Kereső toggle

Rogán: Mindenki visszakapja, amit elvettek tőle a bankok

– mondja a Fidesz frakcióvezetője

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Gőzerővel készül a devizatörvény, úgy tudjuk, a Fidesz a mostani tervezetet sem tartja elég keménynek...

– Egyértelműen ki kell mondani, hogy semmilyen elévülésről nem lehet szó a devizahitelesekkel kapcsolatosan, hiszen nekik nem volt lehetőségük arra, hogy a velük szemben tanúsított méltánytalansággal szembemenjenek. Éppen ezért módosító törvényjavaslattal fog élni a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja, még határozottabban állunk ki a devizahitelesek mellett a bankokkal szemben. Ha egy szerződés már öt évvel ezelőtt lejárt, az adós törlesztett, akkor a polgári törvénykönyv szerint is elévült a jogsértés, de folyamatban lévő szerződések és öt éven belüli szerződések esetén az elévülésről szó sem lehet.

Ha elfogadják a törvényjavaslatot, hogyan tovább? Hogyan fog mindez működni a gyakorlatban?

– A bankoknak újra kell számolniuk a költségeket, és amit tisztességtelenül vettek el az ügyféltől, azt vissza kell adniuk, kivétel nélkül. Álláspontunk szerint ugyanis az egyoldalú szerződésmódosítással és az árfolyamréssel mindenkivel szemben tisztességtelenül jártak el. A mi feladatunk, hogy kimondjuk ezt a jogsértést, ők ezt nyilvánvalóan megtámadják, de nagyon rövid idő alatt le kell zajlania az ezzel kapcsolatos pereknek.

Nem tartanak attól, hogy az egész ügy újra hosszú időkre bekerül az állásfoglalások, jogi procedúrák bűvkörébe? Hiszen a Kúria döntésére is hosszú ideig kellett várni.

– Három hónapon belül ezeknek a pereknek le kell zajlaniuk, ami azt jelenti, hogy karácsony előtt mindenki vissza fogja kapni, amit a bankok tisztességtelenül vettek el. Szeptemberben a parlament két törvényt fog ezzel kapcsolatosan elfogadni. Egyrészt meghatározzuk, hogy az embereknek hogyan kell visszakapniuk a pénzüket, másrészt átalakítjuk az összes olyan devizahitelt, amin jelzálog van és magánszemélyhez kötődik.

Négy évvel ezelőtt markáns intézkedéseket vezettek be, mely olykor a nemzetközi politika felhördülését eredményezte. Mindez elsősorban a multikat érintette, no meg a médiát. Most úgy látom, még erőteljesebb politikát folytatnak. Nem tartanak a kritikus hangoktól?

– Magyarországon igazságos közteherviselés szükségeltetik. A Gyurcsány–Bajnai-kormány idején azt hívták igazságos közteherviselésnek, hogy a multinacionális nagyvállalatok, médiacégek nem fizettek adót, az emberektől ellenben nagyon magas személyi jövedelem-adót vontak el. Mi azt mondjuk, hogy a főként külföldi kézben lévő multikat az igazságos rendszer szerint meg kell adóztatni. Ennek tipikus példája a reklámadó, ami felmerült már az előző ciklusban is, sőt igazából minden kormány fejében felmerült, csak senki nem mert eddig belevágni. Négy éve még mi sem mertük felvállalni, most viszont a győztes választások sorozata után érezzük az emberek támogatását, hogy az igazságos közteherviselést minden területre ki kell terjesztenünk.

Eközben azt láthatjuk, hogy a kereskedelmi csatorna hirtelen huszárvágással sokkal kritikusabb a kormány tevékenységével szemben. Majd jön a hír, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomoz ugyanezen csatornánál. Kicsit úgy tűnik kívülről, mintha félnének az RTL Klub jelenlegi híradós adásaitól...

– Ha félnénk, nem vetettük volna ki a reklámadót. A legnagyobb médiacégek kasszírozzák a legnagyobb nyereséget, ezért tudomásul kell venniük, hogy nekik is kell adót fizetniük. Azt látom, hogy a politikai nyomásgyakorlást azért alkalmazzák, mert nem szeretnének adót fizetni. Vitáink érdekes mellékvágánya, hogy közben napvilágra került, van közöttük olyan, például az RTL Klub, amely eddig sem fizetett meg minden adót. Nagyon ügyes, akár jogszerűnek is mondható kreatív technikákkal megpróbálta kikerülni az adófizetési kötelezettséget. Úgy gondolom, ha ez kiderül, az a normális, hogy a nemzetgazdasági miniszter nyomozást rendel el.

Az elmúlt napokban nagy port kavart Tasnádi László rendészeti államtitkár ügye, akiről kiderült, hogy III/II-es ügynökként kémelhárító tevékenységet végzett az előző rendszerben. Még a jobboldalt is megosztja a kérdés. Mindez azonban túlmutat Tasnádin, hiszen az ügynökmúlt nem lett lezárva. Jómagam már 1990-ben születtem, adódik a kérdés, a mi generációnknak lesz-e lehetősége megismerni azokat az iratokat, melyek még születésünk előtt keletkeztek, de az azokban szereplő információk ma is hatással vannak társadalmunkra?

– Teljesen jogos az igény. Azok, akik érintettek voltak, az általunk hozott törvények szellemében ma is megismerhetik a múltat, kikérhetik a rájuk vonatkozó aktákat, és abból kiderül, hogy kik figyelték meg őket. A Nemzeti Emlékezet Bizottságának az a feladata, hogy a szelektív nyilvánosság helyett a teljes nyilvánosságot biztosítsa. Azt azonban hadd tegyem hozzá, hogy az ügynökkérdéshez a Tasnádi-ügynek semmi köze nincs. Az ellenzéknek sikerült feltalálni a spanyolviaszt, most vették észre, hogy Tasnádi László mindig is rendőr volt. Ezt ő sohasem tagadta, benne volt az életrajzában, ellentétben Medgyessy Péterrel, aki úgy vállalt politikai szerepet, hogy nem mondta el, milyen feladata volt korábban, és a múltját az életrajzában sem szerepeltette.

Kimondhatjuk tehát, hogy Tasnádi László múlt rendszerbeli tevékenysége nem volt bűnös?

– Azt gondolom, hogy Tasnádi László akkor is hivatásos tisztként szolgált, és ma is hivatásos tisztként szolgál, és ugyanazon szakterületen kell, hogy dolgozzon, mint évtizedeken keresztül. Ráadásul az elmúlt négy évben ugyanezen feladatot látta el helyettes államtitkárként, a minisztert képviselte a nemzetbiztonsági bizottságban, akkor érdekes módon senkinek nem tűnt fel a múltja, most viszont támadják.

Olvasson tovább: