Kereső toggle

Menny és pokol két órában

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ünnepi szentmisére gyűltek egybe a hét elején Feri atya és hívei a budapesti Syma csarnokba. Legalábbis ez lehetett a benyomása a DK kampányeseményén annak, akit nem ragadott magával az ilyenkor minimálisan elvárható választási ígérethalmaz helyett prezentált hagymázas moralizálás és a politikai jobboldallal összekevert kereszténység kioktatása.

A 2006-os győzelem romantikájában fogant buli elsősorban a szépkorúakat érdekelte, ők azonban a rendezők várakozásait meghaladó létszámban érkeztek a helyszínre. A kormányváltó nyugdíjasok egyike bevallja, hogy ha aktív munkavállaló lenne, nem állna szóba mindenféle újságírókkal (például a Hetekkel sem), mert féltené az állását. Megítélése szerint egyébként az egész ország fél és tájékozatlan, kivéve azokat a rokonait, akik Orbán Viktort a magyarok istenének hiszik.

Amíg kezdődik a tévéközvetítés, alá lehet írni a segítőket lajstromozó ívet a bejáratnál, vagy féláron lehet újabb darabokkal gyarapítani az otthon sorakozó Debreczeni József- sorozatot. Termékeny író. A Gyurcsány a konyhában címűt pechére nem ő írta. Pedig azt is féláron lehet kapni. Ingyen itt ma csak a Ludas Matyi van. És sajnos a sújtólégként támadó Pa-Dö-Dő produkció, amiért akár fizetett is volna az emberfia, ha elmarad. A konferanszié szerint azért aktualizálták a hazánkból kivonuló szovjeteknek szánt dal szövegét (Bye Bye helyett Hi Hi Szása), mert Orbán behívta az oroszokat. A fáradt végtagokat azonban csak Gréczy Zsolt, DK-szóvivő tudja átmozgatni egy olyan gyakorlattal, melynek során a bal kéz felemelése Orbán Viktor távozását jelenti, a jobb kéz felemelése (bal marad a levegőben) a „mi győzünk”-öt. Ja, és a közvetítés előtt minden telót kikapcsolni szíveskedjenek, mert az „ellenség füle mindenhol ott van”.

A három fővárosi DK-jelölt a nem miniszterelnök-jelölt Gyurcsány előzenekara. Bauer Tamás (ex-SZDSZ) rutinja szembeötlő, a hangerő és a papír a két fiatalabb – Kerék-Bárczy Szabolcs (ex-MDF) és Oláh Lajos (ex-MSZP) – aspiránsé. Gondolkozni is csak az ő mondanivalóján van mit. Azt mondja ugyanis, hogy azért hazudik a Fidesz, mert ha igazat mondana, akkor nem szavazna rájuk senki. Sőt! Ez a sok sebből vérző baloldal azért méltó Orbán rendszerének leváltására, mert a korábbi kormányai bebizonyították, hogy nem a hatalom megtartásáért fáradoztak, hanem az ország jövőjéért.

Oláh Lajosnak azzal sikerült felkorbácsolni hallgatósága indulatait, hogy elárulta: ellenfele, a fideszes Rónaszékiné Keresztes Mónika nem volt hajlandó elfogadni tőle a nőnapi virágot. Mondjuk ez tényleg modortalanság, még ha a vörös szegfűbe nyilvánvalóan lehallgatórendszer volt is telepítve, és a virág porzói szaringázt bocsátottak ki szaglás hatására. A pórul járt Oláh azzal búcsúzott, hogy minden szavazat a győztes szavazat, hiszen 2006-ban egyetlen vokson múlt, hogy Borsod megye egyik körzetében szocialista jelölt jutott a parlamentbe.

A fő attrakció szintén az utolsó győztes csatából építkezett: „Igen! Igen!” – mondta találóan Gyurcsány Ferenc a 2006-os kampányszlogenre utalva, állva tapsoló rajongói pedig hozzátették: „Húzzunk bele!” A múlt heti láznak semmi nyoma, Klára asszony visszatérhetett a hímzéséhez. A DK vezére a prédikátori és a néptanítói szerep között lavírozva varázsolta el ismét hallgatóságát. Elfogulatlanok számára azt ugyan kevésbé hitelesen tudta csak képviselni, hogy Kelet a pusztulással és Nyugat a szárnyalással egyenlő, de ennek alátámasztására ellenlábasai terminológiájából kölcsönözve kijelentette: népünk, a 40 éves kommunista időszakot leszámítva, már az Etelközből is és azóta is, örökké semmi egyebet nem csinált, mint azt az egyet, hogy Nyugatra tartott. A kormányváltás egyik értelme tehát az lenne, ha végre beteljesíthetnénk Szent István tervét. Mármint a baloldal.

Prédikációjában két részre osztja az országot: a Horthyt visszasíró keresztényekre és a Kádár-nosztalgiás szenvedőkre. Irodalmi, sőt szakrális magasságokba lépve szól nyája lelkéhez. Hol kiabál, hol suttog, Adytól és Radnótitól idéz, felnőtté váló népről, önálló nemzettudatról beszél, imádnivaló országról, befogadásról és sokszínűségről, pokolról (a piacgazdaság hiánya) és mennyről (ahova nem tudja repíteni az országot). Úgy tűnik, mindjárt sír, s mi vele sírunk.

De csak majdnem, mert szervírozza a feketelevest. „Ne jöjjenek itt nekem a kereszténységgel! Ha azok lennének, akkor tudnák, hogy mindannyian Isten képét hordozzuk az arcunkon” – és ez annyira bemegy a köröm alá, hogy a tévéközvetítés után engedélyezett három közönségkérdésből az egyik éppen erre kíváncsi (a másik kettő a falu haláláról és a fiatalok elvándorlásáról szól). A DK elnöke pedig elmondja, mi a kereszténység. Magánügy. Ez a nyugat-európai hagyomány. Nem a hatalomhoz kell dörgölőzni, hanem le kell hajolni az elesettekhez. Ezért van nagy bajban a Magyar Katolikus Püspöki Kar – érvel Gyurcsány – mióta Ferenc pápa ül Szent Péter trónján. Amúgy meg ne „abajgassák fiatalkorú gyermekeinket, mert az pedofília”. A politikai pedofília ehhez képest az, hogy „általuk meghatározott könyvekből avítt erkölcstant tanítanak a gyermekeinknek”. Márpedig Josip Tot örökösei ne tanítsák erkölcsre a gyermekeinket.

A hazainduló tömegből kihalászott emberünk az őszödi beszéd óta Gyurcsány fun. Holott kulák családból származik, és meghurcolta őket az előző rendszer. Szerinte „a Feri” egyszerre taszító és vonzó. A „felsőbb rétegek” kedvelik, a „középréteg” utálja, az „alsóbb rétegek” a Fidesz és a Jobbik. „A Feri kellett volna legyen a miniszterelnök-jelölt, nem az Attila” – magyarázza az idős férfi, aki egy nap alatt 44 aláírást szedett össze Burány Sándornak.

Olvasson tovább: