Kereső toggle

Le a magyar gyarmatosítókkal!

A Mol-INA ügy és a horvát-magyar kapcsolatok

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A horvát átlagember már csak a nemzeti érzés miatt is elégedetlen azzal, hogy a MOL átvette a horvát olajipari vállalat, az INA irányítását, és keveslik a fejlesztéseket. A politikai elitben annak sem örülnek, hogy Orbán Viktor hallgatólagosan megtűri a „nagy-magyarországos” revizionista szervezeteket, ugyanakkor hálásak az uniós csatlakozás támogatásáért és a sok turistáért. Dióhéjban így foglalta össze lapunknak egy horvát újságíró a két ország közötti diplomáciai purparlé hátterét.

A magyar kormány a múlt héten arra kérte fel a Mol menedzsmentjét, hogy tegyen lépéseket az INA-részvények eladásának előkészítésére. A horvát sajtóhírek szerint azonban a jelentős államháztartási hiánnyal és húszszázalékos munkanélküliséggel küszködő horvát kormánynak nincs pénze a Mol részesedésének kivásárlására. A horvát—magyar feszültségek azután éleződtek ki, hogy a horvát rendőrség elfogatóparancsot adott ki Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ellen, akit – egy üzletember, Robert Ježić vallomására hivatkozva – azzal gyanúsítanak, hogy vesztegetési pénzt utalt Ivo Sanader volt horvát kormányfőnek azért, hogy a Mol meghatározó befolyást szerezzen a Mol-INA olajipari vállalat irányításában. A Mol többször is tagadta a vádakat. A Fővárosi Törvényszék hétfőn elutasította a horvátok kérését, ezért a Mol-vezér – legalábbis itthon – szabadon mozoghat. A magyar bíróság arra hivatkozik, hogy a magyar ügyészség ebben a témában már lefolytatta a vizsgálatot és bűncselekmény hiányában felmentette Hernádi Zsoltot.  

Nemzeti érzés

Josip Jagić zágrábi tényfeltáró újságíró, egy üzleti lap volt főszerkesztője a Heteknek kifejtette: a Mol-INA skandalum egyrészt politikai jellegű, másrészt üzleti. Mint fogalmazott: annyiban politikai, hogy Horvátországban már 2008-ban sokan ellenezték, hogy a nemzeti olajtársaságot eladják. Időközben a politikai szereplők is változtak. Az akkori, a privatizációt menedzselő miniszterelnök utódja igyekszik elhatárolódni az ügylettől. Másrészt a Mol üzleti tevékenységével sokan elégedetlenek, mert úgy vélik, hogy nem kellőképpen fejlesztik az INA-t, egyebek mellett nem ruháznak a sisaki finomítóba.

Arra a kérdésünkre, hogy a politikai vezetés mennyire befolyásolja (magyarán a kormány közvetlenül kérte-e) az ügyészségi eljárást a Mol vezetője ellen, Jagic kifejtette: Horvátországban Magyarországhoz hasonlóan elméletileg az igazságszolgáltatás független a politikai akarattól, de a gyakorlatban a politikai elit létre tudja hozni azt az atmoszférát, melynek hatására az igazságszolgáltatás szereplői érzik, hogy merre kellene menniük. Szerinte jelen esetben nem közvetlen kormányzati kérésre rendelte el a horvát rendőrség Hernádi Zsolt köröztetését, hanem a már régóta zajló eljárás „automatikusan” jutott el oda, hogy ki kellett adni a Mol-vezér elleni körözést. 

Mint az újságíró elmondta, az ügyészségnek közvetett bizonyítékai vannak a korrupcióra. (Robert Ježić üzletember, az ügy koronatanúja 2008-ban beperelte Josip Jagićot, aki portrét írt róla. Ježić az egyik leggazdagabb horvát üzletembernek számított.) 

A horvát kormánynak sem politikai ereje, sem anyagi lehetősége nincs az INA-pakett visszavásárlására, hisz körülbelül 3 milliárd eurót ér a cég, miközben az államháztartási hiány óriási, öt százalék körüli, az állam 25 milliárd euróval tartozik a hitelezőinek.  A múlt hónapban a Fitch Ratings megvonta a befektetési ajánlású devizaadós-minősítést Horvátországtól, egyebek mellett a költségvetési kilátások romlásával és a gyenge növekedési környezettel indokolva a lépést. Ez azt jelenti, hogy nem ajánlják a befektetőknek, hogy horvát állampapírt vegyenek. A jelenlegi politikai vezetésnek megszorítást kell végrehajtania, miközben magas a munkanélküliség. Az állástalanság különösen a 25 éven aluliakat sújtja, körükben 50 százalék feletti ez a ráta.

Ilyen helyzetben felmerül az a kérdés, hogy esetleg tőkeerős segítséget, például orosz érdekköröket kér meg a zágrábi kormány, hogy segédkezzen az INA megvásárlásban. Orosz óriáscégek egyébként pozíciókat szereztek már a térségben: a Gazpromnyeft Szerbiában, a Varuzebnyeft Montenegróban és a Lukoil Horvátországban. Jagić viszont azt mondta a Heteknek, hogy nem tartja reális forgatókönyvnek, hogy a horvát kormány az orosz érdekköröknek szeretne kedvezni. „Az egyetlen lehetősége az lenne, ha a magyar nyugdíjpénztári államosítás mintájára elkonfiskálnák az INA irányítási jogait a Moltól, de ez óriási konfliktussal járna” – vélekedett az újságíró, aki többször is hangsúlyozta, hogy az egész ügyben figyelembe kell venni a horvátok nemzeti érzését: elsősorban azt szeretnék, hogy nemzeti kézben legyen az INA irányítása. 

Arra a kérdésünkre, hogy milyen ügyek terhelik meg a horvát–magyar kapcsolatokat, Jagić azt válaszolta: elsősorban a Mol–INA-történet, de szerinte az sem tesz jót a kapcsolatoknak, hogy Zágrábból nézve Orbán Viktor eltűri a Jobbik és a Hatvannégy Vármegye Mozgalom tevékenységét. Mindkét szervezet, de különösen az utóbbi, revizionista nézeteket vall. Ami viszont pozitív, hogy Budapest aktívan támogatta Horvátország uniós csatlakozását, valamint Magyarországról rendkívül sok turista érkezik az országba.  

Vita a nacionalizmus veszélyei miatt

A Hetek értesülései szerint a Mol–INA ügylet időszakában informálisan vita zajlott a magyar vállalat igazgatóságában arról, hogy lehet-e a cégnek baja a terjeszkedésből. Úgy tudjuk, voltak, akik óvtak a horvátok nacionalista érzéseitől, mondván, egy kormányváltás esetén a privatizáció ellenzői „befűthetnek” a magyaroknak. Azonban forrásaink szerint a Mol is kényszerhelyzetben volt, mert az INA válsága lehetőséget teremtett arra, hogy kedvező feltételekkel terjeszkedjen a magyar vállalat. Terjeszkedni, erősödni és nagyobbá válni a Mol menedzsmentje számára létkérdés volt.

Az elmúlt években két magyar cég vált regionális multivá, az OTP és a Mol. A két cég vezetősége átfedéseket mutat, hiszen Csányi Sándor OTP vezér a Mol vezetésének is meghatározó tagja. Ő fedezte fel Hernádi Zsoltot is, és ő az egyik legnagyobb támogatója. Mindkét cég vezetése abban volt kiemelkedően ügyes, hogy az ellenséges felvásárlási szándékokat (és ilyenek időről időre előfordulnak) sikeresen hárította el, egy olyan térségben, ahol tőkeerős nyugati (OMV) és orosz érdekcsoportok is terjeszkedni próbálnak. Ha a Mol növekszik, akkor nehezebb a vállalatot „kilóra”felvásárolni. Gyakori eljárás az üzleti világban, hogy részvényvásárlásokkal igyekeznek üzleti körök – pestiesen szólva – betenni a lábukat egy-egy cégbe, ahol aztán más részvényesekkel összefogva vagy tőkeemeléssel próbálják az irányítást megszerezni. Ilyen esetekben leváltják a vezetőket és saját embereiket ültetik a vezetői posztokra. (Megjegyzendő: a Mol nem többségi tulajdonosa az INA-nak: 49,1 százaléknyi részesedéssel rendelkezik, de a Sanader adminisztráció idején megszerezte az INA irányítási jogát.)

A Mol esetében ráadásul az orosz fenyegetés jelentős, hiszen Ukrajnában, Szlovákiában, és a Balkánon erős pozíciókat foglaltak el orosz üzleti csoportok. A Szurgutnyeftyegaz 2009 márciusában vette meg az osztrák OMV 21,2 százaléknyi Mol-részvényét, 1,4 milliárd euróért. A Mol vezetése ellenséges szándékúként értékelte a lépést, és sikerrel akadályozta meg, hogy az orosz cég szavazati jogot kapjon a társaságban. A részesedést az Orbán-kormány vásárolta vissza.   

Horvátország stratégiai szerepet tölt be a térségben, mert olajvezeték fut végig az országon, kijáratot jelent az Adriai-tengerre, és a tervek szerint itt épülne fel egy Európa földgázellátásában kiemelkedő szerepet betöltő LNG (cseppfolyós földgáz) terminál. Ráadásul az INA komoly kitermelési szerződésekkel rendelkezett az olajban gazdag közel-keleti térségben.

Egy vezető energiapiaci tanácsadó, aki a Mol menedzsmentjét közelről ismeri, azt magyarázta lapunknak, hogy a gazdasági összeomlás szélén álló INA-t a Mol a reális értéke feletti áron vásárolta meg, mert fontos volt a terjeszkedés, hogy ne szoruljanak be az orosz „satuba”. A Mol jelentős fejlesztéseket hajtott végre az INA szervezetében, de 60-80 milliárd forintnyi értékben lefaragta a cég kiadásait. „Hernádi Zsolt egy nyugati színvonalú céget akart csinálni az INA-ból, ami azzal járt, hogy egy sor kedvezőtlen szerződést felmondott. Mivel az INA kifizetőhely volt a horvát üzleti életben, ezért a karcsúsítás befolyásos kárvallottjai Mol-ellenes hadjáratot folytattak. Egyes vélemények szerint a koronatanú, Ježić is azt követően lett ellenséges a Mol-üzlettel, miután egyik cégének felmondták a szerződését” – fogalmazott forrásunk, aki nem tartja kizárhatónak, hogy orosz érdekkörök is hozzájárultak ahhoz, hogy Mol-ellenes hangulat alakuljon ki Horvátországban.    

Érdekes, hogy a botrány kapcsán több forrásunk is rendszeresen megemlítette az „orosz vonalat”, miszerint moszkvai olajipari üzleti körök szeretnének Kelet-Európában terjeszkedni, de ennek gátja a sikeres Mol.

Egy másik magyarázat szerint az őket ért magyar támadások (lásd: rezsiharc) miatt német multik is állhatnak a Mol vezetését ért horvát vegzálás mögött felbujtóként. Tény, hogy Hernádi Zsoltot a Fideszhez közel álló üzletemberként tartják számon. Egy magas rangú, az energiapolitikára rálátással bíró fideszes politikus azonban kérdésünkre ezt kizártnak nevezte. Forrásunk a sorrendiségre hívta fel a figyelmünket, miszerint amikor elkezdődött a Mol vezetője elleni horvát vizsgálat, akkor még nem alakult ki „rezsiharcos” konfliktus a német energiacégek és a magyar kormány között.

A Fideszben úgy látják, hogy a jelenlegi horvát politikai elit le akar számolni az előzővel, így kapóra jött nekik egy Sanaderre negatívan ható ügy. Másrészt a Mol a „csókos” szerződések felrúgása miatt nagyon sok ellenséget szerzett a horvát elitben.

A gyanú árnyékában

A korrupció gyanúja az egyik legkegyetlenebb vád Kelet-Európában, mert általában mindenki biztosnak véli, hogy csak és kizárólag kenőpénz mellett lehet az állami vezetőkkel üzletelni.
A Transparency International korrupcióellenes szervezet listáján Magyarország és Horvátország is gyatra helyezéseket ért el. A Mol–INA- ügyben is ezzel az előítélettel a legnehezebb megküzdeniük a magyar üzletembereknek, hiszen Horvátországban nem kell győzködni az embereket arról, hogy igaz lehet ez a vád.
Noha egy sor részlet gyengíti a gyanút. A volt horvát miniszterelnököt nem e miatt az ügy miatt ítélték el, hanem fegyverügyletek miatt.
A Mol–INA-ügy „koronatanúja” – akit sokáig Sanader pénzügyi jobbkezének tartottak – más ügyekben került a hatóságok látókörébe, és sajtóértesülések szerint vélhetően egy vádalku keretében, tanúvallomása fejében szabadult a börtönből. Sanader ügyvédje azzal vádolta Jezicet, hogy a szabadságért cserében hamisan tanúskodott.  
A magyar ügyészég is lefolytatott egy vizsgálatot. A Heti Válasz – amely számtalanszor „védte” Hernádit – szerint a budapesti Központi Nyomozó Főügyészség feltárta a Ciprusról indított pénzmozgás teljes hátterét, és lezárta a maga eljárását. Ráadásul nem bizonyítékok, hanem bűncselekmény hiányában. Ha a magyar hatóságok nem nyomoztak volna, ma talán senki nem tudná, hogy a két állítólagos kenőpénz-közvetítő érdekeltség nem Hernádié és nem is a Molé – miként a „koronatanú”, Robert Ježić állította –, hanem a 17. leggazdagabb oroszként jegyzett Mihail Gucerijevé volt.
A horvátok viszont – legalábbis úgy tűnik – nem fogadják el hitelesnek a magyarok nyomozását.  Mondjuk az tényleg egészen érdekes, hogy amikor Sanader és Hernádi találkozott egy étteremben (a vacsorát felvette egy biztonsági kamera), akkor a horvát miniszterelnök a beszélgetés egyik részénél egyszer csak kivette a telefonjából az akkumulátort. Sőt, látványosan egymástól távolra rakta ki az asztalra a készüléket és annak akksiját. Kérdés, mitől tartott?

Olvasson tovább: