hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ózd, a csodák csodája?

2014. 11. 20.
Egy 27 éves jobbikos közel kétharmados győzelmet aratva ütötte ki fideszes riválisát az ózdi polgármesteri székből. A megismételt választás után a baloldal padlóra került, mert saját szavazói is inkább a Jobbikra szavaztak, csakhogy földbe döngöljék a kormány­pártokat. A győztes a cukikampány és a romaellenesség kevert változatát alkalmazta.

Szokatlan nézőpontból ismerkedhetett a Fidesz a kétharmados választási eredménnyel Ózdon: a borsodi városban ugyanis magas részvétel mellett a Jobbik jelöltje nyerte 64 százalékkal a megismételt polgármester-választást. A kormánypárti induló 32, az MSZP–DK jelölt mindössze 3 százalékot ért el.
Az októberi önkormányzati választáson a jobbikos Janiczak Dávid 38,6 százalékos eredménnyel végzett az első helyen, mindössze 66 szavazattal megelőzve a 38 százalékos fideszes Fürjes Pál regnáló polgármestert. A Fidesz megtámadta az eredményt, így a hétvégén megismételték a szavazást. Mindkét esélyes komolyan rákészült a visszavágóra: a Fidesz – élve az új jogszabály adta lehetőséggel – szervezetten szállította a többségében romák lakta városrészek szavazóit, a Jobbik jelöltje az interneten buzdította a nem a városban élő ózdiakat a választáson való részvételre, a párt országos politikusai pedig a hely­színre utaztak az esetleges visszaélések tettenérésére.
A Jobbik brutális győzelmet aratott, az októberi 66 szavazatnyi különbséggel szemben a megismételt választáson Janiczak (10 299 szavazat) több mint ötezer szavazattal kapott többet, mint Fürjes (5076), pedig ő is növelte októberi szavazatai számát. A baloldali jelölt viszont visszaesett: 2200-ról 520 szavazatra.
Az első körben, októberben 11 ezer ózdi polgár ment el szavazni (39 százalékos részvételi arány), a megismételt voksoláson, most novemberben viszont 16 ezer. (57 százalék). Elképzelhető tehát, hogy az összes új szavazó Janiczakot támogatta, hiszen ő most közel hat­ezerrel több voksot kapott, mint októberben. Janiczak győzelmével Ózd lett a legnépesebb jobbikos vezetésű város (33 ezer lakos), Törökszentmiklós (20 ezer), Tapolca (16 ezer) és Tiszavasvári (13 ezer) mögött. A párt Ózddal együtt 12 településen ad polgármestert. (Az előző ciklus jobbikos településvezetői közül csak a botrányairól elhíresült gyöngyöspatai Juhász Oszkár bukott meg; elképzelhető, hogy visszatér korábbi biztonsági őri munkájához.)  
Információink szerint – és a számok is ezt mutatják – az ózdiakat kifejezetten felbőszítette, hogy a Fidesz megpróbálta felülírni az októberi többségi döntést, ezért most nyomatékosították, hogy változást akarnak. A jól beszélő Janiczak mindezt egy példázattal érzékeltette a megismételt választás előtti, Vona Gáborral közösen tartott kampány rendezvényen: az elvándorlás miatt a kilencvenes évek óta beteg Ózd a Jobbik győzelmével októberben a gyógyulás útjára lépett, az eredmény megtámadása pedig – egy áttét visszatérési kísérlete –, a város immunrendszerét is megerősítette.
Egy Ózd életét és közelmúltját is jól ismerő forrásunk szerint a városban a munkanélküliség a legnagyobb probléma. 1993-ban bezárták a helyi kohászati műveket, és ezzel 15 ezer munkahely szűnt meg az akkor még 45 ezer lakosú városban. A munkanélküliség szinte minden családot érintett. És érint ma is, ugyanis minden ígéret ellenére sem sikerült új munkahelyeket teremteni. A Jobbik már négy évvel ezelőtt is eséllyel indult, ám akkor Orbán Viktor személyesen kért és nyert bizalmat az ózdiaktól a Fidesznek. Volt ígéret ötszáz új munkahely teremtésére, bányanyitásra, az ígértekből azonban nem lett semmi, és ezt értékelték most a helyiek a kormánypárt földbe döngölésével. „Az elmúlt négy évben a Fidesz gyengén muzsikált, és bár voltak próbálkozásai, eredmények alig látszanak”, értékelte forrásunk, és hozzá tette: vélhetően azért nem jöttek a városba befektetők, mert nincs normális minőségű út – noha ez is az ígéretek között szerepelt.  
A semmire pedig könnyű ráígérni, és a Jobbik ezt tette: cukikampányt folytatott, Janiczak Dávid ingyenes egészségügyi vizsgálatot szervezett, termálvizet ígért, gyerekekkel és idősekkel mutatkozott, kutyamenhelyre látogatott. A háztetőkre napelemet, a városnak nappali tagozatos felsőoktatási intézményt, nagy sportegyesületet, turizmusfejlesztést ígért. Az sem ártott neki, hogy a Hír TV elővette egy korábbi fényképét, ahol egy Hitler-hasonmással látható. Az ózdiakat az sem érdekelte, hogy Janiczak mindössze 27 éves. Igaz, némi politikai múlttal már így is büszkélkedhet: 19 éves korától a lengyel kisebbségi önkormányzat tagja volt. 2009 óta a Jobbik tagja, 2010-ben is indult az önkormányzati választáson.
Mint Észak-Kelet Magyarországon általában, Ózdon is kiemelt probléma a roma és nem roma együttélés. „A városi iskolákban 40 százalék, az óvodákban már 50 százalék a cigány gyerekek aránya, és nagyon megnőtt az úgynevezett megélhetési bűnözés” állította ózdi interjúalanyunk. A megismé­telt választást éppen ezért többen etnikai szavazásként értelmezték. Természetesen a Jobbik is hangsúlyosan kezelte a kérdést. A kampányban például dokumentálták a romák lakta területeken zajló áramlopást, volt, hogy rendőröket hívtak a helyszínre. Janiczak ígéretei között szerepelt a „mélyigénytelenségben” élő önkormányzati bérlők kilakoltatása, a differenciált oktatás támogatása (ami a roma gyerekek elkülönítését jelentheti). De voltak programpontok, ahol egész konkrétan fogalmazott: Ózdon is elindítaná az érpataki modellt, kutyás, lovas, quados városőrséget és mezőőrséget ígért.
Egy interjúban azt mondta, meg kell találniuk azt a személyt a cigányság sorából, akinek tekintélye van, aki a rend pártján áll, és akivel sikerül elérni, hogy a cigányság nagy része is beálljon az építő emberek sorába.
Az ózdiak tehát hisznek a Jobbiknak, ezzel együtt az új polgármesternek nehéz dolga lesz, hiszen a képviselőtestületben a fideszesek vannak többségben. A hivatalát a héten elfoglaló új polgármester azt írta, nem akar eltávolodni szavazóitól, úgyhogy továbbra is szólítsák Dávidnak. És azt is hozzá tette, hisz benne, hogy Ózd a csodák csodája lesz.
A 3 százalékos baloldali eredményt forrásunk azzal magyarázta, hogy a helyi baloldali szavazók felmérték: a Fidesz megveréséhez át kell szavazniuk Janiczakra. A kormánypárti polgármester bukásán örvendező szocialista hangok mellett vannak realista értékelések is az MSZP-ben. Komjáthi Imre elnökségi tag például azt írta: „Ne akarjon már mindenki a régi politikai rutinból maszatolni az ózdi eredménnyel kapcsolatban. Igenis szégyen és katasztrófa, ami ott történt! Az elmúlt 25 év politikájának egyenes következménye. Az egykori szocialista iparváros fasiszta kézbe került. Aki ebben bármilyen pozitívumot lát, vagy ne adj’ Isten sikernek tekinti, az még mindig nem érti, hol vagyunk és hová tartunk. Én szégyellem magam.”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!