hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Balsors - Összeállt a közös ellenzéki lista

2014. 01. 16.
Értesüléseink szerint az MSZP a közeljövőben minden forrását Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölti kampányára fogja fordítani, miután a héten egyértelművé vált, hogy az ellenzéki oldalon senki sem képes olyan „cselt” bemutatni, amivel az MSZP elnökét ebbéli szándékától el lehetne tántorítani. A másfél éve tartó ellenzéki sakkjátszma eredménye az lett, hogy az Együtt-PM nem tudta elérni, hogy legyen egy „semleges” ellenzéki miniszterelnök-jelölt. Sőt, azt sem sikerült megakadályozniuk, hogy Gyurcsány Ferenc ne kerüljön előkelő helyre a közös listán.

Bajnai Gordon január 6-án az azóta már híressé vált tévéinterjújában képletesen szólva berúgta az ajtót, mikor váratlanul bejelentette, hogy lemond miniszterelnök-jelölti ambícióiról azért, hogy létrejöhessen egy közös ellenzéki választási szövetség. Másfél hét alkudozás után létre is jött egy ilyen baloldali koalíció, de olyan feltételekkel, amelyeket korábban éppen Bajnai és támogatói tartottak teljességgel kizártnak: Mesterházy Attila lett a listavezető, Gyurcsány Ferenc pedig a harmadik a listán, ami egyet jelent a volt miniszterelnök politikai értelemben vett rehabilitációjával. Politikai körökben ezért Bajnai lépését sokan (ha már az ajtóberúgáshoz hasonlítottuk év eleji interjúját) egy olyan westernjelenetként festik le, mint amikor a cowboy berúgja a csapóajtót, ami aztán azzal a lendülettel éppen őt magát üti ki. Az Együtt–PM vezetői abban bíznak, hogy idővel Bajnainak az összefogásért tett „áldozatát” – vagy, ahogy ők mondják, „nagyvonalú gesztusát” – a szavazók is méltányolják majd, és közép-hosszú távon pozitívan jönnek ki az elmúlt hetek történéseiből, amit többen közülük is csak pár pohár Unicum elfogyasztása után tudtak elfogadni.

Ha jól raktuk össze a mozaikokat, akkor az Együtt–PM vezetői a január eleji „hadműveletükkel” éppen azt akarták elérni, hogy találjanak egy olyan – nem pártvezető – miniszterelnök-jelöltet, akivel talán meg lehet szorítani Orbán Viktort a 2014-es választásokon. Másrészt elérjék, hogy létrejöjjön egy közös lista, de azon taktikai okokból Gyurcsány Ferenc ne legyen rajta. Ez utóbbi mögött az a számítás állt, hogy – és eddig az MSZP-sek is mindig azt állították – a volt miniszterelnök olyan szimbolikus személlyé vált, aki miatt sok Fideszből kiábrándult vagy nem pártelkötelezett szavazó nem adja a voksát az ellenzéki összefogásra.

E sorok írója mind Együtt–PM-es, mind szocialista vezetőktől számtalanszor hallott közvélemény-kutatási eredményekre hivatkozva olyan állítást, miszerint meggyőződésük, hogy Gyurcsány személye jóval többet visz, mint amennyit az elkötelezett hívei által hoz egy ilyen koalícióba.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!