hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Virágozzék több tucat párt

2014. 03. 14.
A héten lejárt a jelöltállításra biztosított határidő, és úgy tűnik, lehet olyan választó­körzet, ahol húsznál is többen versenyezhetnek az egyéni mandátumért.

A titok egyszerű: a Fidesz könnyebbé tette a képviselők indulását, mert enyhített a kopogtatócédulák rendszerén: ma elég ötszáz aláírás az ajánlóívre a jelöltté váláshoz, valamint a jelöltek számára állami kampánybüdzsé biztosításához. Az új választási szabályok kritikusai szerint azért hozta ezeket a rendelkezéseket a Fidesz, hogy az amúgy is megosztott baloldali tábort még inkább megossza. Ennek köszönhetően számtalan különös csoportosulás is indul a voksoláson, alább az legérdekesebb pártokat mutatjuk be.        

SMS
A Seres Mária Szövetségesei (SMS) és képviselőjelöltjei nem tesznek közzé közös programot, hanem a jelöltjeik egy-egy, a társadalom többségét érdeklő és érintő konkrét téma képviseletét vállalják fel. Filozófiájuk szerint bármilyen dolgot vagy megoldást annak kell finanszírozni, akinek az a legkevesebbe kerül.
Az SMS-kormány legfontosabb feladata lenne, hogy jelentősen csökkentse a nagy vagyoni különbségeket. Hatalomra jutva egész évben végezhető közmunkát adnának 10 ezer hajléktalannak. Számításaik szerint ez a 10 ezer közmunkahely csak 500 millió forintba kerülne évente a költségvetésnek, miközben 5 milliárd forinttal növelné a hajléktalanok bevételeit, ez az 5 milliárd pedig a multiplikátorhatás miatt évente 10 milliárd forint
keresletet generálna, ami viszont újabb
2 ezer munkahelyet teremtene.

Új Dimenzió Párt
Nem ígér, hanem leginkább kér a tavaly életre hívott Új Dimenzió Párt, melynek alapítói között „csupa fiatal, sorsába bele nem törődő, a fiatalokért tenni akaró ember található.” Az ÚDP nem nyugszik bele, hogy semmibe veszik a fiatalokat. Nem kérnek sokat, de amit kérnek, azt mindenkinek kérik: ingyenes képzést és továbbképzést, az otthonteremtés támogatását, állami lakások újbóli építését, munkahelyteremtést, a 30 éven aluliak alkalmazásának kiemelt támogatását és ingyenes wifit minden közterületen.
A párt honlapján lapzártánk idején még nem derült ki, hogy kik lesznek a jelöltjeik, mert erre a menüpontra kattintva egy üres, név nélküli oldal jelent meg.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!