Kereső toggle

Árvíz után jön az aszály

Interjú Dr. Madarassy Lászlóval, a BME Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszékének adjunktusával

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Lapzártánkkor valamennyi hazai vízfolyás árad, a kisebb folyók közül többön (Rába, Zala, Körös, Zagyva, Ipoly) van érvényben – egyes folyókon harmadfokot is elérő – árvízvédelmi készültség. Mindeközben a Dunántúlon havazás és hófúvás nehezíti a közlekedést. A lapunk által megkérdezett szakemberek szerint az idei tavasz során tapasztalt időjárási anomáliák nyugodtan nevezhetők extrémnek, ugyanakkor nem példátlanok a másfél évszázadra visszatekintő statisztikák fényében.

Miért van átlagban 3-4 évente árvízveszély Magyarországon? Nincs megoldás a megelőzésre vagy a hatékonyabb védekezésre?

– Április elején teljesen normális, hogy áradnak a folyók, s a nagyjából 4200 km hosszú töltés felénél készültségi állapot van. Ugyanígy az sem abszurd, hogy nagy átlagban az ország 4-5 százaléka (400-450 ezer hektár) belvíz alá kerül tavasszal. A veszélyeztetett földek egy része ráadásul rét, legelő vagy vetetlen kukorica. Probléma inkább akkor van, ha vetés van víz alatt. Tél végén, tavasszal a növények tűrési ideje 2-3 hét, és a csatornarendszert úgy méretezték, hogy ennyi idő alatt levigye a káros vizet.

Az is normális, amikor például Nyíregyháza szélén költözni kell a családnak, mert befolyt a konyhába a víz?

– Az egy másik műfaj, az belterület, ami már nem vízügyi, hanem települési probléma, és az önkormányzat dolga a vízelvezetési hálózatról gondoskodni. Mindig meglepődök az olyan híradós képsorok láttán, amikor falu- vagy városszéli kitelepítéseket mutatnak. Ma már olyan technikai lehetőségek vannak, hogy ennek nem volna szabad megtörténnie. A belvíz óriási értékeket veszélyeztet: a belvízkárok 90 százaléka településeken keletkezik, és csak 10 százaléka a szántókon, illetve mezőgazdasági területeken.

Akkor ez tisztán a településvezetés hibája?

– Nem egészen, megfelelő szakemberek sincsenek. Valamikor volt a Műegyetemen ötéves vízmérnöki képzés, de levitték hároméves főiskolai szintre. Van különbség a végeredmény tekintetében. Ahonnan kivonjuk a tudást, ott egy idő után minden többe fog kerülni.

Mi van a Vásárhelyi-tervvel? Ha jól tudom, az hivatott megoldani az árvízmegelőzést.  

– A Vásárhelyi-terv a magyarországi folyók közül összesen egy folyóval, a Tiszával foglalkozik. A Tiszán az elmúlt években nem növekedett a levonuló víz mennyisége, mégis két méterrel magasabb a vízhozam.

Ez hogyan lehetséges?

– Elakad a mederben, amely élőhellyé vált és sűrűn benőtt. A növények olyan természetes torlaszt képeznek, amely miatt a Tisza nyög, recseg, miközben halad lefelé az árhullám. Különösen éjszaka lehet hallani, szinte félelmetes, hogy milyen hangokat ad ki a meder, ahogyan a víz töri-zúzza, pusztítja a keresztgátként működő növényeket. És máris egy érdekellentétbe botlunk: szeretnénk megőrizni az élővilágot, de azt is szeretnénk, hogy a Tisza gyorsabban folyjék. A kettő együtt nem megy.

Hol tart most a Tisza „megrendszabályozása”?

– Négy árvízi víztározó már elkészült és további kettőnél előrehaladott munkálatok zajlanak. Egy tározót nagyjából 20 milliárdból lehet kihozni. A nagykunságinál csak a régészeti feltárás 2,8 milliárd forintba került. Ezek mind uniós pénzből zajlanak. Viszont míg korábban – a 19. században – fél év alatt vonult le az árvíz, most átlagban 2,5 hónap alatt.

Miért csak a Tiszára van ilyen terv? Más folyóknál is hatalmas problémák vannak.

– Folyik egy Duna projekt is, amely Rajkától Mohácsig több mint tíz helyszínen zajlik. Ez elsősorban a töltések megerősítését, magasítását jelenti. Másra nincs szükség, mert a Duna háromszor olyan gyorsan folyik, mint a Tisza, és előre lehet tudni, hogy legrosszabb esetben is tíz nap alatt levonul az ár. Egy kilométer árvédelmi töltés amúgy egymilliárd forintba kerül.

És mi van az Ipollyal, a Zagyvával, a Körösökkel, a Rábával és a többi problémás folyónkkal? Esetükben is rendszeresen ismétlődő veszélyhelyzetek alakulnak ki nagyobb árhullámok idején.

