hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Zsiga  nem tud  megbukni

2013. 03. 07.
Nem tudta ugyan kétségeket kizáróan bizonyítani, hogy legális forrásból volt pénze 40 milliós házuk tavaly őszi megvásárláshoz, Zsiga Marcellt mégis bevédték kormánypárti kollégái – állítják ellenzéki politikusok. Pedig az ifjú fideszes honatya-alpolgár­mes­ter miatt saját párttársai is ráncolják a szemöldöküket, sőt – mint megírtuk – a „kilövési engedély” is megszüle­tett a személyével kapcsolatban.

Sebestyén István

Az újságírók apróbb segítséget is kaptak a „kinyíráshoz”: egy fideszes országgyűlési képviselő a Parlamentben készséggel irányította a sajtó képviselőit a frakcióirodához, ahol Zsiga Marcell tartózkodott, és azt is elárulta, hogy a három kijárat közül melyik van csak nyitva. A nyilvánosság érdeklődése azonban ezúttal sem hatotta meg a politikust, mint ahogy a dupla költségtérítéseinek ügyében, vagy a „47 ezer forintból meg lehet élni” mondata kapcsán sem, és a háza előtti utat is minden szívzörej nélkül aszfaltozhatta le közpénzből. Úgy tűnik, nem ingatta meg az önbizalmát az sem, hogy – információink szerint – komoly telefonhívásokat kapott a párt erős embereitől.  
Legújabb botránya akkor robbant ki, amikor kiderült: tavaly októberben vásárolt miskolctapolcai házukra a vagyonnyilatkozata alapján nem lehetett elegendő pénze – még akkor sem, ha igaz az állítása, miszerint a 40 milliós házat fele részben bírósági fogalmazóként dolgozó felesége fizette. Zsiga tavalyi vagyonnyilatkozatában szereplő megtakarítása 10,5 millió forint volt, ami azóta 8,8 millióval csökkent. Ha ezt a házvásárlásra költötte, akkor a 20 millióhoz már csak 11,2 millió hiányzik. Ennyi pénzt elvileg össze tudott spórolni 10 hónap alatt – amennyiben nettó 620 ezres országgyűlési és alpolgármesteri fizetését, illetve a csaknem 600 ezres választókerületi pótlékot és költségtérítést minden hónapban félre rakta. De akkor miből éltek? Hiszen ebben az esetben felesége fogalmazói fizetéséből vélhetően nem sokkal több jutott volna rájuk fejenként, mint 47 ezer forint…
A Blikk által kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárás – amelynek tétje akár Zsiga mandátuma is lehetett volna – mindezek ellenére elbukott az országgyűlés mentelmi bizottságának kormánypárti tagjain. Az elvileg 4-4 ellenzéki és kormánypárti képviselővel működő testületet Rubovszky György elnök kedd helyett hétfőre hívta össze, amikor az LMP-s tag kiesése miatt ideiglenes kisebbségben voltak az ellenzékiek. A miértre az elnök csak annyit közölt: „mert így döntöttem”. Mivel az ülés zárt volt, arról sem árult el semmit, hogy mivel győzte meg Zsiga a kormánypártiakat. Rubovszky csupán azt közölte, hogy a fideszes képviselő – aki nem volt ott az ülésen – további, eredetileg kötelezően nem bevallandó adatokkal igazolta, hogy legális forrásból állt rendelkezésére a 20 millió forint. Hozzátette: a képviselő feleségének vagyonnyilatkozatát nem vizsgálták, mert rá nem vonatkozott a vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezése.
Simon Gábor, a bizottság szocialista alelnöke, miskolci politikus ugyanakkor a Heteknek azt mondta, az ellenzékieket nem győzték meg a Zsiga által bemutatott anyagok. „Ha minden rendben lett volna, akkor nem lett volna szükség a kormánypárti trükközésre, sőt, Zsiga Marcell helyében a Blikkhez is bemennék, és kiteríteném a dokumentumokat, hogy tessék megnézni, legális forrásból van a pénz” – érvelt Simon, aki a zárt ülésen elhangzottakról nem nyilatkozhatott. Azt azonban elmondta, hogy a bizottság szorosan ragaszkodott ahhoz, hogy csak az ominózus beadványáról döntsön, így viszont sem a ház tényleges vételárát nem vizsgálhatták (az összeg ki volt takarva a szerződésen), sem azt, hogy a feleség valóban rendelkezett-e megfelelő pénzösszeggel a házvásárláshoz. Ez utóbbihoz egy újabb vagyonnyilatkozati eljárást kellene kezdeményezni.
Zsiga Marcell, úgy tűnik, nem tanult az eddigi botrányaiból, inkább támadásba lendül. Mint Simon Gábor – aki a miskolci önkormányzatban is képviselő – elmondta, a túlnyomó részben a fideszes önkormányzat kezében lévő helyi médiumokban a honatya-alpolgármester azt hangoztatja, hogy a helyi szocialisták akarják őt tönkre tenni, akiket – állítása szerint – be is perel.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!