Kereső toggle

Kiforgatás, kettős mérce és gyűlölet

Interjú Kovács Zoltánnal, a magyar kormány nemzetközi szóvivőjével

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Minden magyart megsértenek azok a külföldi politikusok, akik a magyar kormánnyal szemben kritikát fogalmaznak meg – foglalható össze Kovács Zoltánnak, a kormány nemzetközi szóvivőjének véleménye. A civilben történész politikus szerint a Magyarországot érő kritikadömping mögött felsejlik, hogy a nyugat-európai sajtó évszázados beidegződésekre alapozva igencsak szereti hangoztatni a kelet-európaiakkal szembeni negatív sztereotípiákat.

Mi az oka a sok nemzetközi kritikus nyilatkozatnak és szerkesztőségi cikknek? Magyarország elvesztette nyugati barátait?

– A politikában sok klasszikust lehet idézni barátokról, ellenségekről és az érdekekről. Például a 19. század közepéről Palmerstont arról, hogy Angliának nem barátai, hanem érdekei vannak. Viccet félretéve: az igazi barátaink tudják, hogy mi zajlik Magyarországon, és azt is, hogy miért kerültünk a kritikák pergőtüzébe. A bírálatok többségének az égvilágon semmi köze a valósághoz; sok szempontból pedig egy valójában le nem zárható ideológiai küzdelem áll az ilyen nyilatkozatok mögött. Ilyen a „liberális” viták természete.

Mégis, amikor a patinás és tekintélyes Washington Postban (amely amerikai elnököt is buktatott már) kritikus cikkeket olvas, mire gondol? Hogyan esik az Önnek, amikor a világhírű Fukuyama ekézi a magyar kormányt?

– Két dolog jut eszembe. Egyrészt, nincs új a nap alatt. Magyarország az elmúlt 25 évben számtalanszor állt támadás alatt – persze mindig akkor, amikor polgári, jobbközép kormány volt. Különféle érdekkörök és persze legpőrébb politikai okok állnak a kritikák mögött. Másrészt, az ismerethiány egészen mértékadó körökben is nagy – illetve a szándékosság napnál világosabb. Elszomorító azt látni, amikor  Francis Fukuyamáról bizonyosodik be, hogy nincs tisztában Magyarország geopolitikai helyzetével, alkotmányos berendezkedésével vagy éppen történelmével. Az ilyen körökből érkező „értékalapú” megnyilvánulások kitűnően alkalmasak arra, hogy ne a tényekről beszélgessünk, hanem ideológiai csatát vívjunk. A kritikusok egyebek mellett nem vették a fáradságot, hogy teljes egészében elolvassák a miniszterelnök úr tusnádfürdői beszédét, illetve az azóta tett nyilatkozatait. Euroatlanti elkötelezettségünk és értékválasztásunk változatlan. Mindezt következetesen képviseljük ebben a változó világban, nemzeti érdekeink következetes képviselete mellett. Igaz, 2010 óta új szelek fújnak, hiszen ez a balliberális kormányok alatt nem így volt.

Amerikai üzleti érdekeket nem sértett a rezsicsökkentés, sem a bank-adó. Milyen üzleti vagy politikai konfliktusa volna Fukuyamának vagy a Washington Postnak a magyar kormánnyal?

– Ez esetben természetesen nem üzleti kérdésről van szó. Értékalapú vitát próbálnak ránk kényszeríteni, de olyan kérdésekben, mint például a jogállamiság, a demokrácia helyzete, melyekben a magyaroknak nincs mit bizonygatnia. Találóan fogalmazott a miniszterelnök, amikor a külképviseleti konferencián kijelentette, hogy Magyarország az egyetlen európai ország, amelyet a feje tetejétől a talpáig átvilágítottak az elmúlt években. Kiálltuk a próbát! Nem kell semmit bizonygatnunk! A tények makacs dolgok.

Nem tisztességes az sem, amikor kiforgatják Orbán Viktor szavait. Többször kifejtette már, hogy a magyarok nem szoktak szolgai módon, kritikátlanul modelleket átvenni. Tusnádfürdőn a nemzetközi szakirodalomból hozott példákat, hogy közgazdasági vagy államszervezési problémákra adott válaszok tekintetében milyen országoktól lehet tanulni. A napnál világosabb, hogy azok a – többek között ázsiai – országok érnek el sikereket a gazdaság- és foglalkoztatáspolitikában, amelyek munkaalapú módon közelítik meg a kérdést, és nem segélyekkel próbálnak társadalmat szervezni.  Ma már minden józanul gondolkodó politikus és elemző tisztán látja, hogy a jóléti állam, amelyet Nyugat-Európában kitaláltak, a saját korlátaiba ütközött; tarthatatlan, hogy emberek tömegei rendezkedtek be arra, hogy segélyekből próbálnak megélni aktivitás helyett.

Az úgynevezett Nyugaton is magas az aktivitás, az Egyesült Államokban, Svédországban és Olaszországban is 70 százalék feletti az aktivitási ráta. Nem a liberális demokrácia és az illiberális állam a törésvonal e kérdésben. Nagyon sok ázsiai országban a munkaalapú állam azt jelenti, hogy rabszolgasorban, fillérekért dolgoznak az emberek, ami miatt az az államszervezési modell biztosan nem vonzó a magyaroknak. Nem is oda zajlik a kivándorlás.     

– Éppen ezért az összehasonlításokat csak pontosan szabad megtenni. Magyarországon alacsony a foglalkoztatás szintje, bár 55 százalékról négy év alatt eljutottunk a 60 százalékig. A kommunizmus és a rossz társadalompolitikák örökségét rettentő nehéz felszámolni: emberek tömegeit hagyták „jogosultság” alapon berendezkedni. Mi a keleti társadalmakra nem modellként tekintünk, nem az olcsó bérmunkások országa akarunk lenni. Ugyanakkor a realitásokkal szembe kell nézni: a munkaalapú társadalmak gazdasági értelemben fejlődési pályára álltak, illetve azon maradtak. Magyarországon a posztkommunista múlttal és a baloldali kormányok félresikerült, segélyezésközpontú politikájával le kell számolni.  

De a liberális demokráciákban is találunk úgynevezett munkaalapú társadalmat, hisz – csak ismétlem magam – az Egyesült Államokban és Svédországban is magas a foglalkoztatási aktivitás. 

– Ezért nem értjük az amerikai kritikákat. A miniszterelnök is egyértelműen elmondta, hogy a mi felfogásunk és az úgynevezett liberális felfogás között mi a különbség: a „liberálisok” abban gondolkodnak, hogy a piac majd megoldja a problémákat. Mi azt mondjuk, hogy Közép-Európában ez önmagában nem működik, a piac egyedül nem rendezi el ezeket a kérdéseket, azokat a történeti hátrányokat, amik Magyarország sajátos múltjából fakadnak. Az állam által is szervezett gazdasággal lehet ezeket a hátrányokat ledolgozni.

Igen, de a liberális demokrácia, mint modell, a szlovákoknak és a lengyeleknek óriási sikert hozott. Hasonlóan posztkommunista országok, mégis náluk ez a modell működött.

– És voltak olyan rövid periódusok, amikor Magyarország is tudott a liberális demokrácia modelljével hasonlót felmutatni. A mi felismerésünk, hogy ennek a határai végesek; új államszervezési modellre volt szükség, hogy növelni tudjuk a foglalkoztatást. 

Ön tanárember, az oktatásban fontosak a pontos definíciók, ezért kérem, fejtse ki, mi az illiberális demokrácia! 

