hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vonáék ősszel bevehetik Miskolcot

2014. 05. 01.
Bár a választás éjjelén csalódott volt a Jobbik vezérkara, másnap már bele is vágtak a következő kampányba. Három hét távlatából úgy tűnik, a párt előretörését az hozta, hogy a törzsszavazóknak elég volt a durva, de csak helyben folytatott kommunikáció, míg a cukikampány több százezer újabb, gyanútlan szavazót hozott. Az sem volt hátrány, hogy a szélsőjobbos pártot egyik politikai ellenfele sem támadta.

„Pont úgy alakult a választás, ahogy a Fidesz képzelte.” „Kisebbfajta pánik tört ki a Fideszben a Jobbik nem várt erősödése miatt.” Két, egymásnak ellentmondó álláspont a parlamenti választások kapcsán, az EP-és az őszi önkormányzati választások előtt. Hogy melyik áll közelebb a valósághoz, az kiderülhet abból is, hogy a közeljövőben támadásba lendül-e a kormánypárt gépezete a szélsőjobb ellen, vagy ugyanúgy nyugalomban marad, mint a mostani kampányban. 

Tény, hogy a Fidesz számára kényelmes helyzet alakult ki az új parlamentben, hiszen olyan egyharmados ellenzéke lesz, amelyik önmagában is totálisan megosztott: a baloldali pártok összebékíthetetlenek a Jobbikkal, így jó ideig semmi nem veszélyezteti a kormánypártokat. Másrészt viszont az is tény, hogy a Jobbik – bár egyéni körzetet nem nyert,  és a torz választási rendszer miatt az előzőeknél több szavazattal is kisebb mandátumaránya lesz, mint eddig – mégiscsak erősödött: a Republikon elemzése szerint 106 egyéni körzetből 41-ben a Jobbik jobban szerepelt a baloldali összefogás jelöltjénél. Igaz, hogy országosan a baloldal a második erő, de csak kicsit maradt el tőle a Jobbik. Ez pedig lendületet adhat számára az EP- és az önkormányzati választáshoz. Sőt, a feltételes mód nem is indokolt, hiszen a parlamenti választás másnapján már megjelentek a Jobbik EP-listavezetőjének, Morvai Krisztinának az óriásplakátjai, és szinte elárasztották az országot. (Miközben a többi párt még halvány jelét sem adta, hogy újabb erőpróba következik.)

Egy, a Jobbik és a Fidesz köreiben is mozgó forrásunk szerint a kormánypárt döntéshozói meglepődtek a Jobbik sikerén, és új stratégián gondolkodnak. Állítólag komolyan tartanak tőle, hogy a Jobbik akár 50 – a pesszimistábbak szerint akár 100 – polgármesteri címet is nyerhet – jelenleg alig pár települést vezet jobbikos –, ami óriási előrelépést és lehetőséget jelentene 2018-ra nézve.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!