– Az Ipolynál uniós támogatású projektek zajlanak szlovák–magyar együttműködésben, melyek középpontjában a települési vízrendezések állnak. A középső Ipolynál 32 magyar település belvíz-, illetve csapadékvíz-elvezetését oldják meg, de a torkolatnál is nagyságrendileg 20 település lélegezhet fel.

Az előbb beszéltem egy barátommal, aki a Kettős-Körös partján áll és figyeli az ár levonulását. Azt mondja, hogy amióta az eszét tudja, ott mindig problémák voltak olvadáskor.

– A nyolcvanas évek elejéig a vízügyi igazgatót fejvesztés terhe mellett elbocsátották, ha nem volt kiborotválva a meder, és a növények akadályozták az árhullám levonulását. Most a barátja azt láthatja, hogy a víz tele van növénnyel. Ha pedig elmegy Gyomaendrődre, egy legyengült, régi nyomópadkás töltést lát. A Körösöknél az elmúlt 20 évben több mint 100 szükségtározót létesítettek a románok, tehát például Nagyváradon már soha nem lesz árvíz. Nálunk is épült néhány, de akármekkora volt is a baj, néhányat még sosem helyeztek üzembe. Én a Körös-völgyben más sorrendben költeném a pénzt: nem a tározókra, hanem a töltéserősítésre koncentrálnék.

Melyik szomszédunk fekszik még nálunk is alacsonyabban vízügyi szempontból?

– Szerbia, de a horvátoknak és a románoknak is tudunk belvizet adni, igaz, ők is nekünk. Magyarországon 83 belvízrendszer van 44 ezer négyzetkilométer kiterjedésben. Ezek nagyjából fele kizárólag magyar területen helyezkedik el, a többi az országhatáron megosztva a környező országokkal. Mivel a felek egymásra szorulnak, e téren kitűnő az együttműködés a szomszédokkal.

Mire számít, hogyan alakul a belvízi, illetve árvízi helyzet?

– A szokásos helyzetre számítok, még néhány hét és a vízhiány lesz a probléma az országban. Akkor látszik majd még inkább karakteresen, hogy a víz inkább öröm, mint bánat.

Gyanús három év

– mondja Kánai Gábor meteorológus
Az áprilisban tapasztalható hideg mindenképp extrémnek minősül, de nem példátlannak. Egy olyan különleges időjárási helyzet vezetett ide, melynek során nagy térségű nyomási képződmények tartósan hasonló pályán mozogtak. A mérsékelt övben a ciklonoknak az a szerepe, hogy a poláris és szubtrópusi övek közötti légtömegcserét biztosítsák. Ennek Magyarország esetében az az eredménye, hogy térségünkben melegebb van, mint amennyi a napsugárzásból következne, délebbre pedig hidegebb. Ennek a hatásnak az ellentétpárja az anticiklon, melynek köszönhetően nem zajlik légtömegcsere: nyáron tartós napsütés, télen sokszor például köd alakul ki. Télen egyébként a mérsékelt övben sokkal inkább befolyásolja az időjárást a ciklonok elhelyezkedése, mint a Nap. A most tapasztalható erőteljesen északias időjárás az úgynevezett blokkoló anticiklonok számlájára írható, amelyek tartósan lecövekelnek egy helyen
és még ciklonpárjaikat is feltartóztatják. A legtipikusabb esetben Skandinávia felett van az anticiklon közepe, és ezért tartós kelet-északkeleti áramlás jön Nyugat-Európa felé. Ilyenkor a peremciklonoknál erős csapadéktevékenység tapasztalható, és Európa számos országában esik vagy havazik.
Hazánkra fókuszálva csak az elmúlt években beszélhetünk kifejezetten extrém időjárásról. 130 éve mérjük rendszeresen a csapadékot, és a statisztikák alapján nálunk 2010-ben hullott a legtöbb csapadék, majd rögtön utána, 2011-ben a legkevesebb. Ez azért figyelemre méltó. Érdekes módon az utóbbi három évben nem a viharok intenzitása fokozódott, hanem a csendes esők mennyisége. A legtöbb csapadékot szállító mediterrán ciklonok sokkal sűrűbben fordultak elő, mint korábban. Úgy tűnik, idén is egy csapadékos periódusba váltunk, de mindez csak közvetett módon hozható összefüggésbe a globális felmelegedéssel. Míg ugyanis a rövid távú (maximum két hét) előrejelzéseket meteorológiai modellek alapján számítják ki, és hosszabb távra nem tartalmaznak semmilyen információt, addig a nagyobb éghajlati rendszerek vizsgálata már átlagokkal dolgozik, általánosabb összefüggéseket keres, és modelljei több fiktív elemet is tartalmaznak.

Olvasson tovább: