hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Lesz még Magyarországon baloldali kormány”
Beszélgetés Gulyás Gergellyel, az Országgyűlés alelnökével, a választási törvények egyik „atyjával” az idei választásokról, a kétharmad igazi okáról, a „maoista” Demszkyről és a „munkásőr” Zoltairól

2014. 10. 16.
Orbán Viktor a választásokat értékelve azt mondta, hogy – idézem: „a választás végkifejlete egy sohasem tapasztalt méretű összefogás, együttműködés és egység”. Nekem nem így tűnik, mert alacsony részvétel mellett a korábbiaknál kevesebb szavazatot kapott a Fidesz. Tarlós István soha nem kapott ilyen kevés voksot, mint most. A kerületek és a nagyvárosok többségében győztek ugyan, de sokat vesztettek a Fidesz jelöltjei. A 8 millió szavazópolgár 20 százaléka voksolt most a Fidesz jelöltjeire. Ez nem azt jelenti, hogy „soha nem tapasztalt összefogás” áll a Fidesz mögött.

– Egy demokráciában – akár országos, akár helyi szinten – mindig azok döntenek a közjogi tisztségviselőkről, akik részt vesznek egy választáson. Lehet azon vitatkozni, hogy az alacsonyabb részvétel milyen hatással van a legitimációra, de ez a vesztesek okoskodása. Hozzáteszem, csak Budapesten maradt el érdemben a korábbiaktól a választási részvétel, ez az egyik oka, hogy szavazatszám tekintetében Tarlós István valamivel rosszabb eredményt ért el, de győzelme így is imponálóan magabiztos. Négy éve mindenki azt mondta, hogy a Fidesz nemhogy megismételni, de még megközelíteni sem fogja tudni az akkor elért eredményt, most viszont azt látjuk, hogy a lényeget tekintve a kormánypárti dominancia mértéke nem változott. Ráadásul a legtöbb esetben most a kormánypárti polgármesterek és képviselők újraválasztására került sor, így ez már nem megelőlegezett, hanem megszolgált bizalom. A három idei választás eredményét összességében nehéz másként értékelni, mint ahogy Orbán Viktor tette: a demokratikus verseny keretei között a kormánypártok mögött korábban nem tapasztalt mértékű tartós választói összefogás jött létre.

Nem ciki a Fidesznek, hogy olyan polgári nagyvárosokban, mint Debrecen vagy Győr mindössze 35 százalékos részvételi aránynál jönnek ki azok az eredmények, amire ez a sikerjelentés épül? A társadalom kisebbsége lát csak értelmet a szavazásban?

– Ha a részvétel kínos, akkor az valamennyi pártnak kínos kell, hogy legyen, de a győztesnek legkevésbé. Ez a harmadik választás volt idén. Az emberek közül sokan – különösen azért, mert a baloldal összeomlás utáni belső marakodását látva előre lefutottnak érezték a versenyt – inkább otthon maradtak, de ez nem változ­tat azon, hogy országosan a 2010-estől alig elmaradó részvétel volt. A demokrácia alapelve, hogy tisztségviselők megválasztásánál azoknak a véleménye számít, akik a részvétel mellett döntenek. Az Egyesült Államokban legritkább esetben fordul elő, hogy az elnökválasztáson való részvétel az ötven százalékot eléri. Ez mégsem vet fel legitimációs kérdéseket.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!