Kereső toggle

Egy felesleges élet

Film a klerikális elhárító tisztről

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Bemutatták A tartótiszt című dokumentumfilmet, amely egy volt állambiztonsági rendőrtiszt portréját igyekszik feltárni, és amelyben elkerülhetetlen az egyház múltbéli politikai szerepvállalásának boncolgatása is. Sajnos a film nem hozott áttörést a témában.

Óriási, nagyrészt katolikus kötődésű érdeklődés övezte Varga Ágota A tartótiszt című dokumentumfilmjének díszbemutatóját az Uránia filmszínházban. A kommunizmus áldozatainak témájával nem először foglalkozik a rendezőnő, aki a Médiatanács pályázati támogatásával készítette el filmjét, melynek főszereplője egy alezredesi rangban nyugdíjazott rendőrtiszt, aki a nyolcvanas években a BM III/III-1-a alosztályának vezetőjeként a klerikális elhárítással foglalkozott. A film érdemének tekinthető, hogy először sikerült egy volt tartótisztet rávenni a nyilvános szereplésre.
A portréból egy szakmája és az egykori állampárt iránt elkötelezett, lelkiismereti aggályoktól máig mentes személyiség képe bontakozik ki, aki sok egyéb mellett elmondja: gyerekként pap szeretett volna ugyan lenni, de egy lelkész molesztálása és egyéb megpróbáltatások után lett a szocializmus elkötelezett híve. Enyhe nosztalgiával számol be a beszervezés és a kapcsolattartás szakmai fogásairól, a papok erkölcsi és egyéb alapon zajló zsarolásáról és megfélemlítéséről, utalva arra is: a homoszexualitás akkoriban bűncselekménynek számított. Egy-egy célszemély köré fél-egy év alatt lehetett kiépíteni egy 3-4 fős hálózatot, az ügynökök egymást is figyelték, a jelentések valóságtartalma garantált volt. A kibontakozó összkép szerint azokat a hiteles személyeket, akiket nem lehetett beszervezéssel tönkretenni, lejáratással, rágalmazással, elszigeteléssel igyekeztek ellehetetleníteni, jobbára saját egyházi feletteseik hathatós segítségével. A film végére, az általa megfigyeltetett lelkészekkel való mai szembesítés után a főszereplő kimondja: felesleges volt a munkája, ám az erkölcsi számvetéssel adós marad.
Varga Ágota rendező lapunknak elmondta: egyértelmű, hogy máig óriási igény mutatkozik az állambiztonsági múlt feltárására mind az egész társadalomban, mind a katolikus egyházon belül. Ezt a mai feszült légkör miatt nem feltétlenül a nagy nyilvánosság előtt tartaná kívánatosnak, hanem legalább az érintett felek közti tisztázó beszélgetések erejéig, továbbá történelemórák keretén belül. Példaként a filmbéli egykori megfigyeltet, Vincze plébánost hozza fel, aki elmondja: kiderítette és felkereste egykori barátját, aki róla jelentett, s akiről kiderült: 56-os szerepvállalásával zsarolva szervezték be, és 32 évig kettős életet élt, amibe lelkileg teljesen tönkrement. A rendezőnő óriási mennyiségű levéltári anyagot olvasott át, s munkája során nem ütközött különösebb ellenállásba, bár mint mondja, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának igazgatója bevallottan nem híve az iratok nyilvánosságra hozásának. Varga Ágota elmondása szerint figyelme középpontjában filmje főszereplője, a tartótiszt személye állt, ezért nem merült fel benne a volt Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) dokumentumainak vizsgálata. Márpedig az egyházakat és vezetőiket érintő legfontosabb iratok ezek között találhatók. Bár a rendezőnő tud arról, hogy az egyházi vezetők kinevezése 1990-ig politikai megbízhatóság alapján zajlott, a filmben az ő személyükről csak utalásszerűen esik szó, s a máig ható probléma a filmet követő beszélgetés során sem került napirendre. Pedig elhangzott, hogy az átvilágításokra egyházi berkeken belül, például kispapok részéről is igény mutatkozna.    
„Plébánosi, tehát nem egyházvezetői szinten valóban elképzelhető, hogy maguk a besúgók is jórészt áldozatok, nem pedig elvtelen karrieristák voltak” – vélekedett kérdésünkre Wildmann János teológus, megjegyezve, hogy az ÁEH archívumának egy része átkerült ugyan a Történeti Levéltárba, de az igazán fontos dokumentumok máig nem hozzáférhetők, s egy részüket gyaníthatóan meg is semmisítették. Mint elmondta, a katolikus egyház részéről mindig is megvolt egy hallgatólagos törekvés az üldözött egyház képének erősítésére, és a film akarva-akaratlanul is ezt a tendenciát erősíti. A katolikus egyházon belül eleve kevesen foglalkoznak a múlt kutatásával, s akik valódi tényfeltárásra törekszenek, azok nem élvezik a püspöki kar támogatását. Az állampárttal való együttműködés tisztázása nem halad előre, és Wildmann szerint az sem véletlen, hogy Várszegi Asztrik pár éve lemondott a katolikus egyház által 100 ezer forintos büdzsével létrehozott múltfeltáró bizottság elnöki posztjáról.
Ezt a benyomást támasztotta alá a filmbemutatót követő kerekasztal-beszélgetés is, amely az alkotók, lelkészek és szakemberek részvételével zajlott, s ahol sokféle aggály fogalmazódott meg a nyilvános múltfeltárással kapcsolatban. Elhangzott: a tisztázás, a gondolatrendőrség működésének megértése nem csupán egyházi, hanem össztársadalmi feladat. A legmeghökkentőbb talán Reisz Pál ferences templomigazgató, egykori megfigyelt személy felszólalása volt, aki a katolikus egyházon belül még az ügynököket és a békepapokat is az evangélium hírnökeiként, az erkölcsi értékek hordozóiként állította be.

Egyelőre a mártíromság a cél

Az állampárttal együttműködő egyház történetének feltárására csak a protestáns felekezetek tettek értékelhető kísérletet, míg katolikus részről jobbára csak a mártíromságot alátámasztó kutatási eredmények látnak napvilágot. Vörös Géza, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa szerint 2003 óta mennyiségét és minőségét tekintve is megváltozott a kutatható iratok állománya. Azóta valamennyi nagy- és kisegyház részéről rendszeres és folyamatos a kutatási igény, bár eltérő a szándék. Ha egy szakértő a kommunista diktatúrában élő egyházi személyeket kizárólag áldozatként akarja bemutatni, mint akik elszenvedői voltak a Rákosi- és a Kádár-korszak megtorló intézkedéseinek, akkor az erről szóló irattári anyagokat fogja publikálni. A katolikus egyház részéről elsősorban ilyen irányú kutatások zajlanak. Az állampárttal együttműködő és lojális egyház történetének feltárása sokkal óvatosabban és távolságtartóbban zajlik részükről.

Olvasson tovább: