerint – ugyanez történik. A különbség annyi, hogy Orbán az uniós pénzt maximálisan be akarja „folyatni”, zsebre vágja, de az EU normáit általában elutasítja.

Az egyik lába az EU-ban, ez a pénzszerzés, a másik pedig az EU-n kívül, mert ott senki sem beszél bele, hogy miként osztják el a gázt, a paksi szerződést és sok mindent.  

Realitások és kényszerek

Schöpflin György, a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselője ugyanakkor úgy véli, a „pávatánc” bizonyos esetekben reális politikai magatartás lehet. Magyarország helyzetét szerinte az energiabiztonság szempontjából lehet megérteni, ami nemcsak a mi, hanem egész Kelet-Európa problémája. Nem véletlen – jegyezte meg –, hogy a lengyeleket kivéve a többi visegrádi ország sem feltétlenül örül az oroszellenes álláspontnak és a szankcióknak. Hozzátette: már évekkel korábban szó volt arról, hogy nyugat-keleti gázvezetékek révén egyfajta energiaunió jöjjön létre, ám a mai napig nem történt érdemi lépés ennek érdekében – így a gáz döntő többsége továbbra is Oroszországból érkezik.  

Amennyiben – magyarázta – elfogadjuk, hogy a magyar külpolitika elsődleges feladata a gazdaság erősítése, akkor Magyarország jól döntött a találkozóval és a gázszerződés meghosszabbításával. Ha viszont a „hagyományos diplomácia” alapján ítéljük meg a kérdést, akkor felmerülhet, hogy elárultuk a nyugati szövetségeseinket. Ez azonban szerinte tényszerűen nem igaz, hiszen betartjuk az Oroszország elleni szankciókat, katonáink ott vannak Litvániában, vadászrepülőink pedig védik a balti légteret. Ami pedig a nyugati demokratikus értékek és az illiberális demokráciát illeti, Schöpflin György szerint a kettő között nem feltétlenül feszül ellentét, mivel – vélekedett – az illiberális a neoliberális ellenszava, és nem a szabadságjogok negligálását jelenti.

Az EP-képviselő egyetlen kritikát fogalmazott meg a találkozó kapcsán: számára elfogadhatatlan, hogy Putyin megkoszorúzta a szovjet hősök emlékművét, és ragaszkodik ahhoz, hogy 1956-ot ellenforradalomként értelmezze. Úgy tudja egyébként, hogy ebben a magyar félnek nem volt mozgástere, az orosz elnök mindenképpen koszorúzni akart.

Olvasson tovább: