hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gyurcsányra próbálják kenni a gyalázatot

2013. 09. 19.
Kedvező, hogy a kormány nem tekinti lezártnak  a romagyilkosságok ügyét, és tovább nyomoznak a támadások eddig el nem fogott elkövetői után – véli Gulyás József, a nemzetbiz­ton­sági bizottság egykori tagja,az E2014 szakpolitikusa.

A honvédelmi miniszter a közelmúltban nyilvánosságra hozta azt az egy példányban készült jelentést, amiből kiderül, hogy a katonai hírszerzés évekig félrevezette a közvéleményt és az igazságszolgáltatást a tekintetben, hogy a romagyilkosságok egyik vádlottja ügynök volt. Mi erről a véleménye?

– Rendkívül súlyos kép tárul elénk ebből a nyilvánosságra került jelentésből. Egy dolog, ami 2010 előtt történt, viszont ami igazán felháborító, az az, hogy ez a hazudozás, elkenés a kormányváltás után is folytatódott. Ez viszont már Hende Csaba miniszter politikai felelősségét veti fel. Nincs rá magyarázat, hogy az egyébként csapnivaló színvonalú jelentés ismeretében miért nem rendelt el további vizsgálatot, vagy tett büntetőjogi lépéseket, miért hagyta, hogy ebben a rendkívül súlyos ügyben az igazságszolgáltatást továbbra is félrevezessék. Ha ezekre a kérdésekre nincs jó válasza, akkor meggyőződésem szerint Hende Csaba nem maradhat a helyén, le kellene mondania.

A KBH egy olyan fekete dobozként működött, amelybe csak befelé mentek az információk, és nem tudjuk, mit kezdtek velük azon túl, hogy egy hat halálos áldozatot követelő, roma honfitársainkat terrorizáló támadássorozat idején, de később sem osztották meg a nyomozó hatóságokkal a kért és releváns információikat. Példátlan, ahogy saját korábbi miniszterüket átverték, és teljességgel elfogadhatatlan, hogy ennek a mai napig nincs érdemi következménye. Itt is az látszik, ami korábban a Nemzetbiztonsági Hivatalnál: ha korrektül és kellő szakmaisággal teszik a dolgukat, akkor hamarabb is elfoghatók lettek volna a tettesek, és több halálos támadás is megelőzhető lett volna. Az ügy rávilágít arra, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok ellenőrzésének a gyakorlata elégtelen. Nem értem azt sem, hogy a jelentés nyilvánosságra kerülése óta miért nem számoltatták még be Hende Csabát és a katonai biztonsági szolgálatok vezetőjét az illetékes parlamenti bizottságok.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!