„Valakinek borítania kellett” – ezzel indokolta a Heteknek a riportban megszólaló gazda, hogy miért fordult a nyilvánossághoz, magára nézve is terhelő nyilatkozatot téve. A 17 éve vágólovak exportjával foglalkozó István hangsúlyozta, panaszaival szinte minden hivatalos fórumot megjárt, mégsem történt változás, nem alakult ki egy működő lójelölő rendszer. A többnyire olasz piacra szánt, vágóállatként hasznosított lovak forgalmazásához ugyanis szükség van egy úgynevezett lóútlevélre, amelynek kiállítása olyannyira körülményes, hogy a vállalkozók – állítja a gazda – a dokumentumok hamisítására és a hatósági állatorvosok megvesztegetésére kényszerülnek.
Elmondása szerint a rendszer már az uniós csatlakozás előtt korrupt volt. „Akkoriban vérvételre is szükség volt a marhalevélhez. Ennek kapcsán a hatósági állatorvos folyamatosan zsarolta az exportőrt, mondvacsinált ügyekből óriási felhajtást csinált. Abban a pillanatban, amikor megkapta az elszállított kamion után a 200 ezer forintot, elcsitultak a kedélyek” – magyarázta, és azon már meg sem lepődünk, hogy a vérvételhez mindig egyetlen, előre bevizsgált állatot használtak.
Van az a pénz
Az uniós csatlakozás után vezették be a lóútlevél rendszerét, ám a dokumentum kiállítása lassú és drága volt, miközben a lóexporttal megcélzott olasz fél – akkor még –nem is tette kötelezővé a meglétét. A megoldás megint kézenfekvő volt: a hatósági állatorvos kamiononként 100-120 ezer forintért csukta be a szemét – és ez még mindig csak fele volt a hivatalos költségeknek. A 2007-ben 27 kamion lovat exportáló István jelezte a hatóságoknak, hogy ésszerűsíteni kellene a lójelölési rendszert, de semmi nem történt. Eközben – 2010-et írunk már – az olasz partner nemcsak a lóútlevelet, hanem a nyakba ültetett mikrochipet is elkezdte megkövetelni. A magyar rendszer képtelen volt követni a piaci változásokat, ezért – magyarázta a gazda – hamis útleveleket kellett beszerezni (ez akár 200 ezer forintba is kerülhetett kamiononként); meg kellett kenni a hatósági állatorvost, hogy ezt ne vegye észre (100 ezer forint); és persze ki kellett fizetni a mikrochip beültetését (120 ezer forint). István számításai szerint 7 év alatt mintegy 9 millió forintot költött megvesztegetésre. Ugyanakkor a megemelkedett „korrupciós költségek”, illetve az olasz ellenőrzőrendszer növekvő szigora miatt az exportlehetőség bedugult.
A történet előzőeknél is botrányosabb része itt következik: István elmondása szerint ugyanis egyes disznó- és marhahiánnyal küzdő magyarországi vágóhidak szívesen fogadták a külföldre már nem eladható vágólovakat. Itt nem voltak szigorú megkötések: a többnyire éjjel leadott állatok egészségügyi állapotát senki nem vizsgálta, a lovak húsa mégis napok alatt nemzeti színekkel díszített parasztkolbászokban landolt – természetesen sertéssé „változva”.
„Volt egyszer egy öreg lovunk, ami már nem bírta volna a szállítást. Egy ismerős révén találtunk egy uniós támogatásból épült hivatalos vágóhidat, ahol jelezték, hogy túl macerás az állat leölése, így nem probléma, ha az dögként érkezik. Máskor pedig annak voltunk szemtanúi, hogy külföldi húsmelléktermékeket, bizonyos mirigyeket használnak fel a készítményekhez. Nem kell csodálkozni, hogy a magyar szalámik, kolbászok túlfűszerezettek” – jegyezte meg a zalai gazda. Fokozásként hozzátette: tudomása van arról, hogy Romániából ezerszámra érkeztek – szerinte többnyire beteg, fertőzött – vágólovak a magyar vágóhidakra.
István hangsúlyozta: történetével nem feltétlenül akart a nyilvánossághoz fordulni. Ám a szakmán belül annak ellenére sem sikerült változást eszközölnie, hogy a fenti tapasztalatairól szóló levelét elküldte állategészségügyi és minisztériumi illetékeseknek, magának Fazekas Sándor agrárminiszternek is. Tavaly októberben megkapta a levelet Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára, országos főállatorvos is, aki az ATV Szabad Szemmel című műsorában „sértett embernek” titulálta az önmagát is leleplező zalai gazdát, és azt állította, rengeteg csúsztatás van a történetében. Azzal igyekezett a nézőket nyugtatni, hogy ha magyar vágóhidakon ilyesmi történt, akkor az csak „feketén” fordulhatott elő, illetve hogy a lóhús hamar romlik, így dögöt szerinte nem dolgoztak fel.
A botrány azonban nem csak a lóhúsról szól, hiszen ha a vágólovakkal megtörténhet, hogy ellenőrzés nélkül, disznó- vagy marhahúsként kerülnek be az élelmiszerláncba, akkor a fogyasztó kiszolgáltatott helyzetbe kerül, nem tudhatja, hogy az asztalára kerülő parasztkolbászban vagy felvágottban pontosan mi van. Németh Antal, a Vágóállat és Hús Terméktanács elnöke ennek ellenére azt állította a Heteknek, hogy a vágóhidakon a folyamatos hatósági állatorvosi ellenőrzések miatt lehetetlen csalni. „A probléma inkább a kisebb feldolgozó üzemeket érinti, ahol a termékek gyártása során csak a Jóisten tudja, mi kerül a készítményekbe. A Magyarországon feldolgozott húsok 30-40 százalékát külföldről hozzuk be, és sokszor lehetetlen visszakövetni a szállítmányok eredetét” – fogalmazott az elnök. Hozzátette: importként sokszor olyan betárolt, lefagyasztott húsok – köztük lóhús – kerülnek be az országba, amelyeknek az értéke a szavatossági határidő közeledtével jelentősen esik, így olcsón hozzájuk lehet jutni.
2013. 03. 08. (XVII/10)
