hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A kétféle liberalizmus - Hack Péter írása

2014. 07. 31.
Orbán Viktor múlt heti, Tusnádfürdőn elmondott beszéde nem csekély hullámokat gerjesztett. A beszéd egy illiberális állam építése mellett tett hitet, és Magyarország számára vonzó, sőt követendő példaként olyan országokat jelölt meg, mint Oroszország, Kína, India, Szingapúr és Törökország. Az elhangzottak némi zavart okoztak jobboldalon, hiszen a miniszterelnök hívei sem igazán érthették, hogy miről is beszél vezetőjük. Ugyanakkor a beszéd nem hozott fordulatot az ellenzék évek óta tartó zavarában.

Az utóbbi azért fontos körülmény, mert régóta ismert tétel, hogy minden hatalom addig terjeszkedik, amíg korlátba nem ütközik. A politikai hatalomnak lehetnek jogi korlátai, de a politikai erőt igazán csak egy nála erősebb politikai erő tudja korlátozni. A magyar ellenzék mindeddig nem tudott erőt mutatni a kormány törekvéseivel szemben, és amíg ezen a helyzeten nem tud változtatni, addig nincs esély a változásra.  A történelemben ugyanakkor számos példa volt arra, hogy semmilyen jogi korlátot nem ismerő diktatúrákat a velük szemben alternatívát jelentő politikai erők meg tudtak dönteni. Ha valaki a magyar demokráciát veszélyben látja, akkor számára nem az a kérdés, hogy Strasbourgban vagy Brüsszelben fel tudja-e tartóztatni a negatív folyamatokat, hanem az, hogy tud-e tömegek számára vonzó alternatívát nyújtani.

A beszéd célja

A miniszterelnök beszédének fő célja a tábor megerősítése, a közös valóságértelmezés megteremtése. Ebben Orbán Viktor azt a tehetségét villantotta fel, ami őt 25 éve a politikai mezőny fölé emeli. Ennek a tehetségnek a lényege, hogy kortársainál jobban érti, és jobban ki tudja használni a közhangulatot. Az 1989-es beszédében is ő tudta a legjobban eltalálni azt, amit az emberek hallani akartak. 1994-ben ugyan tett egy kísérletet arra, hogy szembemenjen a közhangulattal, de ennek majdnem végzetes választási vereség lett a következménye. Azóta nem követi el ezt a hibát, nem akarja ő irányítani a társadalmat, hanem meglovagolja a közhangulatot. Jelenleg a magyar választók talán a legcsalódottabbak Európában. Orbán ennek a csalódásnak a szócsöve.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!