– A külképviseleti értekezleten Orbán Viktor elmondta, hogy a kifejezés valóban félreérthető lehet, például egy amerikai számára. Egy-egy kifejezés mást jelent eltérő kultúrkörökben. Megjegyezném: senki és soha nem beszélt antiliberális elvekről. A napnál világosabb, hogy az a kórus, amely megszólalt ebben az ügyben, nem arra tett erőfeszítést, hogy a szöveget gondosan elolvassa és megértse. Nem esnék abba a hibába, hogy az előadás egy-egy részét magyarázzam, mert ez a kifejezés csak az egész tusnádfürdői előadás kontextusában érthető meg. Olyan összefüggő gondolatsorról van szó, amit tudatosan kiforgattak és félreértelmeztek; például hogy mi veszni hagynánk a klasszikus szabadságjogokat.

A Washington Post, a New York Times, az angolszász világban mértékadónak számító orgánumok szerkesztői ennyire felületesek lennének? 

– Nem. Illetve ez nem felületesség: egy rugóra jár az agyuk. A nyugati sajtóra mindig jellemző volt, hogy mindig keresett egy olyan célpontot, amelyre rá lehet vetíteni a különféle fóbiáikat és félelmeiket. Amit most a nyakunkba kaptunk, annak nagy valószínűséggel az Ukrajnával kapcsolatos magyar álláspont – leginkább tudatos – félreértelmezése az oka. Magyarország kiinduló álláspontja megegyezik NATO-szövetségeseinkkel és az unió minden tagállamáéval: nemzetközi jogsértés történt, amire válaszokat kell adni. Mi azt gondoljuk, hogy az eddig adott válaszokról bebizonyosodott, hogy nem jók. Csüdig állunk egy olyan helyzetben, amely mindenkinek rossz, és amelynek feloldása mindenkinek érdeke. A magyar álláspont, miként az angol és a német, a nemzeti érdekből indul ki. Tipikus példája a kettős mércének mindaz, ami történik. Ráadásul oda sem engednek minket a nyugati nyilvánosság felületeihez. Hetek óta közelharcot folytatunk, hogy a válaszainkat az említett orgánumok egyáltalán lehozzák. Három hete adtam egy 17 perces nyilatkozatot a BBC-nek, ami azóta sem került adásba.

Említette, hogy érdekkörök is állnak a kritikák mögött. Melyek azok?

– A nemzetközi politika világában folyamatosan változó érdekekkel és érdekkörökkel találkozhatunk. A történelem sok mindenre megtanít, például arra, hogy a tutyimutyi, bizonytalan nemzeteket a nagyhatalmak mindig felhasználták a saját céljaikra. Mi most azt tesszük, hogy kőkemény következetességgel kiállunk nemzeti érdekeink mellett. Amikor az ukrán helyzetről először tárgyaltak az uniós politikusok Litvániában tavaly novemberben, még szó sem volt Oroszország elleni szankciókról. Teljesen más volt a politikai helyzet. A magyar kormány nemzetközi vállalásait figyelembe véve a nemzeti érdekek mentén fogalmazza meg az álláspontját egy változó világpolitikai helyzetben. Minimum nem fair, hogy azért kritizálnak minket, amiért a véleményünk szerint az egész európai közösségre nézve rossz politikáról mondjuk azt, hogy legalább beszéljünk róla és nézzük meg, hogy nincs-e jobb eszköz a szankcióknál céljaink elérésére.

Az értelmes párbeszéd helyett most olvashatjuk a szerkesztőségi véleményeket a különféle világlapokban. Hozzáteszem, Simonyi András volt nagykövet és Charles Gati Amerikában élő, magyar származású politológus elmarasztaló hangvételű cikkeinek esetében személyes sérelmeket, már-már gyűlöletet lehet felfedezni a magyar kormány iránt.     

Tudatosan nem őket említettem korábban, hanem az úgynevezett szerkesztőségi cikkeket és Fukuyamát, hisz nekik nincs személyes dimenziójuk az amerikai–magyar kapcsolatokban. Ahhoz képest, hogy 25 éve Magyarország a határnyitással sztár volt a világban, most sorjáznak a brutális hangvételű kritikák. Ez aggasztó, ez valamit mutat!

– Nem az ország változott meg. Mi korrekt és tisztességes módon igyekszünk elmagyarázni, hogy mit és miért teszünk. Ha ez nem esik egybe bizonyos érdek- és véleménykörök álláspontjával, akkor ezt kapjuk. Különösen felerősíti az alaptalan kritikákat, ha a magyar ellenzék baloldali pártjai mindezt megfűszerezik azzal, hogy még mindig sikeresen mozgatják a nemzetközi kapcsolataikat.  

Számomra nehéz elhinni, hogy Tóbiás József, Kunhalmi Ágnes, Falus Ferenc vagy Fodor Gábor „bemanipulálják” a tekintélyes Washington Postot.

– Kiérzem a szavaiból az iróniát, esetükben tényleg nehéz lenne ezt elhinni, de Charles Gati és Simonyi András kapcsolatrendszerét nem becsülném le. Az ellenzéki kritikák társulva az ilyen véleményvezérek negatív befolyásával láthatóan az angolszász újságírók józan ítélőképességét is negatívan befolyásolják. Évek óta van rálátásom a kormánnyal szembeni kritikák forrásaira. Higgye el, összehangolt, jól előkészített támadások érik Magyarországot.

Akkor igaza van Kövér Lászlónak, hogy Önök nagy befolyású háttérhatalmakkal is viaskodnak?

– A házelnök úr nagy politikai tapasztalatokkal bír, mindig mértékadóan fogalmaz. Bárkinek bármi is a szándéka, nekünk nem tudják bemesélni, hogy nem vagyunk demokrácia, és az elveinket, az euroatlanti elkötelezettségünket feladtuk volna. Mint mondtam, Magyarország a leginkább „átvilágított” ország Európában. A magyar média sokszínű és szabad. Rendre fals, hazug információk alapján formálnak véleményt rólunk. Konkrét példa: az Európai Bizottság leendő elnökének tulajdonított, Magyarországról negatívan fogalmazó Twitter-bejegyzést a Foreign Policy velünk foglalkozó írása úgy használja tényként, hogy már másnap bebizonyosodott róla, hogy kamu volt az egész, Juncker úr nem is írt rólunk semmit. Ez alapján azért elgondolkodtató a nemzetközi média ténykedése.

Legutóbb a svéd EU-ügyi miniszter bírálta az Orbán Viktor vezette kormány politikáját, amire Szijjártó Péter külügyminiszter-helyettes egyebek közt azt válaszolta, hogy a svéd politikus a magyar embereket is megrágalmazta. Nem tévedés összemosni a magyarokat (mint népet) és a kormány politikáját?      

– Helyes és kellően erélyes volt Szijjártó Péter nyilatkozata. Napnál világosabb, hogy ez esetben egyébként svéd belpolitikai okai voltak a megnyilatkozásnak: Svédországban szeptember közepén választások lesznek, a svéd miniszter asszony pártpolitikusként nyilatkozva vette elő Magyarországot, alkalmazva a klasszikus receptet: találj egy olyan országot, amelyhez képest be lehet bizonyítani, hogy Svédországban mennyire rendben mennek a dolgok. Milyen érdekes ugyanakkor, hogy a nemzetközi sajtó nem „öblögeti” hosszasan, hogy a minap brutálisan vertek szét rendőrök egy antifasiszta tüntetést, sértették meg a tüntetők emberi jogait – Svédországban. A kettős mérce mellett ráadásul a nyugat-európai sajtó évszázados beidegződésekre alapozva igencsak szereti hangoztatni a kelet-európaiakkal szembeni negatív sztereotípiákat. Történész vagyok, a nemzeti előítéletekkel minden európai országban szoktak a politikusok és a sajtó operálni. Éppen ezért az ilyen kritikák minden magyar embert érintenek. Ezért is volt helyes Szijjártó Péter megfogalmazása: ilyen esetekben a magyar embereket sértegetik. Minden magyart.

Olvasson tovább: